Toroczkai: „El a kezekkel a gyermekeinktől!”
A vita során több felszólaló is azt hangsúlyozta, hogy a média és a közösségi média jelentős szerepet játszik a fiatalok gondolkodásának formálásában.
Emma Wedner, az Ifjúsági Tanácsadó Testület elnöke kijelentette:
„A média pedig a férfiasság és a nőiesség idealizált és káros változatát népszerűsíti, amelyek kritikus korban formálják a gyermekeket.”
Francesco Verducci olasz szenátor, az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni küzdelemért felelős általános jelentéstevője úgy fogalmazott:
„Ezért minden iskolában, már az óvodától kezdve, be kell vezetnünk a gyakorlati és érzelmi nevelést!”
Biszera Kosztadinovszka-Sztojcsevszka északmacedón parlamenti képviselő, volt kulturális miniszter szerint: „A média hagyományosan korlátozott és sztereotíp szerepekben ábrázolja a nőket és a férfiakat.”
Negatívumként emelte ki, hogy a nőket gyakran gondozóként, háziasszonyként ábrázolják.
Sérelmezte, hogy a férfiakat tekintélyt parancsolónak, ambiciózusnak és anyagilag sikeresnek ábrázolják. Véleménye szerint ez a fajta normalitás korlátozza „az egyéneknek a lehetséges szerepeikről és képességeikről alkotott képét”.
Utolsó felszólalóként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke fejtette ki véleményét, aki egyedül maradt a normalitás pártján.
A Mi Hazánk elnöke hangsúlyozta:
„valójában napjainkban a hagyományos értékek vannak veszélyben”.
Toroczkai kijelentette, hogy „a nők és férfiak közötti különbségeket a természet, a kromoszómák, a biológia és Isten határozza meg”. Hozzátette: „Ez nem sztereotípia, hanem tény.” A politikus szerint amíg a józan ész érvényesül, ezek a különbségek mindenki számára nyilvánvalóak.
Toroczkai élesen bírálta az LMBTQ-lobbi térnyerését
Úgy fogalmazott, hogy „az LMBTQ-lobbi ma a világ legerősebb lobbija”. Kiemelte, hogy az algoritmusok támogatják ezt az ideológiát, miközben a cenzúra elhallgattatja azokat a hagyományőrző és keresztény hangokat, amelyek kritikát fogalmaznak meg azzal szemben.
A képviselő szerint ma már „szinte lehetetlen olyan filmet készíteni, amely nem tartalmaz LMBTQ-témákat”. Hangsúlyozta, hogy
emiatt egyre nehezebb a fiatal fiúk számára a hagyományos férfiszerepmodellt, a fiatal lányok számára pedig a hagyományos nőiszerepmodellt követni.
Toroczkai arra is rámutatott, hogy miközben a jelentés a transznemű nők jogai miatt aggódik, nem foglalkozik azokkal a kislányokkal, akiknek a nyugati országokban biológiai férfiakkal kell megosztaniuk a mosdókat.
Toroczkai felszólalásának legfontosabb üzeneteként azt emelte ki,
hogy a jelentés ismét a gyermekeket helyezi a középpontba, és az iskolákról beszél, miközben szexuális témákról ír.
A politikus szerint Európában ma már nem az LMBTQ-jogokról zajlik a vita, hiszen azok biztosítottak, hanem arról, hogy az azonos nemű párok gyermekeket nevelhessenek-e.
Beszédét határozott üzenettel zárta: „Elég volt. El a kezekkel a gyermekeinktől!”
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás