loading
Menü
Támogatás

Dúró Dóra kőkeményen odacsapott kritikusainak

2026. jún. 29. 16:21
3 perces olvasmány
Kép forrása: Dúró Dóra Facebook-oldala Kép forrása: Dúró Dóra Facebook-oldala

Az Index beszámolója szerint Mérő Vera élesen bírálta Dúró Dórát, amiért a politikus kitakarás nélkül tett közzé a közösségi oldalán egy Budapest Pride-on készült fotót, amelyen három autista gyermek látható. A bejegyzést Dúró Dóra később törölte.

Az Index írása az egyik gyermek édesanyjának álláspontját is ismerteti. Az anya szerint önmagában nem kifogásolható, hogy a kicsik szerepelnek egy nyilvános rendezvényen készült fotón. Úgy véli azonban, hogy a képet gyűlöletkeltésre alkalmas szövegkörnyezetben használták fel. Elmondása szerint a gyerekeken az autizmusukra utaló jelzés is látható volt, a bejegyzés után pedig rengeteg bántó, őt szülőként is támadó hozzászólás érkezett.

Az Index egy autizmussal foglalkozó szakember bejegyzését is idézi, amely szerint a vita innentől már nem a Pride-ról, hanem három kiskorú nyilvános célponttá válásáról szólt. A szerző hangsúlyozta: a gyermekeket és családjukat olyan ügyben érték indulatok, amelyért egyáltalán nem ők a felelősek.

Dúró Dóra határozott választ adott

Dúró Dóra szerint a kifogásolt fénykép nem önálló bejegyzésként jelent meg, hanem egy nagyobb képsorozat részeként: „Az Ön által említett kép egy, a Pride felvonulásról készített fényképes válogatás egyik eleme volt. A kép közlése tehát nem önállóan, hanem egy történet képi felsorolásaként történt meg, kontextusában értelmezhető.

Hozzáteszi, hogy a fotót egy, a rendezvényen dolgozó fotós készítette, és a Pride-on számos hasonló felvétel született. A politikus arra hivatkozik, hogy tömegrendezvényen készült felvételről van szó: „A Ptk. 2:48. §-a szerint tömegrendezvény esetében nincs szükség az érintett hozzájárulására. Álláspontja szerint a kép a rendezvény hangulatát mutatta be, és a gyermekek ténylegesen jelen voltak az eseményen. Dúró Dóra szerint a kép azt szemléltette, hogy gyermekek is részt vettek a Pride-on:

Pontosan azt szemlélteti, hogy egy olyan eseményen vettek részt a gyermekek, amelyen a többségi társadalmi megítélés szerint nincs keresnivalójuk...

Azt is írja, hogy sok felháborodott üzenetet kapott olyan emberektől, akik szerint a szülők nem vitték volna el gyermekeiket a rendezvényre. Példaként megemlíti, hogy a Mi Hazánk majálisán is készülnek gyermekeket ábrázoló fényképek.

A szülők döntése volt a nyilvánosság

A politikus visszautasítja azokat a vádakat, hogy zaklatta volna a családot, azonban mint fogalmaz, „a zaklatást sem tudom értelmezni, hiszen én nem neveztem meg a gyerekeket, sem a szüleiket... Szerinte az, hogy a szülők később névvel vállalták történetüket, saját döntésük volt, és egy nyilvános rendezvényen való részvétel természetes velejárója, hogy fényképek készülhetnek. 

A válasz végén azt írja, hogy bár továbbra is jogszerűnek tartja a kép közzétételét, a gondviselő kifogása miatt mégis eltávolította: „Ugyanakkor érzékeltem, hogy a hozzátartozó, gondviselő kifogásolja a kép megjelenését, ezért úgy döntöttem, hogy törlöm azt, bár annak megjelenítése jogszerű volt a részemről.

Végül fenntartja azt az álláspontját, hogy a felelősség a szülőket terheli: „Azt a döbbenetes tényt érzékeltettem vele, hogy vannak szülők, akik ilyen rendezvényre kiviszik a gyerekeiket. A felelősség ezért az övéké – minden értelemben. Örülök, ha legalább utólag belátják, hogy hiba volt az LMBTQIABC-mozgalom szolgálatába állítani a gyerekeiket.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás