Napjainkban, amikor azt látjuk, hogy az előző évtizedek által működtetett társadalmi ritmusok nem működnek, próbálunk alternatívákat keresni. Ezeket meríthetjük a hétköznapok közéleti trendjeiből, de visszanyúlhatunk nemzeti történelmünk által gazdagon felkínált szellemi fogódzókhoz. Ma az utóbbira van a legnagyobb szükségünk, ugyanis ha kiutat akarunk találni válságokkal tűzdelt világunkból, megalapozott értékrendre és a közjót szolgáló világnézetre van szükség. Ahhoz, hogy ezen metapolitikai magaslatokat elérjük, szükség van annak a magyar fiatal értelmiségnek a világon párját ritkító tudására és tettrekészségére, amely megalapozhatja a magyar nemzet szellemi felemelkedését, s így az abból fakadó pozitív jövőképének építését. Molnár Máté Gál írása.
Mindenekelőtt először is elengedhetetlen az önmeghatározás mint a belső értékvilágunkat meghatározó vizsgálódási folyamat első lépcsőjének teljesítése. Turbulens világunkban el kell döntenünk, hogy a magyar nemzet fiatal értelmiségiként vagy diplomás munkavállalóként tekintsen ránk. Materializált és liberális versenyalapú társadalmunkban ma az utóbbi valósul meg. Nem éppen szerencsés, de az ifjúság ehhez is kiválóan tud alkalmazkodni.
Viszont nézzük meg az érem másik oldalát. Ha fiatal egyetemistaként, értelmiségiként tekintenének nemzedékünkre, akkor – szellemtörténeti múltunkra építve – minőségi kultúrfölényre emelkedhetne nemzetünk, amelyből jövőbeni közjólétünk is megvalósítható lenne.
Tudniillik az előző nemzedékek arra ösztönözték a mai ifjúságot, hogy a defektes oktatási rendszerünk legmagasabb fokának elérését tűzzék ki célul, és diplomás emberekké váljanak. Ez nemhogy nem probléma, hanem egyenesen hálásnak mondható invitálás, minden családi és baráti támogatással egyetemben. Nem beszélve az ebben rejlő vezérelt jószándékról.
Ezek ellenére mégis hol van az a társadalmi buktató, amely kisiklatta ezt a látszólag jó pályán haladó mozdonyt? Ott, hogy a versenyképes diplomás munkavállaló oktatására, és nem az értelmiségi, minőségi ember nevelésére helyezte a mindenkori rendszer a hangsúlyt.
Ráadásul egy olyan, mára már alig létező középosztályi lét elérésének képzetét traktálta belénk, amely immunis minden minőségi, a nemzet felemelésén munkálkodó gondolat kifejtésére.
De mi a különbség a két emberszemlélet között? Egyben milyen az értelmiségi ember, és hogyan vélekedik társadalmának modern köntösbe csomagolt helyzetéről? Követve célkitűzésünket, itt meg kell idéznünk népi írónkat, Németh Lászlót, és az általa képviselt eszmeiséget. Ebből fakadóan a magyar értelmiségi ifjúság nem felső-, közép- vagy alsóosztályokban gondolkodik, hanem tudja, hogy vannak a dolgozó és a magyar vállalkozó tömegek, akik az ország mindennapi működésének motorjai. Emellett tudja, hogy van az értelmiség, akinek nem munkája, hanem hivatása van, és az életnek s a saját szorgalmának köszönhetően megszerzett tudásával felelősséggel tartozik nemzetének jövőbeni sorsáért (Németh László ezen gondolatait 1942-ben, egy szegedi előadás keretében fejtette ki). Így hárman alkotják a nemzetet, és ha úgy tetszik, a mai modern kihívások leküzdésére egy Tripactumot – nemzeti hármas szövetséget – képesek alkotni, amelyben a munkásság, a vállalkozók és az értelmiségiek partnerként működnek együtt.
Ennek érdekében elengedhetetlen lesz a jövőben, hogy azok az egyetemista, értelmiségi fiatalok olyan egyetemi közösségekbe tömörüljenek, amelyek Magyarországért, nemzeti identitásunkért és mindezek megmaradásáért hűen hajlandók dolgozni.
Erkölcsi, szellemi értelemben a fenti nemzeti szövetségnek a megalkotását s a nemzet összeforrasztását a magyar fiatal értelmiség képes megkonstruálni. Legfontosabb, hogy minden körülmények között tiszteletet és alázatosságot tanúsítsunk nemzettársaink felé, de szellemi talapzatainknak sziklaszilárdnak kell lenniük, s igazunkért mindig ki kell állni, akár szócsaták, konfliktusok árán is. Viszont tudatosítanunk kell, hogy ez az értelmiségi hivatás egy hálátlan hivatás. Ugyanis mindig lesznek olyanok, akik megpróbálnak elgáncsolni utunkban, de ez csak két dologban erősít meg minket.
Az egyik, hogy a kitűzött célunk igaznak és tisztának bizonyul. A másik, hogy a megvetések ellenére a napi szellemi diskurzusokban mindig értelmiségiekre, gondolkodókra hivatkoznak. Az idő előrehaladtával pedig el kell fogadnunk azt a tényt, hogy mindig jön egy fiatalabb nemzedék, akit csak úgy tudunk a nemzet felemelkedésének szolgálatába állítani, ha az előző nemzedékekkel ellentétben mi nem a biológiai fiatalságunk, hanem szellemi ifjúságunk megtartásával és folyamatos bővítésével foglalkozunk.
Ezt a mentalitást magunkra öltve és továbbadva sikerülhet leküzdenünk korunk kihívásait, s nemzetünk minőségi jövőjének építését is megalapozhatjuk. Rajtunk múlik!
Molnár Máté Gál
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!