Jövőnk záloga: altruizmus, népiség, harmadik út
Történelmi modellek a nagytőke ellen: a Hangya Szövetkezet tanulságai
A magyar történelem pozitív anomáliája, hogy nálunk előbb léteztek a pragmatikus modellek, mint a – később a harmadik útban gyökerező – szellemi alapok. Ahhoz, hogy a magyar társadalom az érdekeit következetesen és tudatosan képviselhesse, egy alulról, altruista alapon szerveződő érdekképviseleti rendszert kell megalkotnia. Jóllehet a mai Magyarország már nem nevezhető önellátó agrárországnak, mégis példaértékű lehet számunkra a jól ismert Hangya Szövetkezet.
Napjainkban hazánkban a helyzet változatlan. A globális mélyállam által birtokolt tőkének a dolgozó ember és a vidéken még meglevő, viszonylagos függetlenség ugyanúgy ellensége, mint száz évvel ezelőtt. Ha meg akarjuk őrizni nemzeti önbecsülésünket, valamint a még foltokban létező, egészséges környezeti és magyar-humánarchaikus1 miliőnket, akkor a dolgozó kisközösségek és családok szintjétől egészen a Magyarországhoz hű közéleti szereplőkig altruista alapokon nyugvó érdekvédelmi hálózatokat kell létrehoznunk. Fel kell ismernünk Magyarország és a Kárpát-medence adta természeti és környezeti lehetőségeket, amelyekkel újra szimbiózisba kell kerülnünk. A nemzet jövője ugyanis csak a kisközösségek önellátásán és önfenntartásán nyugodhat, ebben pedig partnerként, segítőként kell fellépniük mindazoknak, akiknek szava van az ország ügyeinek intézésében.
A népi gondolat időszerűsége: Németh László és a Kert-Magyarország-koncepció
Elődeink ráadásul nem hagyták a jövő nemzedékeit szellemi fogódzók nélkül sem. A fentiek intellektuális értelemben a népiségben, a népi gondolatban manifesztálódnak. Rengeteg olyan személyt lehetne felsorolni ebből a szellemi táborból, akik következetesen felhívták a figyelmet azokra a jelenlegi és jövőbeli veszélyekre, amelyek egzisztenciálisan fenyegetik a nemzeti identitás és történelem évszázados alapját jelentő kisközösségeket. Mégis ki kell emelnünk egy alkotót a népi mozgalomból, aki erkölcsi és szellemi értelemben megalapozta a magyar nemzet lét- és közjóléti jövőhorizontját. Németh László volt az, aki előadásaiban és írásaiban – mély sorsanalíziseiben – átérezte, egyben magáévá tette a magyarság megmaradása szempontjából elengedhetetlen kérdéseket. Látta korának destruktív, társadalmat sújtó folyamatait, amelyek alapjaiban veszélyeztették a magyarság autonómiáját. Ha jobban megvizsgáljuk, e kihívások és az azokat generáló erők napjainkban sem változtak.
Németh A minőség forradalma című, írásait összegző, monumentális művében nemcsak civilizációs problémákra mutat rá, de pragmatikus megoldást is kínál. Ezen esszégyűjtemény jelentős része olyan érzést kelthet, mintha napjaink közéleti és gazdasági mechanizmusainak korrajza lenne. Az író látta, hogy a parlamentarizmus és a vele karöltve működő kapitalista gazdasági modell összefonódásából fakadó társadalmi és egzisztenciális kihívásokat feltétlenül kezelni kell. A gyárakban és üzemekben ne a gép, valamint a túlfűtött termelés fenntartásában érdekelt profit vezérelje az emberi akaratot, hanem azok a közösségek javát szolgálják; az egyéni tőke orientáltsága helyett a gazdaság a nemzet szolgálatába szegődjön. A vidéki életvilágoknak nagyobb önrendelkezést követelt, ami elősegítené az egyéni és közösségi egzisztenciák kibontakozását, megvalósítva a Németh által vizionált, egészséges önellátáson alapuló Kert-Magyarország-koncepciót. Ezzel párhuzamosan az agyonszabályozott bürokráciát is alacsonyabb hőfokon kell működtetni, ugyanis az a közjó és a nemzetgazdaság egyik legnagyobb gátja. Nem igazán lehet különbséget fellelni Németh közel száz évvel ezelőtti figyelmeztető szavai és napjaink kihívásai között – sőt, a multinacionális gazdasági környezetnek köszönhetően ezek a problémák hatványozottan jelennek meg a mindennapjainkban.
A harmadik út védelmében: Csurka István hálózatkritikája és a kulturális emlékezet
A jövő útja: archaikus alapok és közösségi autonómia a huszonegyedik században
Az eddigieket olvasva viszont nem szeretnék úgy tenni, mintha megállt volna az idő, és még mindig a huszadik századi életvilág honolna hazánkban. Ugyanakkor a fenti fejtegetéseket nem tartom anakronisztikusnak sem. A világ épp a szemünk előtt, hatalmas változások küszöbén áll, ezért elengedhetetlen, hogy keressük azokat a nemzeti történelmünkben fellelhető, identitáserősítő pontokat, amelyekkel átvészelhetővé tehetjük az előttünk álló kihívásokat. Elnézve a világ folyamatait, nem valószínű, hogy az elmúlt évtizedekben a magyarság által alkalmazott társadalomszervező modell – amely a társadalmi spektákulumra, a természeti környezet destrukciójára és az egyén deidentifikációjára épül – képes lesz kezelni az előttünk álló időszak válságait. Napjaink legfontosabb feladata éppen ezért az, hogy újra magunkévá tegyük azt a harmadik utas népi gondolatot, amelynek eszmei alapjai a magyar archaikumban, a több évszázados – sőt évezredes – önellátásra épülő létszervezési modellben és a közösségi autonómiában gyökereznek.
1. A fogalom több aspektusból értelmezhető. Magyarország és a magyar nép sajátos helyzetben van a Kárpát-medencében. A honalapítástól, őseink végső letelepedésétől kezdve különböző szláv népek vették és veszik körül a magyarságot. Ez az „idegenségérzet” és a sztyeppéről hozott életmód sajátos antropológiai és létszervezési tulajdonságokat ad a magyarságnak, amelyek alapján népünk jelenléte egy eltérő történelmi síkon értelmezhető a közép-európai régióban. Mivel a nemzet évszázadokon keresztül képes volt megőrizni az ősi – legyen az társadalomszervezési vagy létfenntartási – alapokat, hosszú távon szuverén és önellátó államként tudott működni, amit a Kárpátok óvó ölelésének is köszönhetünk.
2. Egy steril, mesterségesen letisztult környezet is lehet kóros. Ez a fogalom leginkább a mai, főként multinacionális vállalati munkakörnyezetre illik, de alkalmazható egyes – elsősorban városi – felső társadalmi osztályok életközegére is, amelyek tagjai döntő részben ebben a vállalati kultúrában szocializálódtak. Vizuális téren ez a modern, huszonegyedik századi Bauhaus, a ránk zúduló, manipulatív reklámok és a „haladó életmód” sajátos jelensége. Mégis azt érzékelhetjük, hogy ezen életmód szélesebb körben való terjedésével párhuzamosan növekszik azoknak a megbetegedéseknek a száma, amelyek mára akut társadalmi kihívásokká váltak (meddőség, daganatos megbetegedések, lelki-mentális zavarok stb.). Ez az életvitel ugyanis a közösségivel szemben az egyéni prioritásokat helyezi előtérbe, ráadásul „versenyszemléletű”, így a megszokottnál sokkal nagyobb munkabírást követel meg az emberi szervezettől. Ez a fajta belső feszültség befelé fordulást eredményez, ami súlyos hatást gyakorol a mentális egészségre. Mindezt egy olyan steril környezet tetézi, amely korlátozza az immunrendszer természetes kifejlődését és ellenállóképességének javulását. Így válik a steril, paradox módon, patologikussá.
Molnár Máté
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás