Miért kerülnek hátrányba a szerényebb jövedelmű lakásvásárlók?
Pércsi Viktória | Kép forrása: mihazank.hu
„A Magyar Péter által nagy felhajtással bejelentett Wekerle Plusz program ismét azt bizonyítja, hogy a kormány nem az átlagos anyagi helyzetű magyaroknak kínál megoldást. Miközben az új építésű ingatlanok vásárlására továbbra is háromszázalékos kamatozású hitel lesz elérhető, a használt lakások esetében már ötszázalékos kamattal kell számolni” – írta közleményében Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjai alelnöke.
A politikus közleményében kijelentette, hogy a fiatalok többsége nem azért választ használt lakást, mert nem szeretne új építésű otthont, hanem mert egyszerűen nem engedheti meg magának annak vételárát és a szükséges önerőt.
A különbség a törlesztőrészletekben is jelentős
Pércsi Viktória rávilágított: „Egy 30 millió forintos, 25 éves futamidejű hitel esetében a háromszázalékos kamat havi 142 263 forintos törlesztőrészletet jelent, míg ötszázalékos kamat mellett már 175 377 forintot kell fizetni. Ez havonta több mint 33 ezer, a teljes futamidő alatt pedig közel 10 millió forint többletkiadás.” Egy 50 millió forintos hitelnél még súlyosabb a különbség: a havi törlesztőrészlet 237 106 forintról 292 295 forintra emelkedik, vagyis havonta több mint 55 ezer forinttal, összesen pedig mintegy 16,6 millió forinttal kerül többe a hitel.
„A Mi Hazánk Ifjai felszólítja a kormányt, hogy gondolja újra a konstrukció feltételeit! Követeljük, hogy a használt lakást vásárló fiatalok is élhessenek a háromszázalékos kamatozású hitellel, és legyen ismét lehetőség a csok plusszal való kombinálásra! A fiataloknak nem elérhetetlen lakásárakra és újabb ígéretekre, hanem valódi, megfizethető otthonteremtési támogatásokra van szükségük!” – zárul a közlemény.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás