loading
Menü
Támogatás

Semmi meglepetés: Karikó Katalin neve is felbukkant az ügynökaktákban

2026. nov. 4. 13:25
3 perces olvasmány
Kép forrása: Index Kép forrása: Index

Mint azt korábban megírtuk, november 4-től bárki számára online elérhetők az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai. 

Karikó Katalin „Lengyel Zsolt” fedőnéven szerepel az ügynökaktákban – szúrta ki az Index. Mint írták, már korábban is lehetett tudni, hogy Karikó Katalinnak ügynökmúltja van, most ez be is bizonyosodott, ugyanis a Nyitott Aktáknál mind a 6-os kartonoknál, mind a mágnesszalagoknál megtalálható a neve mint „foglalkoztatott hálózati személy”. 

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőről ugyancsak lehetett tudni, hogy ügynökként jelentett az állambiztonságnak. A Nyitott Aktákból most úgy tűnik, hogy 1981 júniusától volt a III/III-6-a. osztály, vagyis a belső elhárítás tagja, ami azt jelenti, hogy a rezsim ellenségeinek tekintett személyek, csoportok megfigyelése, bomlasztása volt a feladata. Az egyetemi tanár „Raguza” fedőnéven jelentett, és a 6-os karton mellett mágnesszalag is fennmaradt tevékenységéről.

Kiderült, hogy bár Kiss-Rigó László szegedi püspök évtizedeken át tagadta ügynökmúltját, a Nyitott Akták alapján úgy tűnik, hogy „Lawrence” fedőnéven a BM III/III-1-a. osztályának ügynöke volt, ami a belső elhárítást takarja. A püspököt 1989. június 30-án szervezték be, és egyházi vonalon foglalkoztatták.

Közölték, hogy a Nyitott Akták oldalon megtalálható Szikora Róbert, az R-Go frontemberének adatlapja is. Az adatok szerint az énekes-dalszerző „Nanu-Nanu” fedőnéven volt beszervezett hálózati személy. 

Martonyi János, az első és második Orbán-kormány külügyminiszterének neve is felbukkant az akták között.

A dokumentumok szerint a „Magasdi” fedőnévvel rendelkezett. A Nyitott Akták szerint a BM III/II-8-a. alosztályhoz tartozott. Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Munkáspártban kezdte 1988 és 1989 között, majd 2003-tól a Fideszben politizált. 

A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, Lezsák Sándor is felbukkan az adatbázisban. Nevére rákeresve egy mágnesszalagot dob ki a nyilvántartás, amelyen a születési helye és édesanyja neve olvasható.

Az információk szerint Dévényi Tibor, vagyis Tibi bácsi a Három kívánságból szintén szerepel az ügynökaktákban, mégpedig „Déva” álnéven. A 6-os karton szerint III/III-as ügynök volt, foglalkoztatott hálózati személyként. Emellett a mágnesszalagoknál is fellelhető a neve, BM III/III-5. osztály vezetője szervkód alatt. Aki III/III-as ügynök volt, a belső elhárításhoz tartozott.

Az Index kiemelte, hogy a mágnesszalagokon nincsenek fényképek, beszkennelt iratok vagy ügynökjelentések. Lényegében egy mai Excel-táblázathoz hasonló, strukturált adatsorokat tartalmaznak. Ezekből bizonyos esetekben megállapítható, hogy egy személy szerepelt a hálózati nyilvántartásban, volt-e beszervezési dossziéja, illetve nagyjából milyen területen foglalkoztatták.

Az adatsorok mögött azonban nem feltétlenül maradtak fenn az állításokat alátámasztó dokumentumok. Ezért a mágnesszalagok önmagukban általában nem alkalmasak arra, hogy egyértelműen bizonyítsák valakinek az állambiztonsági tevékenységét.

Mindez tehát önmagában azt sem jelenti, hogy Lezsák Sándor – aki 2006 és 2026 májusa között volt az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke – ügynök lett volna.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás