Történelmi pillanat: kikapcsolták Magyar Péter mikrofonját az Országgyűlésben
Kép forrása: Képernyőkép/Parlament.hu
Május 9., azaz az új Országgyűlés megalakulása óta már sokan megfogalmazták: véget ért az unalmas parlamenti ülések korszaka. Úgy tűnik, az elmúlt tizenhat év technokrata működése után a plenáris ülések végre valódi politikai viták színterévé válnak – ahol még az is megeshet, hogy beléfojtják a szót a miniszterelnökbe.
Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője a veszélyhelyzeti rendelkezések elfogadásáról kérdezte Magyar Péter miniszterelnököt. Emlékezetes: május 9-én a Fidesz és a Tisza Párt összefogásával szavazták meg a korábbi veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emelését. A nemzeti radikális párt szerint a csomag több olyan intézkedést is tartalmaz, amely hátrányos helyzetet teremt. Példaként a nagy techcégek különadójának (reklámadójának) végleges eltörlését említik. Novák szerint az is aggályos, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való négyötödös eltéréssel úgy fogadta el a javaslatot, hogy az ellenzéki frakcióknak egyetlen percnyi hozzászólási lehetőséget sem biztosítottak – mint emlékeztetett, ilyenre még a fideszes kétharmad idején sem volt példa.
Magyar Péter válaszában azzal érvelt, hogy amennyiben nem lépik meg ezt, úgy az ország működésképtelenné válhatott volna. Ezután Hegedűs Barbarához fordult, aki Magyar Péter és Bódis Kriszta korábbi, egy tizenegy éves gyermekkel készített interúja miatt tett megjegyzést.
Csakhogy a házszabály szerint más témában még a miniszterelnök sem szólhat a kétperces időkeretében, ezért Forsthoffer Ágnes levezető elnök többszöri figyelmeztetés után kikapcsolta Magyar Péter mikrofonját.
A miniszterelnököt ez láthatóan kevésbé zavarta (még), és mikrofon nélkül is folytatta a mondandóját – még akkor is, amikor viszonválaszra ismét Novák Előd kapott szót.
A lépést a fideszes politikusok is megtapsolták, miközben Forsthoffer zavarodottan nézett Magyar Péterre. Az esetnek párton belül vélhetően lesznek következményei: emlékezetes, hogy másfél hete Magyar Péter azért fedte meg Forsthoffer Ágnest, mert véleménye szerint a tiszás házelnök nem fegyelmezte elég szigorúan Pócs János fideszes honatyát, amikor az a mobiltelefonjával, a vakut használva videózta a miniszterelnököt.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás