A Mi Hazánk kiáll a kistelepülések mellett
Pakusza Zoltán | Kép forrása: Pakusza Zoltán Facebook-oldala
„A Mi Hazánk az előző kormány idején is számtalan kritikát fogalmazott meg a kistelepülések védelmében. Bár történtek fejlesztések, a posta- és iskolabezárások, az ATM-ek megszüntetése, valamint a közbiztonság hiánya egyaránt negatív hatással volt a kistelepülésekre” – írta közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke.
A politikus úgy véli, lehet, hogy most még nehezebb idők jönnek. Szerinte erre utalnak Bart István, a Gazdasági Minisztérium frissen kinevezett helyettes államtitkárának egy korábbi interjúban elhangzott kijelentései, amelyek szerint a falvak fenntartása nem szükséges. Idézem:
„A falusi házakhoz, ugye, utak tartoznak, hosszú gázvezeték, vízvezeték. Csomó olyan szolgáltatást kell nekik nyújtani, amikhez, ugye, sokkal több – sokkal nagyobb távokat kell befutni. Tehát mi tulajdonképpen rengeteget költünk arra, hogy egy olyan településszerkezetet tartsunk fenn, amit már azok az emberek sem akarnak fenntartani, akik ott laknak” – idézte Bart Istvánt a közleményben Pakusza Zoltán.
A Mi Hazánk politikusa szerint ezekhez a kijelentésekhez hozzátartozik az is, hogy a vidéki otthonfelújítási támogatás meghosszabbításáról sincs szó, és az önkormányzatok kapcsán is elhangzottak olyan kijelentések, amelyek szerint a kistelepülési önkormányzatok megszűnése vagy összevonása sem zárható ki. „Ez a három tényező együtt arra enged következtetni, hogy a falvak megszüntetése a cél” – véli Pakusza.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás