loading
Menü
Támogatás

A Mi Hazánk felszólítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart, hogy azonnal hagyjon fel a jogtalan kilakoltatások kitűzésével!

2026. júl. 1. 12:35
2 perces olvasmány
Fotó: Magyar Jelen Fotó: Magyar Jelen

Hiába rendelkezik egyértelműen a törvény, egyes végrehajtók továbbra is megpróbálják megfélemlíteni a devizacsalás áldozatait. A Mi Hazánk Mozgalomhoz az utóbbi időben több olyan megkeresés is érkezett, amelyben egykori devizaadósok értetlenül jelezték, hogy kilakoltatásról szóló értesítést kaptak” – írta közleményében dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa.

Mint írta, „a végrehajtók által kiküldött levelekből egyértelműen látszik, hogy karhatalom igénybevételével kívánják végrehajtani a kilakoltatást. A levelek tartalmazzák a kitűzött időpontot és a szokásos tájékoztatást is.

„A törvény ugyanakkor egyértelműen kimondja, hogy a végrehajtási eljárást fel kell függeszteni, amennyiben az ügy hátterében devizahitel áll. Ennek ellenére az éveken keresztül sanyargatott adósoknak továbbra is kiküldik a kilakoltatásról szóló értesítéseket” – közölte a Mi Hazánk politikusa.

Kiemelte, hogy ennek két lehetséges oka van:

  1. „Vagy a végrehajtók nincsenek tisztában a jogszabály módosításával, ami a szakmai felkészültségüket minősíti,
  • vagy tudatosan próbálnak nyomást gyakorolni az érintettekre, abban bízva, hogy valaki még a kilakoltatás előtt elhagyja az ingatlant, így az árverési vevő birtokba veheti azt. Utóbbi feltételezést erősíti az a gyakorlat is, hogy a kilakoltatás elmaradásáról szóló értesítést sok esetben csak az utolsó pillanatban küldik ki” – fejtette ki.

Bármi is álljon a háttérben, elfogadhatatlan, hogy az érintett adósokat napokon át ilyen bizonytalanságban tartják. Éppen ezért a Mi Hazánk felszólítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart, hogy haladéktalanul hagyjon fel ezzel a gyakorlattal. Adjon egyértelmű utasítást a közel 200 önálló bírósági végrehajtónak arról, hogy milyen eljárás jogszerű, és milyen nem. Aki pedig ezt megszegi, azt a karnak megfelelő szankcióval kell sújtania.” 

Elfogadhatatlan, hogy egyes végrehajtók részéről akár a hozzá nem értés, akár a tudatos jogsértő gyakorlat ilyen súlyos bizonytalanságot okozhasson az érintetteknek” 

zárta közleményét a nemzeti ellenzéki politikus.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás