Virághalmy Saroltát jelöli a közmédia átmeneti vezetőjének a Mi Hazánk
Kép forrása: Novák Előd Facebook-oldala
A Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja Virághalmy Saroltát jelöli a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átmeneti vezetői posztjára – közölte Novák Előd, a párt frakcióvezető-helyettese a Facebookon.
Novák Előd Virághalmy Saroltát – lapunk munkatársát – bemutatva a bejegyzésében kiemeli: „Közel 30 éves szakmai múlttal rendelkezik a magyar médiában, ebből mintegy 20 évig dolgozott a Magyar Rádió hírműsorainál. Újságíróként kezdte, majd szerkesztőként, vezető hírszerkesztőként, oknyomozó riporterként bizonyított, jelenleg pedig a Magyar Jelen szerkesztő-műsorvezetője. Négy gyermeke van.”
Mint írja: „Ismeri a közmédia minden zugát, a szerkesztőségi valóságot, mert ő maga is ott dolgozott évtizedeken át.” Hozzátette, hogy a Magyar Rádió MTVA-ba történő beolvadása alatt
„a Rádiós Dolgozók Tanácsának alelnöke volt, amely szakszervezet egymagában több száz ember munkahelyét volt képes megvédeni a kirúgási hullámok hat éve alatt.
A közmédiás évek után több vidéki televízió, rádió kialakítását is vezette, vagy részt vett azok létrehozásában. Pályája során soha nem tűrte a korrupciót és az igazságtalanságot. Fellépett a fehérgalléros bűnözők ellen, nemcsak oknyomozó újságíróként, de média- és önkormányzati cégek pénzügyi átvilágításában való részvétellel is.”
Virághalmy Sarolta a jelölés elfogadásakor úgy fogalmazott:
„A Mi Hazánk ezzel a jelöléssel világosan üzeni: a közmédia nem lehet pártok játékszere. Ide szakemberek kellenek, akik belülről ismerik a rendszert és a dolgozók valódi problémáit, és ha kell, van bátorságuk kiállni a kiegyensúlyozott tájékoztatásért és a szakmai szabályokért” – zárta bejegyzését a nemzeti ellenzéki politikus.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás