loading
Menü
Támogatás

Döntött a bizottság: Horváth András vezeti ideiglenesen az MTVA-t

2026. júl. 2. 11:42
3 perces olvasmány
Kép forrása: Index Kép forrása: Index

Horváth Andrást jelölte ki a közmédiát összefogó két társaság – a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – átmeneti vezetésére csütörtöki döntésével az Országgyűlés művelődési bizottsága – adta hírül az MTI.

A 11 tagú testület tanácskozásán 7 képviselő támogatta a Tisza Párt személyi javaslatát, 4 voksolt ellene. Az ülésen Szentkirályi Alexandra (Fidesz) bizottsági elnök jelezte, hogy a Fidesz és a KDNP nem tett személyi javaslatot, a 

Mi Hazánk Mozgalom pedig Virághalmy Saroltát jelölte a tisztségre.

A jelöléssel kapcsolatban Novák Előd, a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese korábban a Facebookon kifogásolta, hogy a jelölteket a rövid határidő után nem hallgatják meg, és bírálta az eljárást. A politikus úgy fogalmazott: „Tiltakozunk, hogy a jelölésre megszabott egynapos határidőt követően a jelölteket példátlan módon meg sem hallgatják (pedig csak a Tisza és a Mi Hazánk állított jelöltet).” Virághalmy Sarolta ezzel szemben korábbi közmédiás tapasztalataira és szakmai pályájára hivatkozva fogadta el a jelölést.
 

Virághalmy Sarolta egyetlen támogató voksot kapott a rá javaslatot tevő frakció képviselőjétől, míg heten megválasztása ellen szavaztak, hárman pedig tartózkodtak.

Szentkirályi Alexandra az ülésen jelezte: azért nem javasolt senkit pártja és a KDNP a posztra, mert nem értenek egyet azzal, hogy eljárásrend elfogadása és a jelöltek személyes meghallgatása nélkül határoznak. A gyors döntést szorgalmazó kormánypárti megszólalásokra úgy reagált: jelenleg is működik a közmédia, helyettesítési rendben.

A művelődési bizottság elnöke hangsúlyozta: a személyi döntést szükségessé tevő törvénymódosítás vitájában átláthatóságot, szakmaiságot, széles körű társadalmi egyeztetést ígért a kormányoldal, de az átmeneti időszak vezetőjének kiválasztásában ezeket az elveket nem érvényesíti.

Szabadi István (Mi Hazánk) közölte: 

egyetért azzal, hogy gyorsan kell döntést hozni ebben a kérdésben, de szerinte hosszabb időre lett volna szükség a jelölésre és annak előkészítésére, például hogy legyen mód a jelöltek meghallgatására.

Csibi Krisztina (Fidesz) is hiányolta a nyilvános kiválasztási eljárást, szintén a személyes meghallgatás hiányát róva fel, rámutatva arra, hogy hatalmas felelősség nyomja majd a kiválasztott személy vállát.

Radnai Márk (Tisza) azt mondta, az átmeneti vezetés ideje alatt jogi és intézményi szempontból kell átvilágítani a 160 milliárd forintból, túlárazott külső szerződésekkel működő intézményrendszert, és szakmai és társadalmi egyeztetés után kiírt, nyílt pályázat dönt majd a végleges vezetők személyéről.

A működésnek jogi és gazdasági értelemben is fenntarthatónak kell lennie érvelt a bizottság alelnöke a gyors kijelölés mellett. Jelezte, az átmeneti vezető tevékenysége nem a műsorokról, hanem a működés szabályairól szól.

Kiemelte: a közmédia átalakítása a függetlenséget és az átláthatóságot, a közszolgálat nemzeti szerepének és társadalomszolgálatának erősítését szolgálja.

A Tisza három képviselője által június 12-én benyújtott a parlament által tizenegy nappal később elfogadott törvénymódosítás egyebek mellett arról rendelkezett, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA helyébe a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. médiaszolgáltató és az MTI Nonprofit Zrt. médiatartalom-szolgáltató lép.

Az átmeneti vezető megbízatása az új irányítók a két társaság létrehozását követő megválasztásáig szól.

Horváth András a bizottság rendelkezésére bocsátott önéletrajza szerint 1975. szeptember 10-én született Budapesten. 1999-ben végzett az ELTE jogi karán, ügyvédi praxisa a dr. Horváth P. András Ügyvédi Irodánál van, címzetes egyetemi docens oktatói elismeréssel rendelkezik (Budapesti Metropolitan Egyetem).

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás