Forsthoffer Ágnes: Ősszel több ponton is szükség lesz a házszabály finomhangolására
Képernyőfotó forrása: Az Országgyűlés élő közvetítése
Az Országgyűlés elnöke szerint ősszel több ponton is szükség lesz a házszabály finomhangolására. A cél a parlamenti munka hatékonyságának javítása, valamint olyan fegyelmi szabályok és szankciók kialakítása, amelyek valóban alkalmazhatók és arányosak – írta Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes.
A parlamenti ülések rendjének megzavarásával kapcsolatban a házelnök arról számolt be, hogy az ülés menetét több alkalommal megzavaró videózások, illetve a közösségi oldalakon megjelent tartalmak miatt írásbeli figyelmeztetést küldött az érintett képviselőknek.
A képviselői hiányzásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy június hónapban már nem tudta elfogadni az indoklás nélküli távolmaradásokat. „Ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre. A munkahelyünket tisztelni kell, ahol a választók bizalmából, őket képviselve dolgozunk.”
„Kérem a Sándor-palota munkatársainak támogatását a következő hetekben, hogy a hatalmi ágak működésének folytonosságát az átmeneti időszakban az Alaptörvénynek megfelelően biztosítani tudjuk. Előre is köszönöm szíves együttműködésüket!” – zárta bejegyzését a politikus.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás