loading
Menü
Támogatás

„Vajúdnak a hegyek”: korábbi egyesülete vetítéssel vádolja Vitézy Dávidot

2026. júl. 23. 13:32
4 perces olvasmány
Kép forrása: index.hu Kép forrása: index.hu

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint olyan projekteket mutatott be sajátként Magyar Péter és Vitézy Dávid, amelyek előkészítésére már milliárdokat költöttek az elmúlt években is. A közlekedésfejlesztésről szóló sajtótájékoztatón a VEKE olyan elemeket vélt felfedezni, melyek megvalósítását az előző tizenhat év kormányai, többek között Lázár János kezdett még el kidolgozni.

Vajúdtak a hegyek... Vetítéssel, tömény önfényezéssel, tények elhallgatásával, mások tollaival való ékeskedéssel (igen nagy százalékban), sőt itt-ott hazudozással telített sajtótájékoztatón mutatta be a két jómadár a vasútfejlesztési elképzeléseket, ahol az egyes elképzelések időhorizontja (10 év? 15 év?) leginkább a sűrű homályba veszett – kezdte igencsak pikírt bejegyzését a VEKE, melynek „színeiben” korábban Vitézy Dávid is ismert lett. 

Sem a tervezési, sem a kivitelezési kapacitás nem áll rendelkezésre

A sajtótájékoztatón szerintük a legtöbbször elhangzott kifejezés a „Lázár János” volt, közvetlenül utána a tizenhatévezés, fideszezés és hasonló beszólogatások és sértegetések, „a két exfideszes politikus felváltva szórta az átkokat, amelyek a sajtótájékoztató jelentős részét tették ki”. A VEKE úgy véli, teljesen komolyan vehetetlen volt az egész „performansz”, melynek legemlékezetesebb pillanata a miniszterelnök leköpése volt. A VEKE bejegyzésében kiemeli, hogy 

„a bemutatott diákon szereplő projektek döntő többsége eddig is ismert volt (akár évtizedek óta), legtöbbjüknél már milliárdokat költött az ország az előkészítésre, mégis minden úgy hangzott el, mintha mindent már Vitézy és a mostani kormány kezdett volna el, sőt, talált volna ki... hát persze.”

Több évtizedes harci tapasztalatunk, hogy még az uniós ciklusok elején az Európai Bizottsággal megállapodott projektek esetére is igaz, hogy felerészben sem valósultak meg, illetve helyettük más valósult meg. Sem tervezési, sem kivitelezési kapacitás nincs elegendő az országban, kizárt, hogy minden, amit bemutattak, az meg is fog valósulni” – állapították meg. A szakmai szervezet úgy véli, minden ilyen bejelentést a kellő óvatossággal kell kezelni. 

A VEKE szerint több projekt is volt, amelyről beszélni kellett volna, ám egyfajta bosszúból azokat inkább törölték. „Maga a Baross Gábor Terv nem más, mint az eddigi elképzelések összesöprése egy lapátra, amelyben mindent összeszedtek, amit csak találtak, még az EIB-hiteles (Lázár!!!) és koncessziós (Lázár!!!) elképzeléseket is, a MÁV-GySEV saját karbantartási munkáit is, sőt még a hármas metró két megállós hosszabbítását is” – állapították meg.

A Facebook-kormányzás újabb fejezetét láthattuk

A VEKE szerint az újságírói kérdések is inkább szóltak a maszatolásról és a „Lázár Jánosozásról”, hozzátéve, hogy „a színvonalra jellemző, hogy volt »újságíró«, akinek a miniszterelnökkel való szelfikészítés fontosabb volt, mint maga a sajtótájékoztató...

Összefoglalva a fészbúk- és szelfikormányzás egy újabb fejezetét láthattuk, ahol az ígérgetéshegyek mellett sok újdonságot nem lehetett megtudni, de legalább egy újabb nagy magyar ember, Baross Gábor nevére is sikerült rátelepedni, azt beszennyezni” – állapították meg.

Szerintük amennyiben ez egy tízéves program 3500 milliárd forintért, akkor az éves szinten 350 milliárd forint (15 éves terv esetén már csak 233,3 milliárd Ft), ami töredéke a közútra fordított költségeknek. „Sőt, ha azt vesszük, hogy csak a külföldi kamionosok kétszer-háromszor ennyit fizetnek be útdíjként a magyar államkasszába, akkor nyugodtan használhatjuk rá az elégtelen szót is. Ez minden, csak nem az osztrák tempó” – zárták bejegyzésüket.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás