loading
Menü
Támogatás

„Az ÁSZ ellenőrzi a kormányt, nem a kormány az ÁSZ-t” – reagált a Számvevőszék Magyar Péter bejelentésére

2026. júl. 24. 14:54
3 perces olvasmány
Windisch László | Kép forrása: 24.hu Windisch László | Kép forrása: 24.hu

Az Állami Számvevőszék üdvözli a működésére, hatáskörére és ellenőrzési jogosítványaira vonatkozó szabályok felülvizsgálatát. Korábban is kezdeményezett az ellenőrzések hatékonyságát javító jogszabály-módosításokat, és a jövőben is javaslatokkal támogatja a jogalkotó munkáját. Emellett hangsúlyozza, hogy a kormánynak mindig tiszteletben kell tartania a hatalmi ágak elválasztásának elvét” – írta közleményében az ÁSZ.

Mint azt korábban megírtuk, Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy elrendelték az Állami Számvevőszék teljes átvilágítását. „A cél az, hogy az ÁSZ végre maradéktalanul és lelkesen el tudja végezni alkotmányos feladatait” – indokolta a döntést a miniszterelnök, aki szerint más intézmények vezetőivel együtt az ÁSZ elnökének is távoznia kell.

Az Állami Számvevőszék a közleményében kiemelte: „Az ÁSZ ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől, így a kormánytól is függetlenül, az Alaptörvényben meghatározott feladatköre szerint végezte és végzi tevékenységét. Az ÁSZ nem a kormány alá rendelt szerv, a demokratikus hatalommegosztás rendszerében nem a végrehajtó hatalom része, hanem az Országgyűlés szerve, 

ezért az ÁSZ működésének felülvizsgálatára egy demokratikus alkotmányos rendszerben a kormány nem jogosult. Az ÁSZ ellenőrzi a kormányt, nem a kormány az ÁSZ-t.

A közlemény szerint pontosításra szorul a csütörtöki kormánybejelentés azért is, mert az Állami Számvevőszék 1989 óta nem felügyeleti szerv, és ilyen jogköre soha nem is volt. Az ÁSZ ellenőrző szervezetként a közpénzek, valamint az állami és önkormányzati vagyon felelős felhasználását vizsgálja, ami a felügyeleti szervekétől eltérő hatáskört, eszközöket és feladatokat jelent.

Az Állami Számvevőszék elnöke visszautasítja a miniszterelnöknek az ÁSZ-elnök személyét érintő kijelentéseit, azokat az ÁSZ alkotmányos függetlenségét sértő, Magyarország újkori demokráciájában példátlan kormányzati beavatkozási kísérletként értékeli. Az ÁSZ és annak elnöke mindenkor az Alaptörvénynek és a jogszabályoknak megfelelően látta és látja el feladatát. 

A beavatkozási kísérletet különösen aggályosnak tartja, mivel jelenleg a törvény alapján kötelező ellenőrzésként:
 
a többi érintett párttal egyetemben jelenleg zajlik a Tisza Párt kampányfinanszírozásának számvevőszéki vizsgálata. A vizsgálatot a Számvevőszék a törvénynek megfelelően az országgyűlési választást követő egy éven belül folytatja le.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás