loading
Menü
Támogatás

Tárgyalóasztalhoz kényszerítették az IKEA-t a dolgozók

2026. júl. 24. 13:38
2 perces olvasmány
Kép forrása: Lantos János Facebook-bejegyzése Kép forrása: Lantos János Facebook-bejegyzése
Az IKEA vezetése végül tárgyalóasztalhoz ül a sztrájkoló dolgozók képviselőivel, ami ugyan még nem jelenti azt, hogy a munkavállalók követelései teljesülnek, de fontos eredménynek tekinthető” – írta közösségi oldalán Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének vezetője.

Lantos szerint a fejlemény egyértelműen azt bizonyítja, hogy a dolgozók közös fellépése nélkül idáig sem jutottak volna el. Úgy fogalmazott: az összefogás ismét megmutatta az erejét, hiszen a vállalat csak a szervezett munkavállalói fellépés nyomán volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

A kabinetvezető felidézte, hogy a Mi Hazánk a kezdetektől támogatta a sztrájkot, ő maga pedig több IKEA-áruház előtt is személyesen állt ki a munkavállalók mellett. Hangsúlyozta, a tisztességes bérekért folytatott küzdelem minden becsületes dolgozó közös ügye.

Bejegyzésében gratulált a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének a kitartó munkához, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a most kezdődő tárgyalások a dolgozók teljes sikerével zárulnak, és valóban méltányos béremelést sikerül elérni.

Lantos János arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fogaskerék külön adásban foglalkozott az IKEA-sztrájkkal, amelyben a dolgozók és a szakszervezet képviselői első kézből számolnak be a kialakult helyzetről.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás