Itt az újabb tiszás korrupciós botrány – belső vizsgálat indult Bódis Péter ellen
Forrás: Bódis Péter Facebook-oldala
A tiszás képviselő a párt nevében egri és heves megyei vállalkozóknak ígéreteket tett ügyek, engedélyek „okosban” elintézésére – írta a Mi folyik itt hevesben blog. Az oldal szerint több, egymástól független forrásból származó információ szerint a Tisza Pártban nem nézik jó szemmel azt, hogy Bódis Péter Eger országgyűlési képviselője.
Az oldalon felróják Bódisnak, hogy a Tisza Párt nevében „menlevelet adott” Eger egyik „leggátlástalanabb NER bűnözőjének, Nyitrai Zsolt bűntársának”, Szécsi Zoltánnak. Egyúttal (Kürtös László jelenlegi honvédelmi államtitkár közreműködésével) „engedélyezte” Szécsinek, hogy az feleségével együtt 6-6 havi végkielégítéssel távozzon az éppen általa „szétlopott” Egri Vízilabdaklubtól – írja a Mi folyik itt hevesben. Szerintük a dolgot súlyosbítja, hogy Kürtös és Szécsi vadásztársak, közösen járnak fegyverrel és terepjárókkal „ártatlan állatokat gyilkolni”.
A Mi folyik itt hevesben úgy tudja, hogy Bódis a Tisza Párt nevében egri és heves megyei vállalkozóknak ígéreteket tett ügyek és engedélyek „okosban” elintézésére, amivel szemben mint írják, a Tisza Pártban zéró tolerancia van érvényben.
A blog szerint az egri Tisza Szigeteken keresztül hagyta (egészen a közvetlen stábjáig) beszivárogni a Tisza köreibe Oroján Sándor köztörvényes bűnözőnek, Nyitrai Zsolt táskaemberének közvetlen munkatársait. Ezen túl felróják neki, hogy az egri NER-bűnözők megnevezése és elszámoltatása helyett, pont a Nyitrai Zsolt-Oroján Sándor- Berecz Mátyás egri „politikai gengsztertrió” ügyeit feltárni szándékozó helyi civilek vegzálásában lejáratásában vett részt.
A fentiek mellett azt sem nézik jó szemmel, hogy a züllött életmódjáról, addiktív és szuicid mentális problémáiról híresztelt Domán Dánielt, hagyta rátelepedni a Tiszára, azt a látszatot fenntartva, mintha a korábban Orojánnal, és az óellenzékkel is együtt mutyizó, súlyos kommunikációs kockázatokat rejtő Domán, polgármesterjelöltje, vagy bármilyen szintű politikusa lenne a Tiszának.
Belső vizsgálat is indult a Tisza Pártban
Az oldal szerint Bódis Péternek most a Tisza Párt „belső elhárítói” által feltett konkrét kérdésekre kell nagyon konkrét válaszokat adnia. Információik szerint a párt többek között ezzel az üggyel is szeretné jelezni a közösség belső nyilvánosságának, hogy nem csak szavakban, de a gyakorlatban is zéró tolerancia van érvényben a korrupcióval szemben – és téved az a tiszás politikus, aki úgy gondolja: bármit megtehet, a „végeken” úgysem derülnek ki a mutyik.
Szerintük egyébként az sem javította Bódis Péter megítélését a pártban, hogy államtitkárként, Budapesten, egy „luxusrucikba” öltözött hölgy társaságában lényegében szó nélkül, cinikusan „átgázolt” egy olyan apukán, akinek elrabolták a gyermekét és aki segítséget kért tőle. Ráadásul az erről készült megdöbbentő videót már több millióan megnézték.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás