Európában van példa állami és magánkézben működő végrehajtási rendszerre is, ám a nálunk tapasztalható gátlástalanság szinte egyedülálló. A hazai korrupciós botrányok már-már nemzetközi visszhangot is kiváltanak, így egyértelmű, hogy a végrehajtást szabályozó törvények azonnali reformra szorulnak. Ennek érdekében ülésezik hétről hétre a Toroczkai László vezette, végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság. A legutóbbi ülés részleteiről – amelyen ő maga is meghallgatott szakértőként vett részt – ismét dr. Fiszter Zsuzsanna számolt be lapunknak.
– A bizottság legutóbbi ülésnapján Ön mellett prof. dr. Hack Péter és prof. dr. Szabó Máté is megjelent szakértőként. Milyen tanulságokkal szolgált ez a közös meghallgatás?
– Ezen az ülésnapon a legfontosabb napirendi pont a három meghívott szakértő – prof. dr. Hack Péter, prof. dr. Szabó Máté és jómagam – meghallgatása volt. Mi hárman tulajdonképpen a rendszerváltás utáni korszak három különböző időszakát képviseltük, ám kiderült, hogy a végrehajtásokkal kapcsolatos problémák mindhárom érában azonosak maradtak: lényegében 1990 óta ugyanazokkal a gondokkal küzdünk. Vagyis rajtam kívül a két professzor is megerősítette: a jelenlegi jogszabályok miatt mindig is adódtak problémák, és ez folyamatos feszültséget generált. A hatályos végrehajtási törvény rengeteg olyan intézkedést ír elő, amely bár törvényes, de abszolút igazságtalan. Így egyértelmű és jogos az a következtetés, hogy a végrehajtás területén mindenképpen gyökeres jogszabályi változtatásokra van szükség.
– Hogyan lehetne feloldani ezt a rendszerszintű feszültséget az adósok, a hitelezők és a végrehajtók között?
– A végrehajtás háromszereplős – adós, hitelező és végrehajtó közötti – eljárás, amelyben alapvetően mindhárom fél érdeke eltérő. A hitelező szeretne hozzájutni a pénzéhez, az adós a legkedvezőbb feltételekkel törlesztené a tartozását, a végrehajtó pedig a lehető legnagyobb hasznot igyekszik húzni a behajtási folyamatból. Az egyértelmű, hogy aki tartozik, annak fizetnie kell, azonban ennek emberi, normális keretek közötti elérésére léteznek követhető külföldi példák. Az adósság behajtása nem ördögtől való dolog, de törekedni kell az egyensúly megteremtésére: figyelembe kell venni az adós egyéni szükségleteit és problémáit – legyen szó az egészségügyi állapotáról vagy arról, hogy hány gyermeket nevel –, és a folyamatot ehhez kell igazítani.
– Mit kellene szem előtt tartania egy igazságosabb szabályozásnak?
– Nyilvánvalóan össztársadalmi érdek, hogy az adós visszafizesse a tartozását, a hitelező pedig hozzájusson a jogos követeléséhez. Egy másik lényeges cél viszont az lenne, hogy a társadalom bizonyos szintig legyen tekintettel az adós nehéz helyzetére, illetve hogy a végrehajtók ne forgassák ki őt mindenéből. Nem fordulhatna elő például az, hogy a végrehajtói közbenjárás miatt egy néhány tízezer forintos tartozás később milliós tétellé duzzadjon. A legfontosabb egy olyan egyensúly kialakítása lenne, amely mindegyik félnek garanciákat és jogbiztonságot nyújt ebben a folyamatban – ám ettől napjainkban még nagyon messze vagyunk.
– Miért maradtak el ezek a reformok az elmúlt évtizedekben, ha a problémák ennyire nyilvánvalóak voltak?
– Meg kell jegyezni azt is, hogy a rendszerváltás utáni kormányok mind láthatták ezeket a visszásságokat, mégsem tettek ellenük semmit. Annak ellenére sem léptek, hogy a Mi Hazánk Mozgalom folyamatosan jelezte a problémákat – már évekkel a Völlner–Schadl-ügy kirobbanása előtt is. Mi már a megalakulásunk óta hajtogatjuk, hogy nemcsak a végrehajtóknál, hanem a banki szektorban is teljes reformra van szükség. Nem mondhatjuk tehát, hogy a kormányok ne tudtak volna a gondokról; sokkal inkább nem akartak tudomást venni róluk, vagy esetleg ők maguk is anyagilag érintettek voltak. Völlner Pál esete ugyanis pontosan megmutatta, hogy a végrehajtói biznisz szálai egyenesen a kormányig értek.
– Milyen kérdésekre kellett válaszolnia a szakértői meghallgatásán, és volt-e olyan téma, amely háttérbe szorult?
– Visszatérve a bizottsági ülésre: a szerdai meghallgatáson olyan kérdéseket kaptam, amilyenekre számítottam, ezek a végrehajtási folyamat és a szereplők igen széles körét érintették. Sajnos a devizahitelesekről nem eshetett sok szó, de ez érthető is, hiszen a bizottság fő profilja a végrehajtás jelenlegi rendszerének törvényi úton történő megváltoztatása. Szintén kevés szó esett a közjegyzők végrehajtásokban betöltött – sokszor igencsak kártékony – szerepéről, pedig jól tudjuk, hogy ők is jelentős tényezői ennek a gépezetnek.
– Ön szerint miért kellene a közjegyzők felelősségét is hangsúlyosabban vizsgálni ebben a folyamatban?
– Magam is többször próbáltam már felhívni a bizottság figyelmét arra, hogy nem elég csupán a végrehajtásokat megreformálni és kevésbé profitérdekeltté tenni, hanem sokkal szélesebb kontextusban kell vizsgálni a teljes folyamatot. A vizsgálatok során azért kellene sokkal nagyobb hangsúlyt kapniuk a közjegyzőknek, mert 2010 előtt – amikor a legtöbb devizahiteles szerződés megszületett – ők hitelesítették azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a pénzintézetek folyósították az összegeket. Ezért is állítjuk, hogy a közjegyzőknek ugyanúgy szerepük van a devizahitel-válságban, és komoly felelősség terheli őket az így kialakult helyzetért. Már csak azért is, mert szinte futószalagszerűen állították ki ezeket az okiratokat, ami súlyosan megkérdőjelezi azok jogalapját és elfogadhatóságát.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!