loading
Menü
Támogatás

Magyarország tizenegy kétoldalú egyeztetést folytatott az ENSZ-hét első két napján

2026. szept. 23. 10:30
2 perces olvasmány
Kép forrása: Orbán Anita Facebook-oldala Kép forrása: Orbán Anita Facebook-oldala

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita tizenegy kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig. Emellett több multilaterális találkozón, valamint az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett – erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető hangsúlyozta: a találkozók jelentős része tudatos kapcsolatépítés, amelynek során felmérik, hol tartanak a kétoldalú kapcsolatok, mi működik jól, hol maradt el az elmúlt években a politikai párbeszéd, mely kormányközi bizottságokat és szakmai konzultációkat érdemes újraindítani, és mit szeretnének közösen elérni politikai, gazdasági vagy oktatási területen. 

Minden találkozó lehetőség az álláspontok közelítésére és a magyar érdekek képviseletére – mutatott rá.

Kifejtette: kedden előkészítették a politikai konzultációk újraindítását Chilével, a legmagasabb szintű politikai párbeszéd folytatásán dolgoznak Indiával és Kazahsztánnal, Algériával pedig az energetikai, kereskedelmi és oktatási együttműködést viszik tovább. Pakisztánnal kapcsolatban új beruházási és gazdasági lehetőségekről tárgyaltak, a Mol már meglévő jelenlétére és az ösztöndíjprogramokra építve. Azerbajdzsánnal az energia, a beruházások és az összeköttetések terén erősítik a stratégiai partnerséget, a Fülöp-szigetek delegációjával pedig a kereskedelmi, oktatási és munkaerő-együttműködés bővítéséről, valamint az EU–ASEAN-kapcsolatok erősítéséről beszéltek – sorolta.

Megjegyezte: felszólalt a globális élelmezésbiztonságról és a Fekete-tengerről szóló magas szintű eseményen is.

Orbán Anita kitért rá: mindeközben a multilaterális diplomácia sem állt meg, hiszen részt vett a V4+India külügyminiszteri találkozón, az uniós külügyminiszterek informális egyeztetésén és a Nyugat-Balkán Barátai csoport ülésén. 

Ebben a csoportban Magyarország július óta teljes jogú tag, így felajánlotta, hogy 2027-ben az ország adjon otthont a csoport egy találkozójának.

A külügyminiszter úgy látja, hogy míg Magyarország európai és transzatlanti szövetségei adják külpolitikája alapját, közben aktívan építik kapcsolataikat a világ más régióival is.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás