loading
Menü
Támogatás

Sonnevend Pál lett az Alkotmánybíróság új elnöke

2026. nov. 2. 22:00
3 perces olvasmány
Kép forrása: MTI Kép forrása: MTI

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény értelmében az új elnök megválasztását követően azonnal hivatalba is lépett. 

Sonnevend Pált az Országgyűlés július 27-én választotta az Alkotmánybíróság tagjává, elnöki megbízatása három évre szól – számolt be róla az MTI. Az Alkotmánybíróság közleménye szerint az új elnök pályázatában legfontosabb feladatai között jelölte meg az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését, valamint az európai testvérintézményekkel való kapcsolatok újjáépítését.

Sonnevend Pál 1995-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK), PhD-fokozatát pedig Németországban, a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte meg.

2017 óta az ELTE egyetemi tanára és a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője. Korábban, 1997 és 2000 között Sólyom László tanácsadójaként dolgozott az Alkotmánybíróságon, majd 2000-től 2010-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban segítette Mádl Ferenc és Sólyom László államfők munkáját, előbb alkotmányjogi tanácsadóként, később az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként. 2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig pedig a kar dékánja volt.

Az Alkotmánybíróság elnökének megválasztását az alaptörvény tizenhetedik módosítása helyezte vissza a testület tagjainak hatáskörébe. A módosítás azt is rögzítette, hogy az „Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a hetvenedik életévének betöltésével megszűnik”.

Ennek következtében Polt Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, valamint Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán alkotmánybírók mandátuma is lejárt. Hende Csaba megbízatása már júliusban megszűnt, mert a módosítás szerint legfeljebb tizenkét évig lehetett országgyűlési képviselő az, aki alkotmánybíró. Utóbbi helyére választották meg Sonnevend Pált. Polt Péter távozását követően az elnöki jogköröket Czine Ágnes elnökhelyettes gyakorolta, akinek megbízatása november közepén szintén lejár.

Az Országgyűlés szeptember 15-én öt új alkotmánybírót választott a testületbe: Chronowski Nórát, Kovács András Györgyöt, Ligeti Miklóst, Orosz Árpád Gábort és Szomora Zsoltot.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás