Isztambuli egyezmény: áldozatvédelem vagy a nemzeti szuverenitás feladása?
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Az isztambuli egyezmény a nők elleni erőszak visszaszorítását célzó nemzetközi megállapodásként született az Európa Tanács égisze alatt, ám tartalma és hatása messze túlmutat az áldozatvédelem kérdésén. A gender fogalmának beemelése, a liberális menekültügyi rendelkezések és a nemzetközi kötelezettségvállalások olyan súlyos kérdéseket vetnek fel, amelyek közvetlenül érinthetik Magyarország szuverenitását, alkotmányos értékrendjét és migrációs politikáját.
– Mi az isztambuli egyezmény jelentősége, és miért vált politikailag ennyire vitatottá?
– A 2011-ben aláírásra megnyitott és 2014-ben hatályba lépett egyezmény eredetileg nőket védő szakmai, emberi jogi eszközként indult, de a 2010-es évek második felétől kulturális-politikai törésvonallá vált Közép- és Kelet-Európában, valamint Törökországban. A vita lényege: mennyire szükséges - vagy mennyire ideológiai - a társadalmi nemi szerepek és sztereotípiák állami szintű megváltoztatása ahhoz, hogy hatékonyabban lehessen fellépni a nők elleni erőszak ellen. A támogatottság és az ellenállás erősen függ az adott ország politikai, vallási és társadalmi kontextusától. Magyarország 2014. március 14-én írta alá. A magyar Országgyűlés azonban 2020. május 5-én politikai nyilatkozatban elutasította a ratifikálást, főként a „társadalmi nem” - gender - fogalmára és migrációs aggályokra hivatkozva. Az isztambuli egyezmény ratifikációja szuverenista erők számára elutasítandó, mert a nők védelmét a magyar állam saját hatáskörében, saját jogszabályaival és intézményeivel képes és köteles biztosítani, és az egyezmény a nemzeti kereteket védő szabályozást áttöri a gender és migrációs vetületekben. Szuverenista megközelítésből nem fogadható el semmilyen olyan nemzetközi kötelezettség, amely a migrációs szuverenitást vagy az Alaptörvény család- és nem fogalmával kapcsolatos értékkereteit veszélyeztetheti.
Természetesen a nők és gyermekek védelme kiemelten fontos nemzeti ügy, ezért erősíteni kell a büntetőjogi eszközöket, a távoltartást, az áldozatsegítést – de ezért cserébe a nemzeti közösség védelmét garantáló határvédelmet és a migrációs kontrollt nem szabad feladni. Nem kell ahhoz nemzetközi egyezmény, hogy a magyar állam védje a magyar nőket.
Ez az álláspont logikusan következik a szuverenista, patrióta és jobboldali alapelvekből: a belső biztonság és a család védelme prioritás, a migrációs kontroll és a nemzeti identitás védelme pedig nem alku tárgya. Az egyébként is a genderideológia érvényesítésére kiemelt intenzitással törekvő Európai Unió az általa alkalmazott pénzügyi és jogi eszközrendszer keretei között az egyezményre való hivatkozással további lehetőséget teremthet a hagyományos értékrendet védő magyar alkotmányos rendelkezések fellazítására. Az egyezmény ratifikációja pedig újabb eszközt és jogi hivatkozási alapot biztosíthat azoknak az erőknek, amelyek a hagyományos társadalmi és családi értékrend átalakítását, illetve a genderideológia szélesebb körű társadalmi érvényesítését szorgalmazzák.
– Összeegyeztethető az egyezmény Magyarország Alaptörvényével?
– Az isztambuli egyezmény tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek ellentmondanak az Alaptörvényben rögzített házasság- és szülőfogalomnak és a gyermekek születési nemének megfelelő önazonosságot védő szabálynak. Alaptörvénybe ütköző nemzetközi egyezmény ratifikálása pedig kizárt a magyar jogrend szerint.

– Milyen következményekkel járhat a gender fogalmának egyezménybeli értelmezése a hagyományos családmodellre és a nemzeti értékrendre nézve?
– Az egyezmény 3. cikke szerint a gender „a társadalmilag kialakított szerepek, magatartások, tevékenységek és tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nők és a férfiak számára megfelelőnek tart”. A támogatók szerint ez egyszerűen leírja, hogy a nők elleni erőszak gyakran a társadalmi szerepekhez és egyenlőtlenségekhez kötődik, és magyarázza, miért érintettek aránytalanul a nők. Konzervatív megközelítésben ez „genderideológiát” csempész be: megkérdőjelezi a biológiai nem bináris jellegét, utat nyit az LMBTQ-jogok, a nemváltás, a hagyományos családmodell gyengítése felé, és kötelező „gender-nevelést” ír elő az oktatásban.
– A másik vitatott pont az egyezmény 59–61. cikkeinek tartalma, amelyek a migrációval kapcsolatosak. Az ezekben foglaltak jelenthetnek változást Magyarország menekültügyi politikájában?
– Az isztambuli egyezmény 59., 60. és 61. cikkei a migrációval és menekültüggyel kapcsolatos olyan rendelkezések, amelyek alkalmasak a nemzeti érdekek védelmét célzó migrációs szabályok fellazítására, meghaladására, ezért is veszélyes az egyezmény. Az 59. cikk szerint azok az áldozatok, akiknek a tartózkodási engedélye a házastárs vagy partner státuszától függ, a kapcsolat vagy a házasság felbomlása esetén - különösen nehéz körülmények között - önálló tartózkodási engedélyt kaphatnak. A 60. cikk szerint a nőkkel szembeni nemi alapú erőszakot el kell ismerni az 1951-es Genfi Egyezmény szerinti üldöztetés formájaként, illetve olyan súlyos sérelemként, amely kiegészítő, úgynevezett szubszidiárius védelmet indokolhat. Előírja, hogy a menekültügyi okokat nemi szempontból is értelmezni kell. A 61. cikk a visszaküldés tilalmáról szól, amely szerint tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog szerinti visszaküldés tilalmát. Az erőszak áldozatait - státuszuktól függetlenül - nem szabad olyan országba visszaküldeni, ahol életük veszélyben forogna, vagy kínzásnak, embertelen/megalázó bánásmódnak lennének kitéve. Bár ezek a rendelkezések nem írnak elő kvótát, automatikus menedékjogot vagy a határok fellazítását, de mégis alkalmasak arra, hogy jogi és fizikai határvédelmet, idegen lakosság betelepedését tiltó szabályokat ezen eszközökkel megkerüljék.
– A nemi alapú üldöztetés menekültügyi elismerése bővítheti-e a menedékjogi jogosultságok körét?
– Egyértelműen igen, mert bár eddig is volt ilyen jellegű hazai jogszabályi rendelkezés, de a ratifikáció révén ez a negatív hatás felerősödne minden bizonnyal. Az isztambuli egyezmény ratifikációjától független uniós jogi dimenziója: az Európai Unió menekültügyi szabályozása már jelenleg is kifejezetten elismeri, hogy a nemi alapú üldöztetés, illetve a nemhez kapcsolódó üldözési kockázat nemzetközi védelem, ezen belül menekült jogállás megadásának alapja lehet. Az Európai Bíróság C-608/22 és C-609/22. számú két afgán nő menekültstátuszával kapcsolatos eljárásában, az úgynevezett afgán nők ügyében kimondta, hogy a tálib rendszer által a nőkkel szemben alkalmazott, egymást erősítő diszkriminatív intézkedések összességükben üldözési cselekménynek minősülhetnek.
Ennek nyomán az afgán női kérelmezők esetében a tagállami hatóságok a nemüket és afgán állampolgárságukat önmagukban is figyelembe vehetik az üldöztetés veszélyének megállapításakor, anélkül, hogy további, személyes körülményeket kellene feltétlenül igazolniuk.
Az uniós jogalkalmazás tehát már nem kizárólag egyedi, közvetlen fizikai bántalmazás bizonyítását tekinti relevánsnak: egy ország egész társadalmi és jogi rendszerében érvényesülő, egymást erősítő diszkriminatív intézkedések is megalapozhatják a menekültstátuszt.
Ad absurdum az összes afgán nő ebben a megközelítésben bevándorolhat az EU bármely tagállamának területére.
Döbbenetes, hogy a nemi alapú üldöztetésen alapuló menekültügyi kérelmekről nincs olyan egységes, nyilvános uniós statisztikai adatbázis, amely megmutatná, hogy hány harmadik országbeli személy kapott menekültstátuszt kifejezetten nemi alapú üldöztetésre hivatkozással. Az általános menekültügyi statisztikákból ezt nem lehet megbízhatóan visszaszámolni. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége 2026. évi menekültügyi jelentése szerint
2025-ben 117 000 afgán állampolgár nyújtott be menedékkérelmet az EU területén. 2024-hez képest 33%-os növekedés történt; az ismételt menedékkérelmek száma 39%-kal emelkedett.
Az ismételt kérelmek növekedésének egyik fő okaként az Európai Unió Bíróságának 2024. október 4-i, afgán nőkre vonatkozó ítéletét jelölték meg.
– Hol húzódik a határ az áldozatvédelem és a migrációs szabályozás között?
– Az említett káros migrációs és gender politikai hatások az egyezmény ratifikációja esetén az azokat célzottan támogató jogalkalmazás eszközrendszerével képesek arra, hogy a társadalmat, a hagyományos nemi identitást és értékrendet védő, továbbá az idegen lakosság betelepülését tiltó szabályokat fellazítsák és kijátsszák.
Mivel a jelenlegi kormányzat erőteljesen igazodik az Európai Unió fősodratú liberál-globalista vezetésének követelményeihez, ezért, ha a ratifikáció megtörténik, akkor szinte bizonyosra vehető, hogy további jogalkotási és jogalkalmazási lépésekkel gyengíteni, felülírni és kijátszani próbálják majd a társadalom és gyermekek védelmét garantáló alaptörvényi rendelkezéseket, a hagyományos nemi identitást és a nemzeti identitást védő rendelkezéseket.
Ezért is rendkívül veszélyes és aggályos a isztambuli egyezmény ratifikációjának erőltetése.
– Arról nem beszélve, hogy az egyezmény több ezer intézkedést vonhat maga után, sok milliárd forintot igényelhet a megvalósítása. Mennyibe kerülhet a ratifikáció, és milyen források állnak rendelkezésre ehhez?
– Jelenleg nem áll rendelkezésre hivatalos magyar kormányzati költségbecslés arról, hogy az isztambuli egyezmény teljes körű végrehajtása mekkora terhet jelentene a költségvetés számára, és átfogó, számszerűsített implementációs terv sem készült. A ratifikáció ugyanakkor jelentős többletforrásokat igényelhetne, hiszen az egyezmény előírásainak teljesítéséhez több területen is bővíteni kellene a meglévő intézményrendszert és szolgáltatásokat. Az egyik legnagyobb kiadást a kapcsolati erőszak áldozatait befogadó krízisközpontok és titkos menedékházak hálózatának fejlesztése jelentené, bár ezen a téren az elmúlt években történt előrelépés. Magyarországon jelenleg mintegy 286 speciális férőhely áll rendelkezésre, miközben az egyezmény ajánlása alapján legalább tízezer lakosonként egy családi férőhelyet kellene biztosítani. Ez több száz további férőhely kialakítását tehetné szükségessé. Az új intézmények létrehozása, a meglévők felújítása, valamint a folyamatos működtetésükhöz szükséges személyzet és biztonsági feltételek biztosítása milliárdos nagyságrendű kiadással járhatna. Emellett meg kellene erősíteni az éjjel-nappal elérhető segélyvonalakat és a kapcsolódó jogi, pszichológiai segítségnyújtást, valamint gondoskodni kellene a rendőrök, ügyészek, bírák, orvosok, szociális munkások és pedagógusok rendszeres továbbképzéséről. További forrásokat igényelnének az elkövetők számára kidolgozott programok, a prevenciós kampányok, az adatgyűjtés és az egyezmény végrehajtásában részt vevő civil szervezetek támogatása is. A korábbi költségvetési vitákban az LMP módosító javaslatai mintegy 8 milliárd forintot irányoztak elő az egyezményhez kapcsolódó intézkedésekre. A teljes rendszer kiépítése és hosszú távú fenntartása ugyanakkor éves szinten akár több tízmilliárd forintos kiadást is jelenthetne.
A finanszírozásban uniós források is szerepet kaphatnának, a költségek döntő részét azonban várhatóan a magyar költségvetésnek kellene biztosítania.
Mindez tehát nem egyszeri kiadást, hanem hosszú távú pénzügyi elköteleződést jelentene, amelynek pontos mértékét csak egy részletes kormányzati megvalósítási terv alapján lehetne meghatározni.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás