loading
Menü
Támogatás

Sörkert, sörfőzde, sör-wellnes: 15 milliárdból épül újjá a Felcsúthoz közeli kastély

2020. szept. 23. 20:15
2 perces olvasmány
Sörkert, sörfőzde, sör-wellnes: 15 milliárdból épül újjá a Felcsúthoz közeli kastély

Teljesen felújítják a híres váli kastélyt, mely egészen véletlenül éppen Orbán Viktor szülőfalujához, Felcsúthoz van meglepően közel. A tervek szerint a kastélyban lesz sörkert, sörfőzde, de még sör-wellnes is, és mindez "alig" 15 milliárd forintba fog kerülni (vagy annak háromszorosába, ahogyan az az ilyen építkezéseknél hazánkban lenni szokott - a szerk).

Szeptember 21-éig lehetett jelentkezni a Válon romokban álló Ürményi-Dreher-kastély és környezetének teljes megújítására kiírt tervezési pályázatra - derül ki az uniós közbeszerzési portál adataiból. Ha a pályázat érvényes és eredményes lesz, már 2022 tavaszán elkezdődhet a kivitelezés.

A távirati iroda közleménye szerint az előkészítő munkálatokra 1,4 milliárd forintos segítséget ad a kormány. Ebből 423,7 millió forintot már jóvá is hagytak. A megyei közgyűlés kormánypárti elnöke szerint a kabinet a megvalósításba is beszáll.

A felújítás nem része a központi kastélyprogramnak, de bővítheti a hasznosított kastélyok körét, amelybe beletartozik például a Tiborcz István által birtokolt turai kastélyhotel is.

Egészen véletlenül Válnak is fideszes polgármestere van, Bechtold Tamás személyében, aki elmondta, nagyon örül, hogy megújul a kastély, és üdvözölte a döntést, miszerint kialakítanak egy teljesen új, kétszer egysávos közutat a Vereb-Vál-Gyúró-Etyek nyomvonalon. Ez által ugyanis a Váli völgy egésze még inkább fejlődhet, közvetve pedig felértékelődhetnek az ottani ingatlanok is.

A tervek szerint a kastélyparkban helyet kap egy sörkert, egy kültéri színpaddal, kertmozival, illetve egy kávézóterasz is várja majd az ideérkezőket. A Nagypincében kézműves sörfőzde létesül a Dreher-hagyományok bemutatása érdekében, mindez sör-wellness szolgáltatással, pinceszínházzal és konferenciateremmel egybekötve. A Magtárban kulturális rendezvénytér épül, ahol szálláshelyeket is létrehoznak, míg a Szolgabíróság épületében különböző, kapcsolódó szolgáltatások lesznek.

A kastélyban látogatóközpontot, illetve interaktív kiállítási teret hoznak létre, ahol az épület építéstörténetét, az Ürményi- és a Dreher-család, valamint a hazai sörkészítés történetét mutatják be. Helyet kap ezek mellett két, Válon született híresség, Kokas Ignác festőművész és Vajda János költő élettörténetét bemutató tárlat is.

Felcsútnak is csurran-cseppen


Noha Felcsúton még nincs kastély, ezért a Pannónia Szíve Program keretében aligha lehet jelentős pénzeket a településbe tolni, de azért így is jutott nekik is egy csekélyke kis összeg:
nettó 4,5 milliárd forintból újjáépül a helybéli Endresz György Általános Iskola.

Tervezője a Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., kivitelezője a Fejér-B.Á.L. Zrt. Mindkét cég Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában van.

(privatbankar.hu nyomán)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás