Maradnak a szigorú intézkedések, a szenteste még kérdéses

További egy hónapig, azaz jövő év január 11-ig érvényben maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések – jelentette be Orbán Viktor, miniszterelnök. Azaz - mint fogalmazott - este 8 és reggel 5 óra között ezután is kijárási tilalom lesz. – Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, csak december 21-én dönthetjük el, az akkori állapotok ismeretében – hangsúlyozta a kormányfő, aki leszögezte, december 31-én nem lesz kivéltel, a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.
A megoldás a vakcina, ami belátható távolságon belül van, és holnaptól lehet regisztrálni rá – tette hozzá Orbán Viktor, aki arra kért mindenkit, tartsák be a járványügyi szabályokat.
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás