Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Donald Trumppal találkozott annak floridai birtokán, a Mar-a-Lago klubban. A nem hivatalos találkozó alig pár nappal előzte meg Meloni találkozóját Bidennel, melyre január 9-12 között kerül sor Rómában, illetve a Vatikánban – írja a New York Times.
Meloni, mielőtt hatalomra került, inkább tűnt úgy, mint aki Trumphoz, illetve az európai szuverenista oldalhoz áll közel. Győzelme után azonban kiderült, ő nem elvek szerint politizál, hanem mindig azzal igyekszik jóban lenni, aki éppen hatalmon van. Így aztán egyáltalán nem okozott neki nehézséget, hogy Ursula von der Leyen és Joe Biden után most, hogy győzött, Donald Trumpnak imponáljon. Ez egyébként a jelek szerint sikerült is, hiszen a Mar-a-Lago impozáns báltermében elköltött vacsora után a leendő amerikai elnök „fantasztikus nőnek” nevezte Melonit, hozzátéve: „Ő igazán meghódította Európát és mindenki mást is.”
A vacsorát követően megnézték a „The Eastman Dilemma: Lawfare or Justice” című filmet, mely azt mutatja be, hogyan vált az amerikai igazságszolgáltatás politikailag elfogulttá. A film középpontjában John Eastman alkotmányjogász áll, aki Trump elnök tanácsadójaként tevékenykedett a 2020-as elnökválasztást követően.
A New York Times cikke szerint Meloni egyértelműen arra törekszik, hogy a jövőben ő legyen Trump “kiemelt európai szövetségese”.
Elemzők szerint Meloni főként az európai vezetők és Trump közötti esetleges feszültségek enyhítésében játszhat kulcsszerepet, különösen Trump kereskedelmi háborús fenyegetései és a NATO-nak nyújtott amerikai támogatások csökkentése kapcsán. Az Ukrajnát érintő kérdések is a megbeszélések középpontjába kerülhetnek, hiszen Trump az orosz-ukrán konfliktus kapcsán is szkeptikus álláspontot képviselt.
Ukrajna mellett egyébként arról is elbeszélgethetnének, ki hogyan viszonyul az Antifasiszta Mozgalomhoz? Hiszen, miközben Trump betiltaná, mint közönséges terrorszervezetet, addig Meloni még Magyarországgal is szembe ment, hogy kiadják Olaszországnak a magyarverő antifasisztát, hiszen ilyenekért ott “legfeljebb háziőrizet jár”. Ma már tudjuk, hogy valójában egy ilyen aljas cselekedetet az olasz választók EP-mandátummal jutalmaznak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!