Az Essequibo régió a 19. század óta vitatott, amikor Guyana brit gyarmat volt. Venezuela nemrég megújította a régió iránti területi követelését, miután néhány évvel ezelőtt tengeri olaj- és gázkészleteket fedeztek fel.
A feszültség a vasárnapi venezuelai népszavazás óta egyre nő,
UGYANIS A VOKSOLÁSON A RÉSZTVEVŐK TÖBB MINT 95 SZÁZALÉKA TÁMOGATTA A KORMÁNY ESSEQUIBO TERÜLETÉRE VONATKOZÓ IGÉNYÉT.
Nicolas Maduro venezuelai vezető azóta felkérte az állami olajtársaságot, hogy adjon ki ott kitermelési engedélyeket, és javasolta, hogy a nemzetgyűlés fogadjon el egy törvényjavaslatot, amely a területet Venezuela részévé nyilvánítja.
Az intézkedések az egész régióban aggodalomra adnak okot. Míg Guyana magas készültségben tartja csapatait, a brazil hadsereg közölte, hogy több katonát vezényel a határ menti Boa Vista városába, Roraima állam fővárosába, valamint több fegyveres járművet is telepít.
Ugyanakkor Venezuela bármilyen katonai behatolása logisztikai szempontból kihívást jelentene, a venezuelai katonáknak brazil területen kellene áthaladniuk, ha belépnének Essequibóba, mivel máshol a terepviszonyok kihívást jelentenek – írja a BBC.
Az AFP hírügynökség szerint a brazil hadsereg közölte, hogy megerősíti jelenlétét a térségben a „terület sérthetetlenségének garantálására” irányuló erőfeszítések részeként.
A guyanai hadsereg helikoptere hét emberrel a fedélzetén szerdán eltűnt a venezuelai határ közelében. A guyanai vezérkari főnök, Omar Khan azonban azt mondta, hogy „nincs olyan információ, amely arra utalna, hogy Venezuela érintett lenne”.
(Kép: dialogo-americas.com)