Már nyomoz a rendőrség a lovassport botrányos pénzügyei miatt

A Magyar Jelen oldalán elsőként számoltunk be arról, hogy feljelentést tettek hűtlen kezelés és okirat-hamisítás gyanújával a Magyar Lovassport Szövetség (MLSZ) egyik márciusi elnökségi ülésével összefüggésben. Most a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére hivatalosan is megerősítette a nyomozás tényét. Bár gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt, a gazdasági bűncselekmények miatt indított eljárás újabb fejlemény a már hónapok óta húzódó lovassportbotrányban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu kérdésére megerősítette a feljelentés és a nyomozás tényét. Válaszukban azt írták: „A Gazdasági Bűnözési Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytat eljárást több feljelentés alapján. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatás eddig nem történt”. A BRFK a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.
A lap megkereste a Magyar Lovasport Szövetséget is, ahonnan – Stóbl Dorottya főtitkár megbízásából – Lehoczky Réka sportszakmai adminisztrátor válaszolt kérdéseikre, és azt közölte, az MLSZ-nek nincs tudomása arról, hogy a rendőrség nyomozást indított a fent taglalt bűncselekmények gyanúja okán. Szerintük nem igaz, hogy bárki magánokiratot hamisított azzal, hogy saját hatáskörben írt hozzá egy elnökségi határozat szövegéhez, és olyan elnökségi tagjai sincsenek a szövetségnek, akik olyan saját egyesülettel rendelkeznek, melyek az elmúlt évek alatt többször is szövetségi támogatást kaptak, és annak odaítéléséről és mértékéről korábban ők maguk szavaztak volna elnökségi tagként – írja a 24.hu.
(Kiemelt kép forrása: Balázs Attila/MTI)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás