loading
Menü
Támogatás

Fiatal nőt késeltek halálra Kaposváron

2025. nov. 16. 14:47
1 perces olvasmány
A kaposvári emberölés áldozata, Adrienn, ebben az utcában halt meg – Fotó: Google Maps A kaposvári emberölés áldozata, Adrienn, ebben az utcában halt meg – Fotó: Google Maps

November 15-én este meggyilkoltak egy fiatal nőt Kaposváron. A saját otthonában végzett vele a gyilkos, aki, mint kiderült, a lány exbarátja. A kaposvári emberölés megrázta a helyieket” – írta meg a Bors.

Alig négy napja írtunk arról, hogy immáron a bűnözés a kaposvári mindennapok részét képezi. Amikor a „kiccsaládok” nem egymást verik, akkor járókelőkbe kötnek bele. A „fiatalokból álló banda” legutóbbi áldozata egy helyben ismert zenész volt. 

Ezúttal pedig egy 23 éves fiatal nőt késelt halálra exbarátja, „B. Dániel”, egy klasszikus „szóváltást” követően. Egy családi házban szólalkoztak össze, dulakodni kezdtek, majd az exbarát több késszúrással végzett áldozatával. Róla a helyiek annyit árultak el, hogy sikeres fitneszedző volt. 

A lap kereste az esettel kapcsolatban a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ám azok nem adtak tájékoztatást, ugyanis mint mondták, ezúttal a Központi Nyomozó Főügyészség fog eljárni az ügyben. Kovács Katalin a Nemzeti Nyomozó főügyészség szóvivője annyit mondott: valóban gyilkosság történt, vizsgálják a körülményeket. Részletes tájékoztatást későbbre ígértek.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás