15 éves rabolt ki egy másik fiatalt Egerben
Illusztráció
Őrizetben az a 15 éves dormándi fiú, aki kirabolt egy másik fiatalt – közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
December 2-án reggel egy – meg nem nevezett származású – 15 éves fiú az egyik egri buszmegállóban odalépett egy ott várakozó fiatalkorúhoz, és az elektromos cigarettáját követelte tőle.
Mivel a sértett ennek nem tett eleget, a támadó bántalmazta őt, majd elvette kabátzsebéből az eszközt. A rendőrök rövid időn belül elfogták a tettest, és előállították a rendőrkapitányságra. Rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
(Kiemelt kép forrása: rawpixel.com)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás