loading
Menü
Támogatás

2,9 milliárdos fiktív számlázás miatt vádat emeltek négy ember ellen Somogyban

2026. jan. 13. 12:35
2 perces olvasmány
Kép forrása: drkatonacsaba.hu Kép forrása: drkatonacsaba.hu

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség négy ember ellen, akik 2,9 milliárd forint összértékű fiktív számlákkal 621 millió forint vagyoni hátrányt okozhattak az állami költségvetésnek – tájékoztatta az ügyészség kedden közleményben az MTI-t.

Azt írták: a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó férfi egy Siófokra bejegyzett, lapterjesztéssel foglalkozó kft. ügyvezetője volt. A vádlott 2019-ben elhatározta, hogy a cég adófizetési kötelezettségének minimalizálása érdekében olyan, már működő vagy frissen létrehozott strómancégeket keres, amelyekről lapok gyártásával, terjesztésével kapcsolatos fiktív számlákat fogad be. Az úgynevezett bukócégek valótlan számlázásának összehangolásában egy érdi férfi segített; az ő közreműködésével négy strómanvállalkozást szerveztek be, melyeket az ügy két másik vádlottja irányított – tették hozzá.

Az ügyészség kiemelte, hogy az elsőrendű vádlott kft.-je felé irányuló számlakibocsátásban fél évente egymást váltó strómancégeknek sem a személyi, sem a tárgyi feltételeik nem voltak meg a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítéséhez. 

A kft. 2019 januárja és 2021 májusa között az ezzel a módszerrel befogadott fiktív számlákat felhasználta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) benyújtott áfabevallásokban – jegyezték meg.

Az ügyészség jelezte, hogy a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a bíróságra benyújtott vádiratában az elsőrendű vádlottal és a fiktív számlázásban aktívan közreműködő társával szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés, a strómancégeket működtető vádlottak esetében pedig felfüggesztett börtön- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyészség emellett azt is kéri a bíróságtól, hogy a kft.-t érintően több mint félmilliárd forint összegű vagyonelkobzást és pénzbüntetést alkalmazzon – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó:

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás