loading
Menü
Támogatás

Vádat emeltek egy család ellen, ahol mindenki díler volt

2026. febr. 23. 09:31
2 perces olvasmány
Kép forrása: Pest Vármegyei Főügyészség Kép forrása: Pest Vármegyei Főügyészség

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi, egy nő, valamint gyermekeik ellen, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

A Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádirat szerint a Ráckevén élő család 2023 nyarától közel egy éven keresztül többféle kábítószert árult a környéken élő fogyasztóknak. A pár idősebb gyermeke volt a fő értékesítő, akinek a szülei és a 18 évesnél fiatalabb testvére is közreműködtek a kábítószer beszerzésében, kimérésében, a vevőkkel történő egyeztetésben és kiszolgálásában. 

Többször a fiatalkorú gyermeknek kellett otthonról elhoznia a testvére által eladott kábítószert, illetve több alkalommal neki kellett kiszolgálnia a hozzájuk illegális szerért érkezőket. 

A kereskedelemből származó összeget a család közösen használta fel – tették hozzá.

A közlemény szerint 2023 decemberében az egyik vásárló a kábítószer fogyasztása után rosszul lett, és válságos állapotban szállították be egy budapesti kórházba, ahol mesterséges altatásba helyezték. Ezt követően a vásárló édesapja egy rokonát kérte meg, hogy menjen el a családhoz, és hangfelvétel készítése mellett vegyen kábítószert, hogy azt követően feljelentést tegyenek a rendőrségen. A feljelentés megtétele után a rendőrség kutatást tartott a család ráckevei otthonában, ahol kábítószert találtak.

A Pest Vármegyei Főügyészség a család tagjait minősített kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, a szülőknek pedig a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelniük kell. A főügyészség indítványozza a párral és a nagyobb gyermekükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint a szülők minden olyan foglalkozástól való eltiltását, amelynek során 18 éven aluli személlyel kerülnének kapcsolatba. A fiatalkorú vádlott esetében a főügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék dönt majd – áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás