Minden előzmény nélkül, karóval vert félholtra egy férfit az utcán egy „családapa”
Brutálisan összevertek egy férfit a nyílt utcán Nyíregyházán. Az elkövető minden előzmény vagy ok nélkül támadt rá áldozatára. Származását nem hozták nyilvánosságra, csupán „háromgyerekes családapaként” hivatkoznak rá, aki „balhés ember” hírében állt a környéken. Beszédes jegyek.
A sértett a testvérével beszélgetett, amikor az agresszív férfi odalépett hozzájuk, majd hirtelen rátámadt. Az áldozat elmondása szerint az elkövető először ököllel, majd feltehetően egy bokszerral ütötte többször arcon. A támadó ezután egy karót ragadott, és azzal is többször lesújtott a férfira. A bántalmazás során a sértett súlyos sérüléseket szenvedett – írta a Tények.
Az áldozatról az orvosi vizsgálat megállapította, hogy többszörös arc- és koponyacsonttörést szenvedett, sérülései életveszélyesek voltak. A megvert férfi a Tényeknek nyilatkozva elmondta: a támadás alatt végig eszméleténél volt, de nagyon megijedt, amikor erős álmosság tört rá, miközben a vér belefolyt a szemébe.
A környéken élőket egyáltalán nem lepte meg a történet, a meg nem nevezett származású illető ugyanis rendre belekötött mindenkibe, így többek szerint csak idő kérdése volt, mikor ver össze valakit. A rendőrök elfogták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását 30 rövid napra.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás