Porig égették egy nő 25 millió forintos autóját Érden
Kép forrása: Index
A felvételen látható, hogy két férfi közeledik a jármű felé. Egy nejlonzacskóból elővesznek két flakont, és először a kocsi bal oldalát locsolják le, majd egyikük a szélvédőre önti a folyadékot. Végül egy öngyújtóval próbálják begyújtani, ami első alkalommal nem sikerül, de másodjára már belobban, és az autó pillanatok alatt lángba borul.
„félelemben élünk, mert aki egy autót felgyújt, az legközelebb akár a házamat is felgyújthatja”.
Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője közölte: mire a tűzoltók a helyszínre értek, a jármű már teljes terjedelmében égett. Az érdi hivatásos tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek, eloltották a tüzet, majd átvizsgálták az autót.
Szabó Judit szerint Érden már több hasonló eset is történt, de úgy tudja, hogy a gyújtogatókat nem találták meg. Az ügyben jelenleg rongálás gyanúja miatt folyik eljárás.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás