loading

16 éves lányt drogoztattak, vertek, erőszakoltak és futtattak Cintiáék

2020. ápr. 16. 12:58
2 perces olvasmány
16 éves lányt drogoztattak, vertek, erőszakoltak és futtattak Cintiáék



Vádemelési javaslattal fejezte be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya annak az ügynek a nyomozását, amelyben egy 35 éves férfi, valamint 22 éves élettársa gyanúsított.





A nyomozás adatai szerint a Hajdú-Bihar megyéből származó C. Sándor és élettársa, S. Cintia pilisi tartózkodási helyükön 2018 márciusától 2018 augusztusáig elszállásolták, kábítószerrel kínálták kiskorú áldozatukat, majd arra kényszerítették, hogy pénzért férfiakkal létesítsen szexuális kapcsolatot.

A 16 éves lány kezdetben önként időzött barátnőjénél, a bántalmazások 2018. július elején kezdődtek.

C. Sándor minden ok nélkül felpofozta, ököllel ütni kezdte a fejét, bordáit, gyomrát, végül a földre kerülve a sértettet tovább rugdosta.



Később folytatta a bántalmazást, a sértett az udvarra menekült előle, ám támadója két kést dobott utána, majd lefogta. Egy ruhadarabot tekert a lány nyaka köré és eszméletvesztésig fojtogatta. A hideg víztől magához térő,

a szobába berángatott és megfenyegetett áldozat kénytelen volt közösülni bántalmazójával.



Később hetente több alkalommal kellett ezt megtennie, sőt az is előfordult, hogy S. Cintia nemcsak hogy végignézte a kiskorú bántalmazásait, de folyamatosan hergelte élettársát.

Egy idő után C. Sándor pénztelenségre hivatkozva futtatta a lányt, akinek álnéven és magát nagykorúnak hazudva kellett a beszervezett férfiakkal közösülnie. A családja megölésével folyamatosan megfélemlített áldozat nem mert ellenkezni, tette amire kényszerítették. A rémálom 2018 augusztusában ért véget, a lány egy adandó alkalommal felhívta szüleit, akik kimenekítették gyermeküket.

A letartóztatott C. Sándor tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, szabadlábon védekező élettársa nem tett vallomást. Az emberkereskedelem bűntettének, kerítés bűntettének és kóros szenvedélykeltés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest megyei vizsgálók befejezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészség részére - közölték a Police.hu-n.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás