daextlwcn_print_scripts(false);

A magyar politikatörténet elmúlt 30 évében nem sok olyan eset fordult elő, mint a Mi Hazánk jelenlegi alelnökéé, Novák Elődé.

Emlélezetes, hogy Novák 2016-ban lemondott parlamenti madátumáról, miután a Jobbik akkori elnöksége kizárta őt a frakcióból, mindezt ráadásul meglehetősen magas, már-már egyhangúnak is mondható szavazataránnyal.

Az exképviselő akkor még maradt a pártban, de a 2018-as (lényegében elcsalt) tisztújítás után már névleg is elhagyta a menthetetlenül Gyurcsány felé sodródott pártot. A történet innentől mindenki számára ismert. A Mi Hazánk elindulásával Novák Előd Újbuda önkormányzatát is megjárta, ahol legutóbb egy online szavazáson a legjobb képviselővé is választották.

Az április 3-án kialakult erőviszonyok egyben azt is jelentették, hogy a politikus visszatér a parlamenti munkához, a sors fura fintora pedig azt is magával hozta, hogy centikre ül azoktól a politikusoktól, akik sajátmaga mellett a Jobbik eredeti irányvonalát, és persze a milliós szavazótáborát is elárulták. Z. Kárpát Dánielt és Lukács Lászlót külön is érdemes kiemelni. Előbbi a Kárpátia zenekartól jutott el Jakab Péterig, de Lukács László esetében is jobban járnánk, ha a böngésző csak a Tankcsapda frontemberét dobná ki. Sajnos nem így van. Lukács – több tettestársa mellett – szintén tevékenyen vett részt az Jobbik szétzüllesztésében.

Nem is érdemes tovább húzni a dolgot. Vannak olyan történelmi jelenetek, amelyek szimbolikus jelentőségük miatt örökre beégnek a kollektív emlékezetbe, mert az igazság nem csak a filmekben létezik.

Hasonló momentum Maradona gólja a megszálló angolok ellen, de a bundabotrányban méltatlanul meghurcolt Del Piero világbajnoki találata a németek ellen ugyanezt a katartikus elégtételt váltotta ki sokakban még 2006-ban.

A politikában ilyen szimbolikus visszatérést ritkán lehet találni, elsőre Nigel Farage népszavazás utáni beszéde ugorhat be a műfaj kedvelőinek emlékezetébe.

Magyar viszonylatban reménytelennek tűnik a keresgélés, Novák Előd visszatérése alább:

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);