Egy évekkel ezelőtt talált kincs tulajdonosa az utolsó pillanatban jelentkezett

Pár órával a határidő lejárta előtt jelentkezett egy német falu temetőkertjében négy éve talált rejtélyes kincsért állítólagos tulajdonosa.
Az alsó-szászországi Dinklage katolikus temetőkertjében 2016 júniusában bukkantak kertészek Krugerrand-aranyérmékkel és készpénzzel teli, elásott műanyag dobozokra.
A kincs tulajdonosának 2017 márciusától számítva három év állt rendelkezésére, hogy jelentkezzen a pénzért.
Hétfő este, alig néhány órával a határidő lejárta előtt kapott egy e-mailt Dinklage polgármestere egy brémai nőtől, aki a kincs tulajdonosának vallja magát - mondta el Carl Heinz Putthoff, a polgármester képviselője.
Putthoff szerint az arany értéke a megtalálás idejében mintegy 481 ezer euró (173 millió forint) volt, ez időközben 24 százalékkal emelkedett. Elmondta, hogy a nő szerint a kincs egy bűntényhez köthető és elhunyt apja hagyatékából származik.
"Az esetet innentől átadjuk az államügyészségnek" - mondta Putthoff, aki szerint az önkormányzat nem tudja megállapítani a nő szavahihetőségét.
A rendőrség és az államügyészség már a kincs megtalálásakor elkezdett nyomozni, hogy az arany nem származik-e illegális kereskedelemből vagy nem bűnözők ásták-e el a temetőben. A nyomozók azonban semmilyen erre utaló nyomot nem találtak.
Időközben a kertészeti cég munkatársa, aki kiásta a kincset, megtalálói jutalomra szóló igényt nyújtott be.
A polgármester-helyettes közlése szerint azonban a község és a jogászok szerint sem tarthat rá igényt, mivel kiásott kincs nem elveszett tulajdonnak számít.
MTI Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás