Pedofil botrányoktól hangos a sajtó az elmúlt hetekben. Mi történik? Milyen behatások érik gyermekeinket a modernizálódó világunkban és hogyan tudunk megfelelő védőhálót biztosítani számukra? A témában szakértő Hal Melinda klinikai szakpszichológust, közgazdászt, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatóját kérdeztük.
Hogyan lesz valakiből egyszerre közgazdász és klinikai szakpszichológus? Hogy fér meg a humán a reállal?
Családban maradt a szakma, apukám pszichiáter. A középiskolában senki nincs felkészülve arra, ami várja a világban, én is így voltam ezzel. Úgy éreztem, hogy nem nagyon tudok dönteni az orvosi, a pszichológia és a közgáz között. Nagyon szeretem a matekot és az emberi lelket is. Végül a közgázzal kezdtem, ami egy biztos pontnak tűnt, nagyon szerettem is, nem csak hóbort volt. Azóta is használom és a szemlélet, amit onnan hozok az egészen egyedülálló: a bölcsészet és társadalomtudomány sokat tud profitálni egy reál szemléletmódból. A szak végzése közben rájöttem, hogy nem elégít ki teljes mértékben a közgazdaságtan, a pszichológia felé húzott a szívem, de apukám azt mondta, szó sem lehet róla, hogy ugráljak a szakok között. Anyukám segítségével sikerült megpuhítani, két kikötése volt: hogy el kell végeznem a közgázt és, hogy nem kerülhetek a klinikum közelébe. Így felmerült a szervezet – és munkapszichológia, sportpszichológia, rábólintottam, hogy persze, így lesz, viszont a Pázmányon nagyon erőteljes a klinikai vonal, nagyjából az első három hónapban beszippantott ez az irány. Végül, évekkel később apukám lett az egyik legjobb megerősítőm abban, hogy jó úton vagyok, mert azt mondta, látja a potenciált bennem és nagyon tetszik neki, amit képviselek és, ahogy hozzáállok. A közgazdász-szemlélet itt van velem ma is, és végül klinikai vonalra kerültem, a bajai kórházban a betegeket azóta sem hagytam magukra, annak ellenére sem, hogy elég sok mindent csinálok mellette. Azóta is igyekszem hangsúlyozni, hogy
minden pszichológusnak fontos lenne belekóstolni más világokba is, mert értenünk kell kutatáshoz, statisztikához, szociológiához, sok átfedés van, ma már olyan, hogy „csak” pszichológus nem kellene, hogy legyen.
Igyekszem kimondani, hogy elsősorban komplementer tudomány vagyunk, ami azonban nem lebecsülendő, sőt, fel is értékelhetné a szakmánkat. Mindazonáltal elsősorban segítőnek tartom magam és ezzel az alázattal dolgozom, amit sokan nem láthatnak, akik nem ismernek jól. Közéleti tevékenységem mellett a tudományos munka prioritást élvez nálam. Rendszeresen megtörténik, hogy éjszakába nyúlóan kríziskezelek, vagy a világ másik tájáról online ülésben vagyok az időeltolódás miatt. Ezen kiesett időt a családdal máskor tudom pótolni.
Említette, hogy a középiskolában sok mindenre nincsenek felkészülve a fiatalok. Az értékrend ilyenkor sokkal intenzívebben formálódik, mint később. A család és a közösségi média nagyobb hatással van ezekre 18 év alatt, mint később?
Azt látni kell, hogy a személyiség sokáig formálódik. Annak ellenére, hogy Freud még kvázi azt gondolta, hogy 5 éves korra kialakul és kész, azóta ezt a nézetet már meghaladtuk. A személyiség a fiatal felnőttkor közepéig, úgy 30 éves korig erőteljes formálódáson megy keresztül. Bár abban szerintem igaza van az analitikusoknak, hogy a személyiség magva kisgyermek korban kialakul. Ha valaki mindent kipróbál – a médiában mostanában ezt látjuk, mivel a liberális irányzat érvényesül: „az lehetsz, aki akarsz, próbálj ki minél több dolgot, ha vannak homoerotikus gondolataid, akkor próbáld ki, majd meglátod.”
Ha belekeveredek abba, hogy bármit lehet és nincsenek meg a határaim, a kereteim, nincs értékrendem, stabilitásom, nincs a személyiségnek egy stabil magja – amiről már Freud is beszélt, akkor anarchiába és káoszba megyünk el.
Itt most nem csak a nemi identitásra gondolok, nagyon nehéz a támpontokhoz igazodni, nehéz megtudni, hogy miben vagyok jó, hogy tudok másokhoz jól kapcsolódni vagy például egy-egy szakról, mit fogok ott tanulni, mit fogok utána dolgozni. Mondjuk a pszichológia szakról általánosságban az a tévhit, hogy mindenki a magánterápiás ellátásban jól fog keresni, bármi is lesz. De ez tévhit, ahhoz borzasztó sokat kell tanulni! A szakmaiakon túl az azt is jelenti, hogy valaki fenntartható vállalkozást vezet. Valamint ilyen módon emberekkel dolgozni igen megterhelő. Magam négy szupervizorral dolgozom rendszeresen, de őszintén érdemes kimondani, hogy vannak mélypontok, megindító emberi történetek. Erre sokszor nem lesznek felkészítve a fiatalok, mert csak a külsőséget látják, elviszi őket az anyagi világ.
Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a tartalomfogyasztás ne legyen negatív hatással az értékítéletre?
A szülőknek és a fiataloknak is azt szoktam javasolni, hogy az alapvető az, hogy a kapcsolatokra helyezzük a hangsúlyt. Egy individualista teljesítményoritentált világban élünk. Ez azt jelenti mára, hogy előtérbe helyezzük a karrierutakat, ahelyett, hogy ugyanúgy sikerként könyvelnénk el, hogy valaki egy tartós párkapcsolatban él, vagy, hogy valaki gyermeket vállal vagy nevel. Messze nem ugyanolyan a megítélése, ha valaki feljebb jut a ranglétrán, pedig véleményem szerint egy kapcsolatot fenntartani néha sokkal nehezebb, mint számszerűsített eredményt hozni egy karrierútban.
Ez alapvető attitűdprobléma, amit úgy tudunk megváltoztatni, ha a legkisebb kortól egy stabil értékrendet próbálunk közvetíteni, és itt szerepelnie kell az életvédelemnek, hogy a fiatalokat megpróbáljuk ártalomcsökkentéssel segíteni, pl. igenis oda kell figyelni, hogy a gyermek ne 20 órában nézze a tv-t vagy az online tartalmakat, hanem beszélgessen a barátaival, menjen sportolni, közösségbe – ezen van a hangsúly.
Elfelejtettünk érzelmileg kommunikálni. Ha a legkisebb kortól érzelmeket közvetítünk nyíltan – ilyen a negatív is, anya lehet szomorú, fáradt, dühös, bármilyen érzelmet átélhet, de ettől függetlenül szeretjük a gyerekünket. És ezt ki is kell mondani: nem tetszik a viselkedésed, de nem téged egészében ítéllek el, hanem az nem tetszik, hogy elvetted a lapátot a másiktól. Az empátia 99 százalékban ott van az emberekben, biológiailag is adott, és az értelmi rendszer képes a rugalmasságra.
Itt többek között az a gond, hogy több generáció egy nehéz identitásválságban nőtt fel. Az én szüleim a rendszerváltás előtt születtek jóval, nem a nagyon kemény, diktatórikus rendszerben szocializálódtak, de még mindig leplezni kellett, hogy milyen a vallás, mit mondunk az iskolában, tehát mondhatni kettős életet éltek nagyon sokan. Ennek most látjuk a transzgenerációs hatását:
hogy lehet úgy jó szülőnek lenni, ha azt tanultuk meg, hogy félni kell bizonyos helyzetektől, bizonyos identitásrészeink megmutatásától, érzelmeink átadásától és ez családon belül is ott volt?
A következő generáció, a mai középkorosztály, akik kisebb gyereket, serdülőket nevelnek – ha mi nem tanultuk meg a szüleinktől a tiszta érzelmi kommunikációt, akkor még nehezebb átadni a következő generációnak ezt. Itt van egy súlyos identitásbeli-, edukatív- és kommunikációs probléma, de ezt nem lehetetlen megoldani. Hozzáteszem, saját családom kifejezetten jól vette az említett akadályokat, amiért nagyon hálás vagyok. Azt kell kommunikálnunk, hogy nem az a baj, hogy dühös vagy, hanem az, ha dühödben megvered a másikat. Ezeket a különbségeket nehéz érzékelni, ha mi sem tanultuk meg jól felismerni. Folyamatos edukációt végzünk a területen. Bár sokszor szélmalomharcnak tűnik, mégis, a hazai kollégák kiemelkedő munkáját látjuk a mentális egészségtudományok területein, aminek hatása érzékelhető!
Tehát, azok a gyermekek, akikkel nem kommunikálnak kiskorban megfelelően, sérülékenyebbek lesznek akár már az iskolai világban is?
Egyértelműen. Amióta világ a világ, a sérülékeny emberek kihasználása ezeken a mechanizmusokon alapul. Sok felnőttet is kihasználnak, aki mentális problémákkal küzd, akinek identitása nem stabil, akinek nincs olyan támogató közege, ami valóban védőhálót tudna képezni. A mai korban pedig sokkal elidegenedettebb a társadalom, a fiatalok sokkal hamarabb bújnak el az online térben.
Találkoztam olyan serdülővel, aki gyakorlatilag nem tudott egész mondatokban beszélni, de emojikkal bármit körbeírt a telefonján.
Nem kommunikációs zavara volt, hanem a szocializációja során nem tanult meg konkrét emberi kapcsolatokat kialakítani. Ezek a fiatalok sokkal sebezhetőbbek ilyen területeken: szorongás, labilitás és a védőháló hiányát látjuk. Nem tudnak kihez fordulni, mert elidegenedett a társadalom. A szülők elváltak vagy valami más miatt nem elérhetőek, de az is lehet, hogy az érzelmi kommunikáció hiánya miatt a serdülő nem érzi azt, hogy a szüleivel kellene megbeszélnie a gondjait. Ilyenkor a manipulatív technikák még inkább tudnak hatni a labilis idegrendszerű gyerekekre.
Így válhatott áldozatává a 39 éves B. Zsoltnak egy 15 éves fiú?
A pedofil, efebofil, nevezzük bárhogy, a fiatalok testi-lelki megrontását válasszuk külön az LMBTQ-témakörtől – már csak a statisztika miatt is. Erőteljes kulturális változást látunk az elmúlt 100 évben abban, hogy hány évesen szülnek a nők, hány évesen házasodnak. 50 éve még teljesen természetes volt, hogy 15 évesen férjhez mentek és 16 évesen szültek, főként vidéki városokban Magyarországon. A kulturális változások mellett meg kell említeni a társadalmi változásokat is, valamint a modernizáció, ami miatt másként állunk a kérdéshez. Régen is voltak olyanok persze, akik átlépték a társadalmi normákat és azóta változott is a világ. Ma már egy 15 éves nem ugyanazon az érzelmi szinten van, mint 50 éve. A gyermekvédelem is sokat fejlődött azóta, a gyermekjogokkal együtt. Én úgy látom, hogy bizonyos területeken a mai fiatalok összehasonlíthatatlanul fejletlenebbek, mint korábbi korokban, de úgy is fogalmazhatnék, hogy mások. A szexualitás területén nem felnőttek, ez kijelenthető. Így tehát az ilyen tettekre mentség nincsen.
Az LMBTQ-témakörben egyértelműen azt mondják a kutatások, hogy van valamennyi előbújás, de például az a 4000 százalékos emelkedés az elmúlt 10 évben, amit nyugati országokban látunk az LMBTQ-személyek gyakoriságát tekintve, az nem magyarázható kizárólag ezzel, ahogyan genetikai változások sem történtek, melyek az ilyen számokat indokolhatnák. Ez feltételezhető, hogy médiahatás, identitásválság, szocializációs és kapcsolódási – kötődési probléma, nem tudjuk, pontosan mi, de azt tudjuk, hogy nem biológia, nincs ilyen háttere. Sok esetben pszichés eltérés a háttere, arra viszont nem megoldás az átműtés. Orvosi tranzíció után ötszörösére is emelkedhet az öngyilkossági rizikó és megbánhatják a visszafordíthatatlant.
Ezek is a fentebbit támasztják alá. Trend, divat ez most és erre jönnek, akik megtámogatják, akkor még inkább divat lesz. Nem jó a stigmatizáció, de csak az előbújással nem magyarázhatóak ezek a trendek. Tehát sokkal inkább társadalmi nyomással magyarázható, hogy bizonyos emberek azt érzik, bármit megengedhetnek magunkat. B. Zsoltról nekem egyértelműen az a benyomásom a gyomorfogrató videója alapján, hogy azt gondolja törvény és normák felett ál: majd őt úgyis megvédik, relativizálja a tetteit. Egy exhibicionista valaki képe rajzolódott ki előttem, aki Istent játszik ebben a kérdésben és megváltó szerepet adott magának, ami kifejezetten polgárpukkasztó. Ha a politikai pszichológiába beleássuk magunkat, akkor azokat a trendeket látjuk, hogy mindenki különleges, azt csinálhatsz, amit akarsz, mert a te jólléted és jogaid felette állnak az életvédelemnek.
Az a gyermek, akivel B. Zsolt intim kapcsolatban volt, élhet még teljesértékű életet?
Van rá esélye, a klinikai pszichológia nem mond csődöt, de hosszadalmas a folyamat. Minél több mentális problémával küzd valaki, annál hosszabb. Minél tovább marad valaki abuzív helyzetben, annál nehezebb – kvázi – kigyógyulni belőle. Egy ilyen helyzet akkor is lehet traumatizáló, ha mondjuk beleegyezést mutatott a fiatal. A felerősödött szégyenérzet is ott lehet, amivel nagyon nehéz lehet most küzdeni, akár zaklatást is elszenvedhet. Ebbe is beletiport B. Zsolt, mert nyilvánossá tette ezt az egészet, megszégyenítette a fiút abban a közösségben. Most mindenki arra tippelget, hogy ki az, és, ha egy-két ember esetleg tudta, akkor el is fogja mondani. Nehéz helyzet elé néz, a szorongás egyértelműen emelkedik a trauma hatására is, a kötődés kialakítása nehezített: hogy lehet megbízni bárkiben is, ha valakit előtte kihasználtak szexuális téren? Hosszútávú következményei vannak ezeknek a dolgoknak. A trauma pedig elég szubjektív, hogy kit mi fog traumatizálni. B. Zsolt az egyik videójában elmondta, hogy instabil lelki állapotú srácról van szó. Ha eddig nem volt kihez fordulni a gyereknek, ezután pláne nehéz lesz. Érdemes szaksegítséget keresni és élethosszig tartó nehézségeket is eredményezhet egy-egy ilyen helyzet.
Hogyan lehet ezeknek az eseteknek gátat szabni?
A büntetési tételek szigorításának egyértelműen itt az ideje, de preventív eszközökre is szükség lenne.
Ha azt veszem, gazdaságilag mekkora árat fizetünk azért, hogy valakit egy traumából kihozzunk, az egészségügyi költségeit 20 év pszichoterápiának vagy a depresszió vagy a szorongás kezelésének. Óriási költséget fizetünk B. Zsolt tettéért és ezt mindannyian fizetjük, nem csak az, aki elszenvedte.
Tehát a preventív szűrés fontos lenne egyrészt azoknak, akik fiatalokkal dolgoznak, és ne mehessenek gyerekek közelébe, akiknek van ilyen problémája. A felsőokatatási alkalmassági vizsgálatok az EU nyomására szinte eltűntek, sem a pszichológia-, sem a tanári képzésen nincs valós alkalmassági vizsga, az orvosoknál is csak egészségügyi alkalmassági van, ami szintén messze vezető kérdés. Ha rendszerszinten vezetnénk be az empátia fejlesztését, már hatalmas előrelépés lenne. Bizonyos pszichológiai fejlesztések, attitűdszinten, már a születés pillanatától. Itt nem érzékenyítésről van szó, hanem az érzelmi intelligencia hangsúlyozásáról, ami sokkal fontosabb, mint a kognitív IQ. Értékorientált oktatást és egészségügyet szorgalmazok, amiben ott lenne az értékhierarchia. A jog nem írhatja felül ez életvédelmet, semmilyen körülmények között. Nem játszhatunk Istent, hogy mi döntjük el, ki él, ki hal. Pont ez az ügy azt mutatja, hogy nem, hogy előre léptünk, hanem hátra, mert a B. Zsoltok betakaróznak a liberális gondolatok között néhány trójai falóval – gondolok az említett szervezetekre.
A manipuláció és lelki kihasználás mellett pedig ott vannak azok a materiális tényezők, amik szintén kihasználják a gyermekeket – azok a vállalatok, akik hasznot húznak belőlük.
A fogyasztói társadalom elment olyan irányba, hogy a gyerek is termékké vált. Az energiaitalok, a videójátékok, a káros netes tartalmak tipikusan arra jók, hogy fenntartsák a pulzust, dopamint, jutalmazást és ingert szállítsanak folyamatosan. Azt látom, hogy a nap 24 órájában, ha épp nem energiaitalt iszik, akkor a közösségi portálokon chatel vagy a YouTube-on néz videót vagy videójátékozik.
Ez mind dopamin-bumm és tudjuk, hogy ez tartós idegrendszeri károsodást okoz, máshogy alakulnak az asszociációs pályák, a szimbolikus gondolkodás, az erőszak reprezentáció, például média hatására.
A videójátékokban is egyszerre jelenik meg a szexualitás és agresszió és ez lövedék-szerű károkat okoz az idegrendszerben. A 8 évesnek igenis korlátozni kell a hozzáféréseit ezekhez a tartalmakhoz – persze a 15 évesnél is fontos a mennyiségi korlátozás. Ha már mindenképp energiaitalt iszik a gyerek, igyon inkább minőségit, ne a legcukrosabbat, hanem igyon olyan ásványvizet, amiben van csomó vitamin és az is pörgetni fogja. De alacsony az edukáció, sem a videójáték-gyártók, nem teszik meg a korlátozásokat és még adót sem fizetnek megfelelően. Szankciókkal vagy egészségügyi hozzájárulással kellene dolgozni. A chipsadó nem elég. Nincsenek arra kötelezve, hogy egy energiaital mellé gyártsanak egy egészséges üdítőt is és tegyék egymás mellé a polcra. a közösségi portálok és a videójáték gyártók nevetségesen húzzák ki magukat a felelősség alól.
Az működne, ha energiaitalokat csak dohányboltban lehetne kapni?
Működne, valamennyi visszatartóerőt jelenthet, bár a dohányzásnál nem láttunk ilyet, de alapvetően, ha az elérést korlátozzuk, összességében rejthet jó dolgokat, de szkeptikus vagyok. Itt szemléletváltásra lenne szükség, hogy ugyanabból az élelmiszerekből miért ne lehetne minőségit gyártani? Mert olyanokat viszünk be, amik a gyerekkori viselkedészavarok nagy részét okozza, az ADHD-ban, az érzelmi kontrollszabályozásban a sok mesterséges étel mind-mind szerepet játszik, ahogy a médiafogyasztás is.
A fiatalok hogy reagálnak a pszichológiai foglalkozásokra?
Vannak jó irányok, fiatalokkal, szülőkkel, egyénileg és csoportszinten is. Az iskolában kérdezgetnek és nyitottak. Persze, mindig a főkolompost kell megnyerni, utána nyert az ügy az osztályban, és tényleg működik. Látom bennük a potenciált, hogy nyitottak, szeretik a pszichológiát, sokszor szeretnének fejlődni, csak sokszor nincs rá lehetőségük. A lényeg, hogy akkreditált szakemberek menjenek oda. A nemi identitást nem kell oktatni, csak serdülőkorban, hiszen szimbolikus folyamatok kapcsolódnak hozzá. Addig a szexuális nevelés véleményem szerint alapvető kérdéseket tartalmaz. Többet érnénk, ha a családok együtt tudnának beszélni az ilyen nehéz kérdésekről. A szülők kompetenciaérzését nem csökkentenünk, hanem növelnünk kell! A szexuális nevelésben például a pedagógiai módszer nagyon fontos, egy aktivista honnan tudná mindenféle előképzettség nélkül, hogy lehet megfelelően oktatni a gyerekeket különböző korosztályokban? Éppen ezért az akkreditált szakemberek kezébe adnám ezt a kérdést a szülőkön túl.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
