A Magyar menyegző utórezgései

Olyannyira, hogy kétszeri alkalom után bátran kijelenthetem: a kedvenc három filmem közé emelkedett (igaz, csak harmadik helyre).  

Véleményem szerint a mozifilmek színvonala évről évre drasztikusan csökken. Ez alól üdítő kivétel a Magyar menyegző, amely kitűnik színvonalával, a hagyományos értékrend pozitív bemutatásával. Kitűnik a sok agyoncsavart, múlt és jelen között ugráló filmmel ellentétben, amelyekben a szereplők kicsinyességét és a személyiségük hiányát hosszú mellékszálakkal és bonyolult előtörténetekkel igyekeznek pótolni. Ez a film is egy klasszikus in media res kezdéssel indul, viszont nem untatják a nézőket a szereplők erőltetett életútjával. Idővel csepegtetnek némi információt, de azt is az adott helyzet pillanatába csomagolva, a jelenből nem kizökkentve az eseményeket. A Magyar menyegzőben nem a múlté a főszerep. (Ezzel ellentétben manapság a legtöbb film arról szól, hogyan került a főszereplő az adott helyzetbe, kimagyarázva esetleges hibáit, botlásait vagy gonoszságát.) Éppen ezért ez a film meglepett engem: a jelenre, az itt és mostra koncentrál, a magyarok jól ismert múltban ragadása helyett. 

Ennyi érzelmet, lelket és megbúvó magyarságtudatot eddig még egyetlen magyar filmben sem tapasztaltam. A zene, a ruhák és az életérzés azonnal magával ragadja a nézőt, szinte kiszakítva őt a valóságból, egy tisztább és sokkal ragyogóbb világba. Tökéletesen bemutatja a mai társadalomból hiányzó közösségformáló erőket: a hagyományaink, a magyar néptánc és népzene erejében. Depresszíven modern világunkban mindenkinek szüksége lenne egy jó közösségre, egy helyre, ahová eljárhat feltöltődni és táncolni. Annyi fájdalmat, haragot és csalódottságot kitáncolhatna magából az átlagember, hogy hazánk pszichológusai másodállás után nézhetnének. 

A film eseményeit nem szeretném részletezni, ez a cikk inkább kedvcsináló gyanánt született. Meleg szívvel ajánlom minden magyar hazafinak, fiatalnak és idősebbnek egyaránt, hogy ha teheti, nézze meg ezt a műalkotást. 

A filmben híres színészek is visszaköszönnek, a főszerepeket Törőcsik Franciska, Kovács Tamás és Kövesi Zsombor alakítja. További szerepekben látható Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás és Znamenák István. Megjelennek a táncházmozgalom olyan legendás képviselői is, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás Együttes. A produceri feladatokat az Örök tél, a Blokád, a Semmelweis és a Sárkányok Kabul felett készítésében résztvevő Lajos Tamás látta el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba. A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor alkották, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei táncolják, az autentikus dallamok Pál István Szalonna zenei szerkesztő, zenekarvezető irányításával csendülnek fel. A film látványtervezője Szendrényi Éva, jelmeztervezője Vavrinecz Krisztina, vágója Makk Lili és Kiss Viktória.

Ez a film végre egy olyan alkotás, amiben nincsen ott a nagybetűs DE. Mikor a barátnőmmel a mozi után megbeszéltük a film okozta érzéseinket, egyszer sem hangzott el a kritikusok által oly gyakran használt „de”. (Messze áll tőlünk, hogy filmkritikusok legyünk; egyszerűen csak földi halandóként értékeltük a látottakat.) Nagyon kevés műről mondható el, de ez egyszerűen úgy jó, ahogy van. A színészi játék magával ragadó, a zene és a hanghatások tökéletesen illeszkednek, fokozva a hangulatot. A ruhák és a helyszín egyenesen varázslatosak. A szereplők nem szenvednek hiányt a személyiségből, mindenkinek van egyénisége, olyan amiben jól felfedezhető a magyar virtus. A történet annyira valódi, hogy már szívszorító.  

A magyar nép addig él és lélegzik, ameddig a hagyományai életben tartják. Ha a fiatalok már csak a szórakozóhelyeken keresik a tánc okozta eufóriát, akkor elveszítettük ezt a csatát. Az iskolákban és a közösségekben biztatni kell a gyermekeket a néptáncra. Sajnos ma divat azt mondani, hogy a néptánc elavult, vagy a fiúkat azzal elriasztani, hogy a néptánc „lányos”. Nézzék meg ezt a filmet! Ennyi férfierőt sugárzó, határozott tartású fiút, férfit és idős embert egy helyen, a való életben ritkán látni. Ez a film megmutatja, hogy a néptánc nemcsak hagyomány, hanem: erő, tartás és közösség is.