Magyarságkutatás vagy magyarságtalanítás? – egy szélkakas lavírozása a NER és a Tisza útvesztőiben

A közelmúltban hosszú interjú jelent meg a HVG előfizetéses online felületén B. Szabó Jánossal. A magát előszeretettel függetlennek beállító történész intézetbeli pályafutásának csúcsa – melyet a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatójaként, valamint tudományos főigazgató-helyettesként töltött be – prof. dr. Kásler Miklós korábbi NER-miniszter főigazgatóságának idejére esett. Amikor azonban a Magyar Jelenben felvetődött a kérdés, hogy PhD-címét csalással szerezte-e meg, a fenntartó minisztériumot vezető Hankó Balázs még aznap felmentette az őt pozícióba helyező professzor-főigazgatót. Nem sokkal később, az új főigazgató kinevezése után neki is távoznia kellett az intézetből – az ok-okozati összefüggés egyértelmű. 

Visszatérve a B. Szabó Jánossal készült beszélgetésre: nem véletlen sem a téma, sem az időpont. A Tisza-kormány záros határidőn belül dönteni fog a Magyarságkutató Intézet (MKI) jövőjéről. Sokan bezáratnák, mert még mindig a nemzetben gondolkodó kutatók műhelyét látják benne. De szép számmal akadnak hívei annak az álláspontnak is, hogy kár lenne veszni hagyni a dr. Horváth-Lugossy Gábor alatt megszerzett, azóta ugyan megfogyott, de a mai napig létező elismertséget. Csupán „át kellene programozni” az intézményt az új kabinet emlékezetpolitikáját alátámasztó bázissá. Olyanná, amely fegyelmezetten bizonyítaná be, hogy az idegen szép és hasznos, a jó mindig nyugatról, a rossz pedig keletről jön. Sőt, az ukránok a történelem során mindig is magyarbarátok, az oroszok pedig magyarellenesek voltak; hogy nem a magyarokon múlt a keresztény Magyarország megteremtése, Mátyás közép-európai birodalmának kialakítása és fenntartása, vagy éppen az Árpád-ház dicsősége és szentsége. Az európai népek nélkül a magyarok önállóan képtelenek bármit is elérni, ezért nem is beszélhetünk önálló nemzeti dicsőségről, csak idegenvezérelt „magyarországi” sikerekről… Mindezekhez pedig már csak egy olyan új főigazgató kellene, aki pontosan ugyanolyan szervilizmussal szolgálná ki a tiszás Tarr Zoltánt, mint tette azt a NER-es Kásler Miklóssal.

Sokak szerint erre a szerepre jelentkezett be nemrég megjelent interjújával B. Szabó János. Kérdés persze, hogy felkérte-e erre valaki – bedobva a politikai gumicsontot, hogy teszteljék a reakciókat, s ha nincs nagy felháborodás, zöld utat kaphat –, vagy saját maga ambicionálja ezt a feladatot. Az interjú szövegét figyelmesen elolvasva az utóbbi forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek.

Az is látható volt, hogy 2024 őszétől az MKI főigazgató-helyetteseként olyan embereket hívott meg előadni, sőt munkatársaknak is, akik addig folyamatosan szidták az intézetet, a regnáló kormányt és általában mindent, ami nemzeti, miközben értetlenkedtek, hogy mit kell itt „magyarkodni”.

Ennek ékes példája az is, hogy B. Szabó egyik első dolga volt, hogy kivetette az MKI küldetésnyilatkozatából a magyar identitás erősítésére szolgáló mondatokat. Mindezeket hitelesen illusztrálja korábbi Facebook-profilképe is:

Így lett a NER-t Kásler Miklóson keresztül kiszolgáló B. Szabó Jánosból a NER áldozata. Csak egyetlen kérdésre nem kaptunk választ a hosszú interjúból: csalt-e vagy sem doktori fokozatának megszerzésekor?

A témát eredetileg ő maga vetette fel, amikor úgy fogalmazott, hogy kérdésnek álcázott formában azzal vádolták meg, hogy csalással szerezte a doktoriját. A Magyar Jelen tényfeltáró írása, amely B. Szabó János debreceni fokozatszerzését járta körbe, rávilágít a részletekre. A Debreceni Egyetem doktori szabályzata ugyanis feketén-fehéren kimondja, hogy nem lehet a bírálóbizottság tagja olyan személy, aki az értekezés alapját képező közlemény társszerzője. B. Szabó János állandó kutató- és szerzőtársa Sudár Balázs. A doktori védés előtt bizonyíthatóan öt közös munkájuk is megjelent, ám ezek egyikét sem tüntették fel a doktori értekezés alapjául szolgáló művek hivatalos jegyzékében.

1. Tudomására hozta-e a Debreceni Egyetem doktori tanácsának, hogy Sudár Balázs, az általa delegált opponens már évek óta a közvetlen szerzőtársa?
2. Közös munkáik tartalmából használt-e fel részleteket a doktori értekezésében?

De lépjünk tovább az interjún, amiben arról már nem esett szó, hogy főigazgató-helyettesi ideje alatt (mint korábban írtuk, az ekkor már kórházban fekvő, súlyosan beteg Kásler nem volt valós vezető) milyen anomáliák történtek az intézetben. Történészberkekben szóbeszéd, hogy B. Szabó János „tudományos munkássága” során előszeretettel él a plagizálás eszközével. Rendszeresen publikál más kutatóktól átvett gondolatmeneteket, forrásmegjelölés nélkül, saját eredményeként. 

De ennél súlyosabb pletykák is terjednek az intézet háza táján. Állítólag az MKI egyik saját tulajdonú gépkocsiját áron alul adta el – vagyis potom pénzért játszotta át egy olyan intézetis kollégának, akit nem sokkal korábban ő maga vett fel az intézetbe. Ha ezek a pletykák igazak, azok már a hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúját is felvethetik.

Később aztán B. Szabó János annak is elérkezettnek látta az idejét, hogy hangot adjon az Orbán-kormány általi Citadella-felújítás kapcsán nyílt kiállítást érő éles kritikáknak, majd a budapesti CEU-n is előszeretettel tartott előadást. Ezek a látványos fellépései mind annak a jelei, hogy próbálja lemosni magáról a NER-es múltat. A dolognak viszont van egy szépséghibája: ezek az akciói mind a kormányváltás után zajlottak, így hitelességük erősen megkérdőjelezhető. Vajon a kétharmados Fidesz-kormány alatt miért nem volt ilyen lelkes bírálója a rendszernek? Miért nyilatkozott ügybuzgón a Demokratának, a Mandinernek, a Magyar Nemzetnek, a Vasárnap.hu-nak, és miért járt be rendszeresen az MTVA-ba? Azóta viszont hazajár a CEU-ra, a HVG-hez, a 24.hu-hoz, legutóbb pedig a balliberális Lakner Zoltán felületén a mohácsi csata évfordulója kapcsán értekezett olyan témákról, mint hogy: „Miért minősíthetetlen a Citadellán berendezett kiállítás?”, „Csak a mitológiák vagy a valódi történetek is alkalmasak identitásépítésre?”, illetve hogy „Mit nem tanult meg a NER a korábbi politikai rendszerektől?”.

Már csak egy költői kérdés maradt. Ha a NER nem tanult a múlt hibáiból, akkor vajon a Tisza-kormány, amelynek vezetője maga is árulásban fogant, tanul-e a történelemből? Vagy talán éppen azt tanulja meg a múltból, hogy az árulás és a szélkakas-magatartás a kifizetődő?

Kapcsolódó: