Megvalósul-e valaha a Tisza kampányígérete a férfiak rugalmasabb nyugdíjba vonulásáról?

Az OECD jelentése szerint Magyarország utolsó előtti helyen áll az uniós tagállamok között a férfiak nyugdíjban eltöltött éveinek számát tekintve. Az is statisztikai tény, hogy a férfiak átlagéletkora öt évvel, egészségben leélt éveinek száma pedig kilenc évvel elmarad az uniós átlagtól. Tehát nem a rangsor elején álló országoktól, hanem az átlagtól! 

Jelentős tehát a társadalmi igény a „Férfiak 40” program iránt, azaz hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak negyven munkával töltött év után.  Nemcsak fizikai és mentális egészségük megőrzése, hanem a családon belüli pszichés egyensúly fenntartása szempontjából is előnyös lenne, ha a férfiak negyven ledolgozott év után új szerepben vehetnének részt a család és a társadalom életében. 

Különösen igaz ez azokra, akik egész életükben fizikai munkát végeztek, három műszakban dolgoztak, vagy olyan, stresszes szakmákban töltötték életük jelentős részét, amelyek súlyosan igénybe veszik a szervezetet. 

Éppen ezért társadalmi szinten is újra kell gondolni, mit jelent a nyugdíjkorhatár. 

Az Alaptörvény XX. cikkének első bekezdése is rögzíti a testi és lelki egészséghez való jogot, a második bekezdése pedig kimondja, hogy az állam e jog érvényesülését segíti az élet különböző területein, tehát a kormánynak alaptörvényi kötelessége lenne biztosítani legalább a krónikus betegséggel küzdők számára a nyugdíjba vonulás korábbi lehetőségét.

Kampánykörútjának keszthelyi állomásán Magyar Péter miniszterelnök is kijelentette, hogy álláspontja szerint alkotmányellenes, hogy csak a nőknek jár a negyven év munka utáni nyugdíjba vonulás kedvezménye, „úgyhogy be fogjuk vezetni azt a férfiaknak is”.

A férfiak negyven év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét először a Mi Hazánk vetette fel, és évek óta kitartóan szorgalmazza, mert kormányzati részről sem az előző, sem a mostani kormány nem tett semmit a szavakon túl. 

A program kidolgozásának ígérete szerepelt a Tisza kampányában is, de a kormány eddig nem kezdte el a részletek kidolgozását, ezért szeptember 7-i felszólalásában Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese ismét felhívta a figyelmet erre a súlyos társadalmi problémára. 

Javaslata szerint a sávos bevezetés is előrelépést jelenthetne a férfiak életkilátásainak javításában, vagyis hogy először negyvenhárom év munkaviszony után vonulhassanak nyugdíjba azok a férfiak, akik ezt igénylik, aztán évente egy-egy évvel csökkentsék a kötelezően munkával töltött éveket a negyvenéves határig.  

A nyugdíjba vonulás nem pusztán gazdasági kérdés. Nemcsak annyi, hogy „ki fizeti a nyugdíjat”, hanem az is: akarunk-e olyan társadalmat, amelyben az embernek marad ideje élni is abból az életből, amelyet évtizedeken át munkával töltött? 

A nyugdíjba vonulást követő életmódváltás, az egészségügyi szűréseken való nagyobb arányú részvétel akár négy-hat évvel is megnövelheti az egészségben eltöltött életéveket, és a teljes élethosszt, amire szintén nagy szükség van, tekintettel a születésszám radikális csökkenésére. 

Statisztika nélkül is nyilvánvaló, hogy a férfiak többsége nyugdíj után megtalálná, milyen hasznos szerepet tud vállalni akár a családi feladatok ellátásában, akár a helyi közösségi munkákban, vagy bekapcsolódva a katasztrófavédelmi, polgárőri és önkéntes tartalékos programokba. Sokuk kevesebb óraszámban vagy más munkakörben munkát is vállalna tudásának és egészségi állapotának megfelelően, így gazdasági életben is értékes humánerőforrás-tartalékot jelentenének.

Kapcsolódó: