Orbán Viktor „felismerte, és megértette, hogy ellenzékben a radikalizmusé kell legyen a főszerep, a magyar társadalom az erőt szereti, ezért erőt és határozottságot kell mutatni. A szánalmas áldozati póz, a »minket mindig bántanak« és egyéb feminin jegyek, noha a modern világban rendkívül népszerűek, nem válthatók voksokra” – írta vasárnapi elemzésében Gyebnár Dávid, a Mi Hazánk békéscsabai politikusa. Gondolatai pedig nagyon is helytállóak.
Szerintem döntő tényező volt 2015 körül a Jobbik néppártosodási folyamatában, hogy az egykori ellenzéki párt elkövette azt az óriási hibát, hogy az addigi markánsan radikális hangot, amit képviselt, ellenzékben kezdte mérsékeltre váltani. Mindezt akkor, amikor a társadalom, vagyis a jobboldal éppen radikalizálódni kezdett. Akkoriban erről hosszabban írtam
az Alfahír hasábjain is. Eközben – vagy talán éppen emiatt – a Fidesz több, a társadalmat érintő és érdeklő témában is úgy kommunikálhatott, mintha egyébként ellenzéki párt lenne. Bejött.
Ez a radikális hangnem volt az, ami a Mi Hazánkat 2022-ben a parlamentbe juttatta a Covid-intézkedések kritikájával, és ugyanez a radikalizmus tartotta bent a pártot négy évvel később is. Utóbbiról tartom, hogy ekkora „turbulenciában” – ami az elmúlt két évben jellemezte a hazai közéletet – önmagában is nagy dolog.
A Mi Hazánk áprilisi eredménye ugyanis szerintem több más tényező mellett éppen a Bűnvadászoknak volt köszönhető. Annak, hogy a párt által életre hívott kezdeményezés kellően radikális volt, miközben erőt mutatott egy olyan területen, amely minden embert egyformán érintett, és érint a mai napig – ez pedig a közbiztonság kérdése.
A radikális hanggal, amit a Pride vagy a vendégmunkástémákban megütöttek, vagy az olyan „projektekkel”, mint a Bűnvadászok, a Mi Hazánk volt a Fidesz és a Tisza mellett az egyetlen politikai tömörülés, amely tematizálni tudta a közbeszédet – ez pedig kulcs volt a bejutáshoz és a túléléshez. Az előrelépéshez azonban ez legfeljebb alapot jelenthet, amire tudni kell jól építkezni.
Látványos volt, hogy a Fidesz tizenhat év kormányzás után már nem állhatott bele a témába – hiszen Pintér Sándor szerint „két hét alatt rendet tettek” –, Magyar Péter környezetében pedig egyszerűen nem akadt olyan szakember, aki érdemben kezelni tudta volna a kérdést. Ezt jól jelzi, hogy a belügyi tárca élére végül egy multicég korábbi vezetőjét ültették, akinek nulla rendvédelmi képzettsége vagy tapasztalata van. Ennyit a sokat hangoztatott szakértői kormányról.
Azonban a Bűnvadászok sikerének fő üzenete mégiscsak a Fidesz helyére pályázó Mi Hazánknak szól – még ha ezt Orbán Viktor fogalmazta is meg –, miszerint „ellenzékben a radikalizmusé kell legyen a főszerep, a magyar társadalom az erőt szereti, ezért erőt és határozottságot kell mutatni”.
Lipták Tamás
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!