Orbán megértette a vereség okát: nem voltak elég kemények

Igen átfogó elemzést közölt Orbán Viktorról a „függetlenobjektíven” kormánypárti 444, melyből kiderül, a bukott miniszterelnök politikai meglátásai kiválóak. És ezt minden irónia nélkül mondom. Tényleg nagyon jól látja az összképet, a politikai- és társadalmi folyamatokat, és a leszűrt tanulságok is helytállóak. A probléma csak az, hogy láttuk az elmúlt 16 évben, hogyan is néz ki a kormányzása a gyakorlatban, ami köszönőviszonyban sincs a hangzatos kijelentéseivel. 

Hangsúlyozta többek közt, hogy a konfliktusokba bele kell állni, a vívmányokat meg kell védeni, majd a Magyar Nemzet szerkesztőségének beszélt arról, ezekben az időkben „nem lehetünk nyulak”, „tigrisekként kell viselkedni”. Ő felismerte, és megértette, hogy ellenzékben a radikalizmusé kell legyen a főszerep, a magyar társadalom az erőt szereti, ezért erőt és határozottságot kell mutatni. A szánalmas áldozati póz, a „minket mindig bántanak”, és egyéb feminin jegyek, noha a modern világban rendkívül népszerűek, nem válthatók voksokra. Orbán állítja, „mindig a szélen kell kezdeni az újjáépítést: a kurucoknál, a radikálisok világában. Mégpedig azért, mert a legnagyobb veszély ilyenkor, hogy a tábor széle letörik, radikális válaszokat keres, eltávolodik a polgári középtől, és a jobboldal kettészakad”. Ennél a pontnál azért eltűnődtem, van-e gondolkodni képes nemzeti radikális, aki a nemzet megmentőjét a Köves Slomóval, Kis Grófoval és Győziképvel pózoló Fidesz-vezérben látja? 

A személyétől elvonatkoztatva viszont, a politikai meglátásai nagyon is megállják a helyüket. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen kormány ellen az első és legfontosabb feladata egy kihívói szerepre törekvő pártnak, hogy elfoglalja az ellenzéki oldalt, magát egyedüli alternatívaként feltüntetve a választók tömegei felé. 2026 tavaszán ezzel a taktikával szerzett kétharmadot a Tisza Párt is. Természetesen Magyar Pétert a Facebook építette fel, és az irányított média tolta maga előtt, de a tömegek nem álltak volna mögé, hogy ha egy Márki-Zay féle „lángelme” lenne, vagy ha olyan nyámnyila és tenyérbemászó karakterrel bírna, mint az új Vona Gábor. Magyar Péter radikális volt, kemény, gyakran nyers, lekezelő, követelőző. A legvadabb hazugságoktól sem riadt vissza, addig ismételgette azokat, míg legelvakultabb követői fanatikusként ismételgették a szavait, egyszavas válaszokkal söpörve le magukról a tényeket. Mert sohasem az igazság számít, hanem az, amit a tömeg igazságnak hisz. Magyar Péter a sikerét áldozati pózban vergődve sohasem érhette volna el. Őt a globalista hatalmak mellett a radikalizmus és az erő emelte a magasba. Ugyanaz, ami az árulás előtt a Jobbikot is a kihívó pozíciójába emelte, mielőtt Vona zátonyra nem vitte a hajót. 

„Nem voltunk elég kemények”

Orbán is megértette ezt, noha csak későn. A vereség magyarázatául a következőkkel szolgált: „nem voltunk elég kemények”. Szerinte messzebb kellett volna menni, és nagyobb ütni. És ez tényleg így van. Emlékezzünk csak vissza a hangzatos jelszavaira, mikor arról beszélt, „ne vesződjenek a szervezéssel a Pride szervezői”, mert azt úgyse engedik megtartani. A köreimben élő fideszesek se hitték el a saját miniszterelnökük szavait, ők is biztosra vették, hogy márpedig a felvonulás meg lesz tartva. Mikor már a saját táborod is megmosolyogja a legmarkánsabb üzeneteidet, akkor mégis mennyi hitelességed maradt? Mikor 16 éven keresztül nézte egy egész ország, hogy a hangzatos odamondásokkal az „ellenállás” véget is ért, és a folyton visító globalista oldal pont ugyanolyan szabadon tevékenykedik, mint 2010 előtt? Sőt, még jobb helyzetben is voltak, hiszen nem csak a karhatalom védte őket, nem csak a pénzeket kapták továbbra is az adófizetők befizetett forintjaiból, de még a „lázadás” hamis képe is rájuk vetült, ami megannyi fiatal számára vonzóvá tette beteg, életellenes ideológiájukat (melynek lecsapódását ma már országos szinten érezzük, hisz a métely kiszabadult a fővárosból). 

Beszédes az is, amelyre a 444 cikke is rámutat, hogy Orbán Viktor kezdettől fogva a radikális gondolat híve volt a Fidesz közösségén belül. Évtizedeken át ő képviselte a szókimondó, formabontó, nemritkán (a 444 félék számára) „szélsőséges” álláspontokat. A párt belső dinamikáját hosszú időn át jellemezte az a képlet, amiben az elnökség igyekezett fékezni az örökös elnök túlkapásait. Kudarcaira visszatérően azt a választ adta, hogy nem küzdöttek elég keményen, nem akarták eléggé a sikert, nem voltak kellően gátlástalanok. Vagy, hogy túlzottan feltartóztatták társai és tanácsadói (ugye, megint a nyakkendős, öltönyös megmondóemberek, akik majd megmérik, mit akar hallani a nép). 

És mindezek ellenére (igazából éppen ezért) Orbán volt a Fidesz legnépszerűbb politikusa. Mert ő pontosan értette a néplelket, tudta, mit akarnak hallani az emberek. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy az évek során a hitelét teljesen eljátszotta, és már a Fidesz-tábor is egyre inkább megértette, „ne azt nézzétek, amit mondok, hanem azt, amit csinálok”. És amit csinált, az minden volt, csak nem nemzeti. 

Szuverenitásvédelemről szónokolt, majd az egész kétharmados birodalom telesírt párnával panaszkodott, hogyan avatkoznak be külföldi erők a választásokba, hogyan építik fel és pénzelik a kormányváltó erőt, hogyan segítik őket globális nagyvállalatok, techcégek. Jó reggelt! Nem ettől kellett volna, hogy megvédjen minket ez a milliárdokból kitartott sóhivatal? Miért garázdálkodhattak külföldről pénzelt felforgatószervezetek? Miért a Facebook dönthette el, mit mondhatunk Magyarországon, és mit nem? Miért a karvalytőke írja a munkatörvénykönyvét?

Ahogyan a korrupcióval szemben sem vasököllel léptek fel, hanem szemethunytak a rothadás felett, mely végül már nem anomáliává, hanem rendszerelemmé vált. Közben folyamatosan áldozati pózban tetszelegtek az utolsó években, hogy ők csak védenék a népet, de hát „a csúnya külföldiek bántanak minket”. Erre a nép: És? Azért kaptál kétharmados felhatalmazást, hogy tegyél ellene!

A tömeget nem érdekli, ha konstruktív, vagy tisztességes vagy

A másik nagy tanulságot is Orbán mondta ki. Hányszor hallottuk, hogy a választók dicsérik a Mi Hazánkat, amiért konstruktív ellenzéki, amiért nem megy bele a sárdobálásba. „Végre egy őszinte, tiszta párt”, mondogatták. Ezzel szemben a Tisza Párt rágalmazott, hazudozott, és mindenért a Fideszt tette felelőssé. Mi lett az eredmény? A Mi Hazánkat dicsérő polgárok leszavaztak a Tiszára, mert kormányváltást akartak. Vagy a Fideszre, mert nem akartak kormányváltást. A hazugságok, a rágalmak ráégtek a pártra, mert a hazugság milliókhoz eljut, a tények, az igazság meg azt a párszázezer embert se érdekli, aki elolvasta. 

Ezt Orbán nagyon találóan így foglalta össze: „Mindig két lehetőség van. Vagy felveszi az ember a kesztyűt, vagy nem. Köztes út nincs, és mi úgy döntöttünk, hogy inkább nem vesszük fel a kesztyűt. Úgy gondoltuk – és ezt őszintén mondtuk az embereknek –, hogy ne valami ellen szavazzanak, hanem valami mellett, a saját jövőjük mellett foglaljanak állást. Az ellenfél pedig azt mondta, hogy szavazzanak valami ellen.” Ez a formula pedig most is bevált. 

A következő évek vízválasztók lesznek Magyarország jövőjre nézve. A Mi Hazánk történelmi kihívás előtt áll, ám sikerre ezt csak akkor viheti, ha tanul azoktól, a nagy elméktől, akiket annak idején Orbán is olvashatott, s akiktől tanult is, és felveszi a kesztyűt. Csapásra csapással felelünk, a gyengeség és áldozati póz helyett pedig erőt mutatunk. Iszonyatosan kemény idők jönnek, és milliókat fog arconcsapni a valóság, mire is szavaztak. Akkor pedig nem a racionalitás fogja őket vezérelni, hanem a dühüket szeretnék kiélni, hogy megbüntessék azt a brigádot, amely átverte őket. Erre megint lehet hozni egy jó történelmi példát, hiszen hasonló helyzetben találta magát Orbán Viktor 2002 után, és ő sem a langyosodást, a „polgárosodást” választotta, hanem a radikalizálódást. Kemény, kérlelhetetlen ellenzéki szerepbe lépet, amely következtében legyalulta az összes többi riválisát, és – a liberálisok legnagyobb rémületére – mellé egy olyan ellenzéki erő tudta kinőni magát, amelynek még a Fidesz jobbratolódása sem volt elég radikális. Ezzel, azt gondolom, a magyar társadalom elég markáns véleményt mondott arról, mit gondol a langyos, színtelen, szagtalan konzervatív pártokról, meg a „mérsékelt”, „polgári” politikáról. 

A Jobbik népszerűségét annak köszönhette, hogy nem félt kimondani az igazságot, még akkor sem, ha ez az uralkodó elitnek nagyon nem tetszett. Orbán radikalizálódása kétharmados győzelmet hozott neki. A tőle jobbra álló Jobbik pedig elindult az úton, mely 2015-re a kormány kihívójává tette őt – dacára a folyamatos „rasszistázásnak”, meg „nácizásnak”. S, miközben a Fidesz tovább radikalizálódott, a Jobbik dilettáns vezetése kitalálta, majd jól behúznak középre, levetik az ideológiát, és egy langyos semmivé válnak, ami mindenkinek meg akar felelni. Ha mindent képviselsz, valójában semmit sem képviselsz. 

Vona ráadásul itt már elkövette azt a hibát is, hogy a nácizások hatására magyarázkodni, mentegetőzni kezdett. Később pedig elkezdték felmutatni a párt díszcigányait, elment a Spinoza Házba lábakat csókolni, meg ki tudja, még hány szánalmas húzása volt a kampány alatt, amire már nem is emlékszem. Ettől bárki komolyan azt remélte, az agyhalottak abbahagyják a nácizást? Aki ilyen illúziókba ringatja magát, annak javaslom, nézzen át Németországba, ahol azt az AfD-t is rendületlenül nácizzák a németországi liberálisok, melynek vezetője egy leszbikus, aki egy srí lankaival él együtt. Ezek után komolyan azt gondolja bárki, hogy majd egy középrehúzás után a sok birka azt fogja mondani, „ja, hát ezek nem is nácik, akkor most már jól rájuk szavazok”. Ne vicceljünk már! Az egyetlen, amit ezzel el lehet érni, hogy a több százezres magot is elveszíti a párt, ahogyan a Jobbik is elvesztette, aztán lehet menni a süllyesztőbe.

Történelmi lehetőség áll előttünk, mely sikerre viteléhez elég felidézni Jézus Krisztus szavait:

Sem hideg, sem meleg nem vagy. Bár hideg volnál, vagy meleg. Így mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból.

Az MDF-et kiköpték. A Jobbikot kiköpték. A Fideszt, miután elgyengült, menthetetlenül korrumpálódott, az erő paródiájává vált, és felvette a konzervatívok kedvelt áldozati pózát, kiköpték. A Mi Hazánk alakulásakor a zászlajára tűzte: nem a közhangulathoz kell idomulni, hanem az emberek világnézetét kell a mi ideáinkhoz igazítani. Egy Tisza-kormány alatt ehhez minden feltétel adott. A többi csak rajtunk múlik. Ezen a 4 éven múlik minden.

Gyebnár Dávid, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője 

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.