Ragyogó napsütés, enyhe szellő fogadott minket, mikor begördültünk a Cserhát kapujaként is emlegetett festői helyen fekvő településre, Cserháthalápra. Mivel az egész falu összesen néhány kilométer hosszú, nemsokára feltűnő volt, hogy mellényes polgárőrök irányítják a forgalmat, a falu centrumában pedig nem mindennapi nyüzsgés tapasztalható. Ez nem is csoda, hiszen ezen a napon augusztus 12-én – immár hatodik alkalommal – rendezték meg a Betyárasztal fesztivált.
Mivel az esemény megrendezése a helyi önkormányzathoz kötődik, információk tekintetében a legautentikusabb forráshoz, Dócsné Sávolyi Henriett polgármesterasszonyhoz fordultunk.
– Ezt a rendezvényt polgármester elődöm és férjem, Dócs Dávid álmodta meg hét évvel ezelőtt, s kifejezetten Cserháthaláphoz köthető. A Covid évében elmaradt a rendezvény, ezért tartjuk most meg hatodik alkalommal.
Alapvetően a falunapok ötletéből született meg, de azért, hogy azoknál valami több legyen, – akár regionális, országos érdeklődésre is számot tarthassunk – olyan fesztivállá bővítettük, mely egykor a környéken élő betyároknak is emléket állít. Mára a látogatottsága megközelíti a másfél ezer főt – az egész falunk lakossága nincs 400 fő –, s évről évre növekedést tapasztalunk a hozzánk eljövök számában. Ebből következik, hogy a helyiek mellett az ország minden tájáról érkeznek vendégeink, nem véletlen, hogy a környéken már hetekkel ezelőtt elfogytak a szálláshelyek. A rendezvényünk kimondott célt is képvisel, ez pedig a hagyományaink megőrzése. Ez a cél tükröződik a meghívott fellépőinkben, az összeállított műsorainkban, emellett a magukat betyárként azonosító egyesületek – de még magánszemélyek is – egyre nagyobb számban vesznek részt a rendezvényen. Ebben az évben – már második alkalommal – a mi rendezvényünkkel egy időben a Fogathajtó gazdaverseny is megrendezésre kerül, de ez nem szorosan a Betyárasztal része, mi ehhez a közeli focipályán csak a helyet biztosítjuk. Annyiban azonban mindenképpen örülünk ennek a versenynek, hogy egy érdekes színfolt a Betyárasztal vendégei számára is.
Egy rendezvény értékét – a magasztos célok mellett – elsősorban az adja meg, hogy a látogatók mennyire érzik ott jól magukat. De vajon lehet-e egyáltalán rosszul éreznie magát a vendégnek, ha vagy nyolc helyen hatalmas kondérokban fő az étel – egyikben babgulyás, másikban szarvaspörkölt, harmadikban pacal, s ki tudja hirtelenjében felsorolni, még mi minden kulináris finomság –, s ezek mellett nagy tálcákon hozzák a süteményversenyre benevezett édességeket?
Az pedig mindenkit megnyugvással tölthetett el, hogy ezt a sok főtt és sütött élményt a nap folyamán valakiknek majd el is kell fogyasztania, ezek a valakik pedig nem lehetnek mások, csak a fesztivál látogatói.
A vendégek között sok ismerős arcot találhattak azok, akik eljöttek a fesztiválra. A váratlan találkozások megünneplésére hamar előkerültek a házi pálinkás üvegek, a hangulat egyre oldottabbá, a beszéd egyre hangosabbá, a kacagások egyre harsányabbá váltak. S mivel az italok nem csak a jókedvet, de az étvágyat is felélesztették, a vásárolható betyárbankókért mindenki megkóstolhatta – persze ez olyan adag kóstoló volt, hogy még a füle is ketté állt tőle az embernek – a kondérokban, bográcsokban készült finomságokat. S miközben a hatalmas udvaron felállított nagy sátrak megteltek ételt kanalazó emberekkel,
a színpadon egymást váltották a népviseletbe öltözött, táncot ropó, dalokat éneklő hagyományőrző csoportok.
Ha már az ismerősökről beszéltünk az imént, egy valaki volt a rendezvényen, akit bizonyára mindenki ismert. Ha helybeli volt, akkor azért, mert neki évekig volt a polgármestere, ha mi hazánkos akkor azért, mert a párt alelnöke, ha pedig egyszerűen csak a politika iránt nyitott ember, akkor pedig azért, mert rendszeresen láthatta őt, amikor megnyilatkozik képviselőként a parlamentben.
Dócs Dávid reggel még munkásruhában pakolt, aztán ünneplőbe öltözött a megnyitóra, majd fehér ingre vetkőzve intézte a rendezvény ügyeit. De eközben jó házigazdaként mindenkihez volt néhány kedves szava, a férfiaknak erős kézfogással, a hölgyeknek gyors puszival jelezte, örül a jöttüknek, de néhány mondat után már sietett is tovább, hiszen pár méterrel odább, már másik üdvözlendő ismerősök várták.
A jó hangulatban nem csak az idő szaladt, de a látogatottság is egyre nőtt,
az esti koncertek idejére megtelt a színpad előtti küzdőtér.
Nem csak a kialakított parkoló bizonyult kevésnek – már a főút mindkét oldalán sorakoztak a parkoló autók –, de a hangulat is kezdett a tetőfokára hágni.
Ekkortól azonban a korán érkezők közül néhányan – akárcsak mi – elkezdtek már hazafelé szállingózni. Egy biztos, hogy akik ott voltak, azok nem csak a jó levegőtől fáradtan, a finom ételektől és italoktól eltelve érezték jól magukat, de attól az élménytől is, ami egy baráti – hisz hasonló gondolkodású, mentalitású emberek tömege alkotta az itt fesztiválozókat – társaságban eltöltött nap után áthatja az embert. Már most várjuk mikor lesz a jövő évi Betyárasztal, s közben azt kívánjuk, bár lenne sok ilyen hasonló jellegű, színvonalas, nemzeti értékeinket védő rendezvény, ami valódi – testi-lelki – kikapcsolódást nyújt a számunkra.
Tölgyesi Tibor
fotó: Dolla Jakab
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
