loading

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Afganisztánban

2020. máj. 11. 20:00
2 perces olvasmány
Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Afganisztánban

Elfogták az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet regionális vezetőjét és két magas rangú tagját Afganisztán fővárosában, Kabulban - közölte az afgán hírszerzési szolgálat (NDS) hétfőn.

A tájékoztatás szerint az afgán biztonsági erők kezére került Abu Omar Horaszáni, az Iszlám Állam dél-ázsiai vezetője, és vele együtt a szélsőséges szervezet hírszerzési, illetve sajtórészlegének főnökeit is őrizetbe vették.

Az NDS hangsúlyozta, hogy folytatja a terrorszervezetek vezetőinek levadászását és a terrorhálózatok központjainak megsemmisítését célzó műveleteit.

Az Iszlám Állam dél-ázsiai ága viszonylag kis erőkkel van csak jelen az ország északi részén, de ennek ellenére több nagyszabású merényletet elkövetett már a délebbre fekvő fővárosban. A szervezet harcban áll a kormány ellen harcoló és ugyancsak radikális iszlamista tálibokkal is, akik vasárnap este - helyi illetékesek szerint - a hadsereg hat katonájával végeztek a keleti Lagmán tartományban. Más források ugyanakkor legalább húsz halottról számoltak be.
A lagmáni incidenst követően Kabulban a hétfő reggeli órákban rövid időn belül négy akna robbant fel. A fővárosi rendőrség szerint négy civil megsebesült.

Az afgán kormány hétfőn bejelentette, hogy leállítja a tálib foglyok szabadon engedését, míg a szélsőségesek el nem engednek 95 túszul ejtett afgán katonát.

Dzsavíd Fajszál, a kabuli nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint a fogolycserék kezdete óta a kormány mintegy ezer tálibot engedett el, míg az iszlamisták mindössze 105 foglyukat bocsátották szabadon.

A február 29-én Dohában aláírt amerikai-tálib egyezmény ötezer tálib és ezer kormányzati fogoly szabadon bocsátását szabta az afgánok közötti béketárgyalások feltételéül. A megállapodás rendelkezik a nemzetközi haderő fokozatos kivonásáról is biztonsági garanciákért cserébe.

 

Forrás: MTI, Fotó: atv.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Nyílt sisak
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás