Az épülő BYD-gyárban az elképzelések szerint hosszú távon 10 ezer embert foglalkoztatnak majd, mintegy 20 százalékukat mérnöki pozícióban. A munkások számára saját munkásszállókat alakítanak ki, a lakóparkok környezetében véderdőt telepítenek, valamint egy kis tavat is létrehoznak az üzem dolgozóinak. Emellett Szegeden új lakások építésére is szükség lesz a magasabb beosztású alkalmazottak elhelyezése érdekében – írta meg a Népszava.
Botka László, Szeged polgármestere közölte, hogy az elkövetkező hónapokban több ezer kínai munkás érkezik majd az új üzemcsarnokok felépítésére, számukra először ideiglenes munkásszállásokat építenek. A BYD azt akarja, hogy Szegeden már az év végén elkezdjék gyártani az elektromos autókat.
A Mi Hazánk nem tartja jó iránynak
Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke helyteleníti azt a fajta gazdaságpolitikát, amely kifejezetten vendégmunkásokra épít. Szerinte ezeket a beruházásokat készakarva vendégmunkások számára hozzák létre, már az építkezésen is ők dolgoznak, a profitot pedig a globális nagyvállalatok végül kiviszik az országból. Lantos szerint ez nem magyar érdekű gazdaságpolitika, sokkal inkább a meglévő magyar munkahelyeket kellene támogatni, hogy azok tisztességes fizetéseket tudjanak adni a magyaroknak, és a Nyugat-Európában dolgozó magyarok is haza tudjanak térni. A párt munkaügyi szakpolitikusa szerint a Fidesz politikája nem a magyar érdekeket, hanem a globális nagytőkét szolgálja.
@mi_hazank_mozgalom mihazankmozgalom mihazank neked foryou vendégmunkás byd kínaimunkás botkalászló migránsmunkas szeged
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!