loading
Menü
Támogatás

Felhívást intézett a cigány vezetőkhöz László Attila

2026. márc. 19. 20:18
3 perces olvasmány
Kép forrása: László Attila Facebook-oldala Kép forrása: László Attila Facebook-oldala
A Mi Hazánk Kállóra vonul, hiszen a helyiek hívták őket. Ennek ellenére óriási hisztéria alakult ki az úgynevezett „roma jogvédők” és a cigány politikusok körében, akik nem restellnek bűnözőkkel sem tárgyalni. László Attila, Pilis mi hazánkos polgármestere a vezetők szempontjából közelítette meg a problémát bejegyzésében.
 
Nálunk Pilisen nagyszámú roma közösség él, és egyházak, civil szervezetek nagyon sokat dolgoznak azon, hogy javítsák a városunkban élő cigányság társadalmi helyzetét. Ennek köszönhetően számos eredményt tudnak felmutatni a felzárkóztatás vonatkozásában” – írta, hozzátéve, hogy sajnos ezzel párhuzamosan viszont egyre több olyan jelenségre is figyelni kell, amelyek hátráltatják ezt a folyamatot.
A politikus szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy egyes roma vezetők és megmondó emberek nem a közösség felemelkedésére, hanem a bűnözők védelmére helyezik a hangsúlyt. Ezzel olyan üzenetet közvetítenek, amely nemcsak a cigányságnak árt, hanem az egész társadalom számára is káros.

László Attila úgy véli: miközben a valódi problémák – mint a szegénység, a munkanélküliség és a hátrányos helyzetek – kezelése rendkívül fontos lenne, ezek helyett a bűnözés és a jogellenes magatartás védelme kerül náluk előtérbe. Ezzel nemcsak a cigányság valódi értékeit és lehetőségeit becsülik alá, hanem még inkább elősegítik azt a káros sztereotípiát, hogy a roma közösség a bűnözéshez kapcsolódik.

Ahelyett, hogy a bűnözők és a rossz példák kerüljenek előtérbe, sokkal fontosabb lenne azokat a roma vezetőket és közösségi tagokat támogatni, akik valóban változást hoznak szögezte le László Attila.
Meglátása szerint olyan szereplőknek kell példát mutatniuk, akik a kemény munkát, az önálló karriert és a közösségi felelősséget képviselik. Ők azok, akik valóban fel tudják majd zárkóztatni a roma közösséget, és megmutatják, hogy a nehéz sors nem kell hogy bűnözéshez vezessen.
A bűnözés nem lehet követendő példa! A roma vezetőknek a tisztességes munka, a tisztességes élet és a közösség javításának irányába kell fordítania a közéleti kommunikációt

– fogalmazott a polgármester, kérve, hogy zárják le ezt a negatív spirált, és ne akarják hátráltatni azt a munkát, amelyben mindenki esélyt kap a fejlődésre.

 
Kapcsolódó:
 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás