Az elmúlt két és fél napban Jézus születésének alkalmából mentesítettem magam az aktuális hírektől és publicisztikáktól (nagyon jó döntés volt), azonban ma délelőtt már ismét beleástam magam a hírportálok, no meg a saját hírfolyamom világába. Utóbbinál szerencsére még mindig az ünnepi tematika van túlsúlyban, de azért már be-befurakodnak egyéb dolgok is. Azért év végén ez már ritkaságszámba szokott menni, de ilyen “egyéb dolog” volt 2023 egyik legtaszítóbb publicisztikája is, honnan máshonnan, mint a Mandiner kóserjobboldali tárházából. A portál ezek szerint még az év utolsó napjaiban is Izrael mosdatásán és a soha nem létezett “zsidó-keresztény világ” megalkotásán szorgoskodik a sóletszünetben, különösen visszatetsző ez azok után, hogy a zsidók még karácsonykor sem álltak le a palesztinok mészárlásával. Nem baj, egy kis nácizással vegyített filoszemita ömlengéshez bármilyen nap, napszak, óra dukál, miért lenne kivétel december 27-e reggel 6 óra a “főszerkesztő-helyettes úr” számára? – írja a Kuruc.info-n publicisztikájában Ábrahám Barnabás. Folytatás alább.
A cikk első fele pár érdektelen sor az orosz-ukrán konfliktusról, meg történelmi korszakhatárokról, ami önmagában még lehetne releváns és érdekes is, de kizárólag azt a célt szolgálja, hogy felépítse a “gyalázatos októberi reggel” (mármint amikor a Hamász megtámadta Izraelt) mítoszát, mivel ez Izrael számára egy korszakhatár – legalábbis Kacsoh szerint. Egyébként ez egy részről igaz (talán brutálisabbak, mint valaha), másrészről meg azt csinálják, amit mindig is csináltak a történelem során: véresen bosszút állnak és egyedüli áldozatnak állítják be magukat, tehát ilyen szemszögből nem beszélhetünk korszakhatárról. Miután a második világháborút követően tilos volt bármilyen kritikát megfogalmazni a zsidósággal kapcsolatban (a Mandiner főszerkesztő-helyettese persze a filoszemita szakzsargonokkal fogalmaz) s ezáltal Európa teljes urai lettek, most először kapnak az izraeli brutalitás miatt igazán éles kritikát, ami a zsidóbarát újságíróknak természetesen nagy szívfájdalmuk.
Ezt a tényt – mármint hogy most először talán tényleg kicsúszik a lábuk alól a talaj – én is megemlítettem még októberben, azzal kiegészítve, hogy a cizellált és kulturált antiszemitizmus helyett valami sokkal vadabbat kapnak majd a nyakukba az arab bevándorlók részéről. Történik mindez azért, mert az európai szélsőjobb (jobb híján nevezem így) lényegében már nem képes valódi, számottevő erőt kifejteni, a jobboldal többi részét meg már régen megfertőzte a kóser aknamunka, és kritika nélkül állnak Izrael mellett bármilyen kérdésben. Nettó pofátlanság és cinizmus ezzel a háborúval kapcsolatban úgy publicisztikát írni, hogy az ember ne említené meg az izraeli brutalitást, vagy az ebből fakadó rengeteg ártatlan áldozatot, persze nem lepődünk meg, hogy a kóserjobb mégis így tesz.
Cserébe megtudhatjuk, hogy “a nácik után ismét egzisztenciálisan fenyegetik a zsidó közösségeket”, mert hát ugye ők sosem hibásak, mindig csak és kizárólag áldozatok. Ezek a kóserkonzervatív elemek évek óta kitartóan művelik, de október 7-e óta menetrendszerűen ráerősítettek arra a sátáni kommunikációra, ahol a nemzetiszocializmust (szerintük “nácizmust”), a bevándorlást, a (progresszív) baloldalt és az iszlámot akarják egy akolba kényszeríteni az antiszemitizmus és a terror égisze alatt, a szellemi topronggyá züllesztett Európa egy része pedig mindezt meg is zabálja, ahogy teszik ezt bármilyen moslékkal, amit eléjük raknak. Így gyártottak minden eddig létező politikai propagandát megszégyenítve minden bevándorlóból potenciális “antiszemita terroristát”, a baloldalra pedig próbálják ráhúzni, ami amúgy nem igaz, nevezetesen, hogy antiszemiták lennének. Az igazság ezzel szemben az, hogy az Izrael-bírálat és úgy általában a zsidóság negatív szerepének a pedzegetése nem feltétlenül politikai oldal, hanem inkább józan ész kérdése. (Így volt a legendás úttörő, Istóczy Győző Országos Antiszemita Pártjának esetében is, ahol a magyar történelemben egyedülálló módon képesek voltak túllépni a politikai atmoszférát a végletekig megosztó és megmérgező közjogi helyzeten. A korabeli lobbi szét is verte a pártot rekordidő alatt.)
Miközben a kóserkonzervatívok azon siránkoznak, hogy “a progresszív baloldaliak az új nácik”, az európai baloldal jelentős része változatlanul a zsidóság előtt térdepel, egyértelműen kisebbségben vannak azok, akik bírálták Izraelt, ők is csak valószínűleg azért, mert egész egyszerűen nem bírta el a lelkiismeretük, hogy ne szólaljanak meg, és ezzel még azt is bevállalták, hogy kiírják magukat a “demokraták nagykönyvéből”. Nem, Kacsoh Dániel téved. Nem nyert “létjogosultságot a közbeszédben a zsidóellenesség”, de a legnagyobb bánatukra annyi azért kijelenthető, hogy nem teljesen vakult meg még mindenki, és talán egyre többen látják, hogy mit művel Izrael a Gázai övezetben, mindez pedig talán egyéb, más dolgokban is felnyitja majd a szemeket. Ettől pedig rettegnek a filoszemiták. Az összemosás mellékterméke még, hogy a progresszív baloldal miatt oldalvonalon idekeverik az LMBTQ-jogokat, magyarul az egyik legtaszítóbb lobbit egy egészséges gondolkodású ember számára. Finkelsteini szemfényvesztés ez is, ahol a tomboló liberalizmust és a természet törvényeitől elszakadt téziseket az antiszemitizmussal próbálják egy szintre, sőt, egy halmazba rendezni.
Ugyanez pedig így van a vallásokkal kapcsolatban is. Egyértelműen vannak szélsőséges elemek, amelyeket izolálni kell, és természetesen a korlátlan és átláthatatlan bevándorlást is meg kell szüntetni, azonban utóbbi főként nem vallási kérdés, másrészt a kereszténység nemezise valójában nem az iszlám, hanem pont, hogy a zsidó vallás. Már pusztán a kereszténység kialakulási körülményei (és Jézus keresztre feszítése) miatt sem lehet zsidó-keresztény civilizációról beszélni, olyan a kettő egymásnak, mint tűz és víz.
Megjegyzem, hogy korábban nem is nagyon beszéltek erről, az öreg kontinensen (talán a mindig is filoszemita angolszász világot leszámítva) a valóban fordulópontot jelentő 1945. év után hódított mindinkább teret ez az elképzelés. Példának okáért – hazai viszonylatban – még a dualizmus idején sem használták ezt a terminológiát, pedig az a magyarországi zsidóság egyik legfelívelőbb korszaka volt, magyarul a kifejezés egyértelműen a zsidóság által megszállt jobboldal új szóhasználata egyfajta legitimálás céljából. A szerző azonban még ennél is tovább megy. Kvázi felszólítja a “nemek felszámolásán ügyködő Európát” (figyeljünk a korábban említett finkelsteini fogalomkeverésre!), hogy “ebben a szituációban álljon a kétezer éve közöttünk élő, a hitben közös alapokkal bíró zsidóság mellé”. Igen, magyarra lefordítva támogassa a gyerekgyilkos mészárosokat a “terrorista” Hamásszal ellentétben, amelynek valós vagy feltételezett tetteinek egy részéről azóta már kiderült, hogy izraeli kacsa volt (ennek megállapítását – egyelőre – nem gátolja szájzártörvény).
Nos, így állunk jelenleg. Egy kóserjobb vízió, ahol Európa a “velünk hitben közös alapokkal bíró zsidóság” oldalán masírozik a ki tudja hová, lényeg, hogy élet-halál harcot folytassunk egy olyan nép oldalán, amely mindig is gyűlölte és megvetette a keresztény civilizációt. S hogy miért kéne a partvonalra, perifériára sodródott maradék Európának bármelyik oldalon is harcba szállni, főleg a zsidóságén? Egész egyszerűen nem derül ki, hogy nekünk ez miért lenne feladatunk (vagy ha az ő terminológiájuk szerint szeretnék fogalmazni: hol van nekünk ebben az üzlet).
Apropó! Persze, ezt nem várom el a szerzőtől, de “elfelejtette” megemlíteni, hogy a harmadik világból érkezett tömegek jelentős része pontosan azoknak a mesterkedései miatt van itt, akiket most úgy védelmez. Mert ugye mi volt a legfontosabb 1945 után a “bosszú népe” számára, miközben angolszász támogatással kiharcoltak maguknak egy önálló hazát is, persze messze nem olyan alapokon, ahogy azt eredetileg kellett volna? Tönkretenni azt a civilizációt, ami évszázadokon keresztül – ha változó intenzitással is – de azért átlátott rajta a maga kulturált, keresztényi modorával. Lehet, hogy az iszlámmal nem lesz ilyen szerencséjük.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
