Noha Európa számos országában létezik csendőrség, hazánkban a kommunizmus alatt a fogalom szitokszóvá vált, melyen a rendszerváltásnak nevezett színjátékot követő régi-új politikai elit sem kívánt változtatni. Pedig, ha alaposabban megnézzük, semmi ördögtől való nincs a csendőrségben, aminek fő feladata a vidéki rend fenntartása volt, amit európai szinten is kimagaslóan látott el.
A kezdetek
Hazánkban a csendőrség története egészen 1854-ig nyúlik vissza. Ebben az évben alakult meg ugyanis zsanadárság néven a Habsburg Birodalom első három magyarországi ezrede, egy (a mostani) Magyarországon, egy a közigazgatásilag különálló Erdélyben, egy pedig Horvátországban, ám hatáskörébe tartozott a Vajdaság is.
A szervezet sokáig, még a kiegyezés utáni években is teljes egészében osztrák fennhatóság alatt állt, egészen 1876-ig, amikor a magyar kormánynak sikerült elérnie, hogy az erdélyi és horvátországi ezredek a magyar belügyminisztérium fennhatósága alá kerüljenek (a magyarországi ezred addigra már megszűnt), személyi és fegyelmi szempontból pedig a Magyar Honvédség kerületparancsnokságai alá rendelje. A horvátországi csendőrség felett a magyar kormány szervei a horvátországi kormány révén gyakorolták felügyeleti jogukat.
Ennek okán született meg 1881-ben a Magyar Királyi Csendőrség, mely testület közbiztonsági szolgálat teljesítésére rendelt, katonailag szervezett őrtest volt. Feladatkörébe tartozott a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot fenntartani, a békét és közrendet megóvni, a büntető törvények, rendeletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasztásból eredhető veszélyeket és károkat lehetőleg megakadályozni, a megzavart rendet és békét helyreállítani, az ezek ellen vétőket felderíteni, feljelenteni, és a bíróságnak vagy más hatóságnak átadni.
A Magyar Királyi Csendőrség rövid időn belül Európa egyik leghatékonyabb rendfenntartó testületévé vált; 85-90%-os eredményességi mutatókkal büszkélkedhetett.
A századforduló már az összes csendőr-kerületparancsnokság rendelkezett úgynevezett pótszárnnyal, ami központi szervként a pénzügyi, anyagi, technikai ellátásért, kiképzésért volt felelős. Létrehozták a m. kir. csendőrség felügyelőségét is.
A jellegzetes kakastoll, melyet okkal félt minden bűnöző
A személyi állományt szigorú elvek alapján válogatták. Az első szervezési táblázatban előírt 115 fős tiszti és 5052 fős legénységi keretet hat év alatt töltötték fel. Addig a honvédség soraiból kiválasztott katonák végezték a csendőri teendőket.
A kiképzés több lépcsőben zajlott. A megfelelt jelentkezőket 6 hetes kiképzésen vettek részt, amit féléves próbaszolgálat követett. Ennek eredményes teljesítése után jött a véglegesítés. Több évi kifogástalan szolgálat után lehetett csak jelentkezni altiszti iskolára. A tanfolyam tárgyai között volt a magyar nyelv és az őrsparancsnok szolgálati ügykörében szükséges fogalmazási készség; számtanból a négy alapismeret és a törtek; a csendőrségi szervezeti és szolgálati utasítás megfelelő részei, a szolgálatra vonatkozó törvények, rendeletek és parancsok; az őrsiroda vezetése ; a csendőrségnél használatos lőfegyver használata; a csendőrség közigazgatásának alapelvei, az őrsparancsnok ügykörének megfelelő terjedelemben.
1920-tól tovább szigorították a feltételeket:
csendőr csak falusi származású lehetett, egyfelől a munkásmozgalmi eszmék kizárása miatt, másfelől pedig a csendőrőrs önellátó gazdálkodása miatt.
A falusi tehetős parasztok és iparosok jöhettek elsősorban számításba, de a létszámhiány miatt hamarosan a szegényparasztság toborzására is sor került. A jelentkezőt a lakóhely szerint illetékes őrs ellenőrizte, majd személyes elbeszélgetés következett. 19–40 év közötti, nőtlen (elvált, özvegy), gyermektelen, legalább 163 cm magas, jó fizikumú férfinak kellett lenni.
Csendőrtisztnek kizárólag az jelentkezhetett, aki gimnáziumi érettségivel vagy katonai reáliskolai végzettséggel rendelkezett. Sikeres felvételi vizsga után a hallgatókat hadapród őrmesternek nevezték ki, és próbaszolgálatot követően kerülhettek Ludovika Akadémiára.
Akkoriban a magyar kormány még arra is odafigyelt, hogy a különösen veszélyes helyen szolgálatot teljesítő csendőröknek duplán elszámolják a szolgálati idejét, ezzel is jelezve, megbecsülik a munkájukat, és megköszönik, hogy életüket kockára téve védik a közrendet.
A csendőrség meglehetősen magas fokú autonómiát élvezett, a helyi államigazgatási szerveknek csak a legfelsőbb vezetői – szolgabíró, az alispán és a főispán –, illetve a m. kir. ügyészségek és bíróságok adhattak utasítást.
A kiváló képzettség, a jó anyagi ellátás, a központi vezetés a magyar királyi csendőrséget magas színvonalon működő szervezetté formálta. A dualista Magyarországon a közrend és a közbiztonság fejlesztése terén vitathatatlan eredményeket sikerült elérni.
Ekkor számolták fel a betyárvilágot, és a városokban is határozottan nőtt a közbiztonság.
Csendőrség Trianon után
Az első világháborúban a csendőrség gyakorlatilag megsemmisült, hiszen a legtöbb szolgálatot teljesítő férfit elvitték katonának. Helyzetük csak a trianoni békediktátum után rendeződött. Egy alapos átszervezést követően a kerületi beosztás is megváltozott, a kisebb országterület kilenc helyett hét kerületre oszlott.
A csendőrség felügyelete is módosult, ettől kezdve kizárólag a belügyminiszter hatáskörébe tartozott. Feladatköre kibővült a karhatalmi szolgáltatásokkal, amelyet ugyan nagy részben a rendőrségből szerveződő karhatalmi szolgálat, majd karhatalmi ezredek láttak el, de sokszor igénybe kellett venniük a csendőrség segítségét.
A szervezet katonai jellege is erősödött Horthy Mikolós idején, aki személyesen ellenőrizte egy ideig a csendőrséget, és az úgynevezett csendőrtartalék felállítása tulajdonképpen a trianoni szerződés kijátszására, illegális katonai erő fenntartására történt. Ebből kifolyólag a későbbi években a tartalékállomány többlete a csendőrségtől átkerült tényleges állományba a hadsereghez, így létszámuk 1928-ban már nem érte el a 9 ezer főt sem. A csendőrség így is komoly hátrányba került a rendőrséggel szemben, ugyanis rengeteg rutinos csendőr vesztette életét a fronton, az újoncok egy jelentős részét pedig átirányították a Honvédséghez.
A húszas-harmincas években a csendőrség feladatai közé tartozott a társadalmi és politikai rendezvények nyugalmának biztositása és a nem engedélyezett gyűlések feloszlatása is. A csendőrség feladatkörébe tartozott a fennálló rendszer erőszakos megdöntésére irányuló és minden totalitárius eszmét képviselő szervezet ellen való fellépés is. A híresen arisztokrata- és angolbarát Horthy idejében ezért a csendőrök nem csak a kommunisták ellen léptek fel erélyesen, de a szélsőjobboldali rendezvényeket is gyakran szétverték, képviselőiket pedig üldözték. A Horthy-korszak jelentős részében statárium volt érvényben, ami a csendőrség számára lehetőséget nyújtott a kevésbé ellenőrzött tevékenységre.
A csendőrség befeketítése
A csendőrség utolsó bevetései már a megszálló szovjet csapatok ellen történtek, ahol noha hősiesen helyt álltak, esélyük sem volt. Se katonai kiképzést, se felszerelést nem kaptak, mindössze szolgálati fegyverükként funkcionáló szuronyos puskájukkal álltak szemben az ellenséggel.
A Vörös Hadsereg elleni honvédő háborúban mintegy 11 ezer csendőr halt meg vagy tűnt el.
Az új, kollaboráns kormány 1945 márciusában rendelettel oszlatta fel a Magyar Királyi Csendőrséget, melynek jogkörét a Magyar Államrendőrségre ruházta. A megszállók árnyékában felálló kormány a csendőrséget „népellenes” testületnek minősítette, majd a kollektív bűnösség elvén megvonták a csendőrök nyugdíját, sokukat elhurcolták, bebörtönözték, vagy kivégezték.
Az állomány befeketítésében nem csak a kommunisták, de a velük kollaboráló „demokratikus pártok” is kivették a részüket a népbírósági (koncepciós) perekkel.
S noha a „rendszerváltásnak” nevezett színjáték után az Alkotmánybíróság határozatában lényegében kiállt a csendőrség mellett, a balliberális-globalista média és a velük kollaboráló pártok a mai napig fontosnak érzik az állományra ragasztott hazugságok felszínen tartását. Éppen ezért van szükség Magyarországon valódi rendszerváltásra, amit mindenképpen követnie kell egy radikális szemléletváltásnak, mely során helyre kell tennünk hazánk és Európa XX. századi történelmét, megtisztítva azt a balliberális-kulturmarxista-kommunista hazugságoktól.
Magyar Jelen – Wikipédia
Kiemelt kép: Wikipédia
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
