Ha vissza nem is vonul teljesen, a súlyokból visszavesz Fekete László, az ország Toldija, aki már fiatalkorában is emelgette a 200 kilós vascölöpöket, szórakozásból. A világ legerősebb embere büszke arra, hogy sikereit doppingszerek helyett „sonkával és vöröshagymával érte el”. A golyóemelés világrekordját 17 éve tartó sportoló talán egyetlen szívfájdalma, hogy eredményeit Magyarországon mindeddig nem becsülték meg kellőképpen.
– Tudatosan választott hivatás volt, hogy a világ legerősebb embere legyen?
– Én soha nem akartam a világ legerősebb embere lenni. Mégis az lett belőlem. Mindig úgy fogalmaztam, hogy a Tervezőm, aki engem összerakott, akarta, hogy ez legyek. Bármit csináltam, bármit kezdtem el, hagyták, engedték, mégis mindig visszakerültem erre az útra. Sok sportágat űztem fiatalkoromban. Kosaraztam, birkóztam, atlétikáztam, kézilabdáztam. Minden, amibe belekezdtem, azt felsőfokra tudtam vinni. Az utamat mégis mindig efelé terelték, a sorsom valahogy úgy alakult, hogy találkozzam ezzel a sporttal. Talán már az sem véletlen, hogy én Várpalota mellett, Ősi településen születtem, és azt szokták mondani, hogy én vagyok az Ősiben született ősi erő.
– Hogy találkozott először az erőemeléssel, mint sportággal?
– Semmi nem lett volna, ha nem kerülök el Visegrádra, a Toldi versenyre. Én bizony nem mozdultam volna ki a megszokott környezetemből, ha a sors nem úgy rendezi a dolgokat. Eredeti szakmám hegesztő, és az inotai erőműben dolgoztam. Egyszer szólt a főnököm, hogy át kell menni a dorogi erőműbe segíteni. El is mentünk Dorogra, ahol a helyi lapokban hirdették a Toldi játékokat Visegrádon. Én akkor már tisztában voltam az erőmmel, a munkában szórakozásból 200-250 kilós vasgerendákat cipeltem ölben, míg a társaim négyen vitték ugyanazt. Na, gondoltam, megpróbálom ezt a Toldit, és az első versenyen ugyan harmadik lettem, de aztán háromszor megnyertem egymás után. És megkaptam a Magyarország örökös Toldija címet is, ami azzal járt sajnos, hogy többször nem indulhattam. Még mérgelődtem is, hogy ha valaki háromszor nyer, kizárják, nehogy újra nyerhessen, vagy induljon egyáltalán.
– Hogy került a nemzetközi színtérre?
– 1988-ben meghívtak a világ legerősebb embere versenyre. A szervezők észrevették, hogy elképesztő genetikai adottságom van ehhez a sporthoz, az akkori nagy világbajnokok, Bill Kazmaiertől kezdve Jean Paul Sigmarssonig mindenki azt nyilatkozta, ha ez az ember sokáig fogja még ezt csinálni, ő lesz a világ legerősebb embere. Hála Istennek igazuk lett.
– Mire a legbüszkébb?
– A legnagyobb büszkeségem, hogy én az összes eredményemet teljesítménynövelők, doppingszerek nélkül értem el. Ez csodálatos, mert a világon nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy ilyen karriert, ilyen sikereket sonkával és vöröshagymával ért el.
– Ebben a doppingmentes életszemléletben mennyire volt egyedül?
– Az igazság az, hogy az ellenfeleim általában tele voltak különböző szerekkel, mint a déli busz. Én, a falusi tiszta gondolkodásommal csöppentem bele ebbe a légkörbe, és hamar rá kellett jönnöm, hogy sajnos nincs esélyegyenlőség. Az én Tervezőm azonban úgy gondolta, hogy az ő tisztességtelenségüket az adottságaimmal ellensúlyozza. Ugyanakkor hozzá kell tennem, mindezt maguk a szervezők engedélyezték, tehát ezen szerek használata legális volt. Soha nem volt doppingvizsgálat, így a sportolók csak éltek a lehetőséggel. Én viszont azt gondoltam, az én szervezetem nem szemetesláda, én nem dobálok bele mocskot, maradok a tiszta oldalon. Kifizetődő volt, mert például 17 éve tartom a golyóemelés világrekordját, a mai napig nem döntötték meg, pedig olyan is megpróbálta, akinek 65 centiméteres a kéz átmérője.
– Volt egy komolyabb sérülése is, amiből hosszasan épült fel. A fizikai erőnlét mellett mekkora lelki erő kell a kudarcok feldolgozásához?
– Pszichésen két dolgot kell elkülöníteni egymástól. Van egy őrületes negatív hatás, amikor az ember tudja, hogy az ellenfelei nem az esélyegyenlőség nevében küzdenek. Ezzel folyton harcolni kell belül. A másik az az elképesztő munka, amit beleöl az ember, hogy legyen eredmény. A sérülés a legrosszabb is lehet, mert ha egy fődolog sérül meg az ízületben, az izomzatban, vagy a csontozatban, az vissza tudja vetni a sportolót. Azzal is küzdeni, hogy ezek után mennyire lehet feltornászni a teljesítményt, nehéz dolgok. Nekem szerencsére ezek közül csak az esélyegyenlőtlenséggel kellett küzdenem pszichésen. A többi akadályt elég jól vettem.
– Májusban még egy októberi világversenyre készült, ami a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Ezen részt vesz még, vagy teljesen visszavonult?
– Nem vonulok vissza, ezt sokan ezt félreértették. Év elején azt mondtam, megpróbálok 300 kilóig elmenni. 62 évesen, teljesítménynövelők nélkül, ez már a világon magában véve is egyedülálló. Közben, az edzések alatt a jobb térdem elkezdett rakoncátlankodni. Májusban kiderült, hogy annyira meg van kopva a térdem, hogy a két csont már egymás tetején ül, egymást dörgölgetik, ezért már jobb lenne abbahagyni ezt az egészet. Akkor azt mondtam, megpróbálok három mázsáig eljutni, mert annyira még egyben vagyok, aztán befejezem ezeknek az irdatlan nagy súlyoknak az emelését. Ezt sokan azzal keverték össze, hogy a sportot fejezem be, de erről szó sincs. Jövőre ezen a világbajnokságon, ami most lett volna októberben, még részt veszek. De ekkora súlyokat már nem akarok emelgetni. Elég lesz a 230 kiló is.
– Elégedetten teszi le a lantot?
– Igen. Azt hiszem az én nevem ebben a sportban legalább annyira ismert, mint a Puskás Ferencé a labdarúgásban. Maximálisan elégedett vagyok, mert én is azon sportolók közé tartozom, akik erre az országra nem hoztak szégyent.
– A sportágban elért eredményei mellett kapott bármilyen elismerést?
– 2002-ben megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Ugyanakkor úgy érzem, ennél többet érdemeltem volna. Példakép voltam, vagyok a mai napig, ez az igazság. Sok sportoló azt mondja, megtanítottam őket arra, hogy tisztán és becsületesen is el lehet érni eredményeket. Ha ezt valaki át tudja adni egy új generációnak, az valami pluszt is letett az asztalra.
– Lenne a Nemzet Sportolója?
– Persze. Ebből sok olyan ember szorul ki, aki megérdemelné. Az erre vonatkozó szabályokat ismerve úgy fogalmaznék, én is azon emberek közé tartozom, akinek ez járna, nem pedig akinek adható. Ék a szívemben, hogy nem kaptam egy nagy állami elismerést, és a nemzet sportolója címet sem, mert én mindent megtettem, és Magyarországon nem tudnak mutatni olyan sportolót, aki 62. életévét betöltve esélyes egy világbajnoki címre, huszonévesekkel versenyezve, tisztán, becsülettel.
– Vannak még tervei?
– Úgy néz ki, jövőre beiktatják az általam létrehozott világszövetséget, és én abban a pillanatban kérvényezni fogom a sportág olimpiai tagsági felvételét. Magyar ember még nem jutott odáig, hogy egy szövetséget létrehozva olimpiai sportággá emeli az adott sportot. Ezért is megérdemelnék némi elismerést, talán. Én mindent azért tettem, hogy bebizonyítsam a világnak, hogy a magyar emberek közül is van olyan, aki ebben a sportágban helyt áll. Nem hiszem, hogy szégyen kijelenteni, hogy a világ legerősebb embere magyar ember is volt.
– Vannak ügyvéd családok, orvos családok, önnél pedig elmondhatjuk, hogy erős család van, hiszen a fiai viszik tovább az ön sportját, sikereit.
– Mindhárom fiam világbajnok, és ugyanazzal a becsülettel, alázattal küzd, mint én. 2012-ben Clevelandban a szövetség átadta nekünk a Világ legerősebb családja elismerést. Michael Jackson nem hordták úgy körbe, mint engem. Érdekes ugye, hogy Amerikában ezt észreveszik, és értékelik.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
