Tovább folytatja saját lejáratását a balliberális összeborulás. Most épp Ferencvárosban bizonyítják, miért is buktak akkorát az áprilisi választásokon. A ballibek képviselői ezúttal a helyi médiát szeretnék “függetlenobjektívebbé” tenni, méghozzá a DK-s parlamenti képviselő Kálmán Olga férjének pozícióba helyezésével. Az általuk támogatott polgármester viszont nem ért egyet a döntéssel.
Nem éppen felhőtlen a viszony a balliberális többségű Ferencvárosban. Miközben a kerület BLM-imádó polgármestere igazi szélsőliberális módjára kultúrharcot hirdetne a magyar értékek ellen, addig pártkáder szövetségeseit nem igazán érdekli csak a pénz és a pozíciók.
Kultúrmarxista ámokfutásában csak a viccpártnak álcázott szélsőliberális Kutyapárt alpolgármestere állt Baranyi mellé. Pártbéli szövetségeseiket egészen más dolgok érdeklik. Korábban például egy javaslatot terjesztettek be, mely szerint a fizetésüket kettő és félszeresére(!) kellene emelni. Ez a gyakorlatban így nézett volna ki:
A kilenc bizottsági elnök vagy tanácsnok eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíjat kapott. Ha a javaslat átment volna, ez bruttó 730 ezerre emelkedett volna. A tizedik képviselőnek valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna.
Noha a javaslat elbukott, a baloldali egységfront nem adta fel. S most újra támadásba lendült. Ezúttal egy DK-s elvtárs férjét tennék a ferencvárosi média élére.
A történet röviden: Vágvölgyi B. Andrást május végén Hagymási Zoltán lapkiadó kirúgta a IX. kerület 9 magazintól, az elbocsátás oka szerződésszegés. Válaszul a kerület BLM-imádó polgármestere javasolta Hagymási felmentését. A ballibek elfogadták a javaslatot, ám a megüresedett pozícióba Haffmann Györgyöt szánták, aki történetesen a gyurcsányista pártban ülő Kálmán Olga férje.
DK-s javaslatra elfogadták azt is, hogy Vágvölgyi tartalomfejlesztési igazgató legyen, ami kiterjed a kerületi tévé, újság és a még nem létező online lap koordinálására. A főszerkesztői posztra viszont új pályázatot írnak ki, amit már nem független testület, hanem a képviselők bírálnának el, így nincs garancia arra, hogy Vágvölgyi marad az újság élén – írta meg a 24.hu.
Balliberális belharc a helyi médiáért
A kerület polgármestere Facebook-oldalán támadta az összeborulás pártjait, ugyanis azok szerinte most számolják fel a független médiát Ferencvárosban. Ez nem csak a DK-s komiszár kinevezésében nyilvánul meg, de a struktúra átalakításában is tetten érhető. Korábban a pályázatokat egy szakmai bizottság bírálta el (más kérdés persze, hogy azt a bizottságot milyen beállítottságú emberekkel töltötték fel – a szerk.), mostantól azonban már a látszatra sem adnak, és a pozíciók egyszerű pártalkuk révén kerülnek kiosztásra.
Baranyi posztjában kijelentette: cégvezető megválasztása, a tartalomfejlesztési igazgatói poszt létrehozása és az új főszerkesztői pályázat kiírása ellen polgármesteri vétót emelek. Ezzel még nincs megoldva a helyzet, de a Képviselő-testület esélyt kap arra, hogy korrigálja a döntését, a kerület médiája szabad maradjon.
Kiemelt képünkön Kálmán Olga férje, Haffmann György – fotó forrása: Youtube
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!