Szöges ellentétben a II. vatikáni zsinat vallásos ökumenizmust hirdető álláspontjával, a franciaországi muszlim diákok 65 százaléka úgy véli, hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás, következésképpen ragaszkodnak az iszlám betűjéhez és szelleméhez, és a francia törvényeket semmisnek tekintik, ha azok ellentmondanak a saría szabályainak. Az a tény, hogy a franciaországi diákság 40 százaléka ezt az iszlamista vonalat követi, képet ad a folyamatban lévő nagy népességcseréről. A franciaországi iskolások legalább egynegyede színes bőrű, és hozzájuk kell számítani a kulturálisan elnégeresedett, de többnyire vallástalan fehér selejteket is, akik még az araboknál is vérszomjasabbak, ha a Próféta képét sérelem éri. Mivel jelenleg Franciaországban már 10 újszülött közül 4 színes bőrű, és tíz év múlva az újszülöttek többsége színes bőrű lesz, többé már nem kérdés, hogy Franciaország végül muszlim országgá válik-e. A demográfia ugyanis egzakt tudomány.
Amikor a boomerek 2040-re beadják a kulcsot, a 60 év alattiak többsége már nem őshonos fehér lesz, és a 20 év alattiak esetében ez az arány még tragikusabbnak ígérkezik. Két évtizeden belül Franciaországban mintegy 25 millió színes bőrű fog dekkolni, köztük 17 millió mohamedán. Az iskolákban a fehér gyerekek kisebbségbe kerülnek, akár 40 százalékos arányban, a mohamedánokkal egy szinten. Egy 1955-ben született százéves boomer a saját szemével láthatja majd az általa ismert szekularizált, fehér és homogén Franciaországot muszlim és mesztic országként, ahol az őshonosok alávetett (dhimmi) létre kényszerülnek.
A francia identitás kérdéséről készült legutóbbi felmérés szerint a franciák kétharmada nagyon is tisztában van azzal, hogy Franciaország kulturális identitása kihalófélben van. Ez az egzisztenciális szorongás alapvetően esszencialista, mivel egy megkülönböztetett tárgy – a francia nép identitása, és így a francia nép mint olyan – eltűnésétől való félelem kifejeződése. Egyrészt a franciák 66 százaléka szerint Franciaország eredeti identitása eltűnik, és a 64 százalékuk szerint az iszlám veszélyt jelent rá, másrészt az 55 százalékuk úgy véli, hogy a bevándorlás gazdagítja az országukat.
Ausztrália: angol fegyenctelepből multikulturális „paradicsom”
Nyilvánvaló ellentmondás, hogy az iszlámot, amely a francia identitást fenyegeti a bevándorlás fő kulturális hozadékaként, ugyanakkor a kulturális gazdagodás forrásának tekintik. Ez jól mutatja a franciák többsége (55 százaléka) által társadalmilag vallott kozmopolita dogma és annak a még nagyobb (66 százalékos) többség által elutasított gyakorlati megvalósítása közötti skizofréniát.
Más szóval, a sokfajú társadalom kérdésében a franciák nagyon vallásosnak mondják magukat, mert papíron jól néz ki, de alig gyakorolják a vallásukat.
Ezzel elérkeztünk az identitás fogalmához. A jelek szerint az idealista – előbb katolikus, majd jakobinus-marxista – absztrakciók évszázadai nyomán a franciáknak nincs világos elképzelésük arról, hogy mit is jelent ez a fogalom, nemhogy arról, hogy mi a francia identitás. Kiderült, hogy az átlagfranciák összekeverik egy nép identitását egy ország iparosodási mértékével. A franciák túlnyomó többsége számára a gyárak számának csökkenése nagyobb veszélyt jelent a francia identitásra, mint a négerek és a mohamedánok számának növekedése.
Úgy tűnik, hogy kulturális és társadalmi szempontból Franciaország tökéletesen megérett egy fasiszta puccsra, amely a földművesekre, a kis- és középvállalkozásokra és a hadseregre támaszkodhatna. Ez nem azt jelenti, hogy be is következik, hanem azt, hogy az őshonos franciák túlnyomó többsége lélekben erre törekszik, legalábbis öntudatlanul. Más kérdés, hogy soha nem lehet sokáig megakadályozni visszatérésüket az állami maternalista gyarlóságukhoz. A franciák anyát akarnak, nem pedig apát. Mint mindenki tudja, a fasizmus egy férfias erő, amelyet a jobboldali polaritás testesít meg. Amit a franciák akarnak, az a fasizmus fűrésze fogak nélkül, azaz állami jóléti program állami vasököl nélkül. Egy anyaállam, nem pedig egy apaállam.
Ami pedig a lényeget illeti, a sokkoló igazság az, hogy a franciák (vagy a francia állampolgárok) 47 százaléka úgy véli, hogy Franciaország alapvetően nem egy fehér ország, és csak a 23 százalékuk gondolja még mindig azt, hogy Franciaország történelmileg igenis egy fehér ország. Még nagyobb a sokk, ha tudjuk, hogy 68 milliós népességéből kb. 50 millióan még fehérek – legalábbis szomatikusan, mert mentálisan már egyre kevésbé. Ez a két évszázados rousseau-ista kulturális forradalom eredménye, amelyet a mostani globalista-bolsevista államapparátus republikánus malaszttal öntött nyakon.
A probléma alapvetően nem az arab-néger bevándorlóktól származik, akik bármennyire is gyarmatosítanak, hangosan felvállalják a származásukat.
A problémát a fehér posztkeresztény „színvakok” hatalmas tömege okozza, akik a legvadabb fanatizmussal vetítik ki egalitárius utópiájukat a színes bőrű bevándorlókra, feltétlenül azt akarva, hogy azok „ugyanolyanok” legyenek, mint ők.
Amikor a rasszisták közlik velük, hogy ez nem kívánatos és ráadásul megvalósíthatatlan, az átlagfranciák intenzív lelki szorongást éreznek, amely gyorsan agresszivitásba csap át. Általában ugyanez történik, ha egy valláskárosultnak azt mondjuk, hogy a vallása kartonpapír.
Amikor elkezdjük megérteni, hogy a franciaországi fehérek fő problémáját a franciaországi fehérek jelentik, akkor egy óriási lépést tettünk előre. Franciaország azért tocsog egy multikulturális pöcegödörben, mert fehér lakóinak agyát átmosták marxista-univerzalista lózungokkal, miközben ugyanezek a fehérek többé-kevésbé képmutatóan panaszkodnak a multikulturális pöcegödörre, amelyben az országuk tocsog. Amíg a fehérek továbbra is azt hiszik, hogy a nem fehérek ugyanolyan fehérek, mint ők, csak valamivel több melaninnal a bőrükben, addig semmi remény a nagy népességcsere megállítására.
Ez visszavezet az átlagfrancia képzeletvilágát uraló katolikus-kommunista szinkretizmus egalitárius szuperegója és az antropológiai egyenlőtlenség biológiai realitása között érvényesülő feszültséghez, amely a mai Franciaország minden társadalmi, gazdasági és kulturális dinamikáját beidegzi. Előbb-utóbb az átlagfrancia is kénytelen lesz felismerni, hogy a valóság valóságos, és választania kell Pierre abbé és Mohamed között, mielőtt Mohamed választana helyette, elárasztva őt egész pereputtyával, amely afrikai porfészkeiből özönlik be – Pierre abbé nevében.
G.I.
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson Fotó: Christophe Petit Tesson
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
