loading
Menü
Támogatás

Egy nap alatt összegyűlt az első millió a Batyanek Farm megmentésére

2026. máj. 24. 11:07
2 perces olvasmány
Fotó: Magyar Jelen Fotó: Magyar Jelen

A Magyar Jövő legutóbbi riportjában mutattuk be, hogy a 2025-ös járványok és a száj- és körömfájásvírus miatti korlátozások végveszélybe sodorták a Mi Hazánk Mozgalom által szervezett Hungulfon és Hazai Vásárokon megismert, kecskesajtokat előállító családi kisgazdaságot.

Batyanek Tibor története – aki megküzdött a rákbetegséggel, majd külföldi életét feladva hazaköltözött, és mindenét feltette az általa annyira szeretett kecskékre – sokakat mélyen megérintett.

Értékteremtés a szülőföldön

Tibor évekkel ezelőtt mindent hátrahagyva tért haza Magyarországra, hogy vidéken, kétkezi munkával teremtsen értéket. Tárnokrétiben kecskefarmot hozott létre, kézműves sajtokat készített, dolgozott reggeltől estig, és egy olyan életet próbált felépíteni, amelyben újra van kapcsolat ember, állat és természet között. Nyitott farmprogramjai során gyermekcsoportokkal igyekezett megismertetni a gazdálkodás örömét. Népszerűsítette a kecskét mint szent állatot, amelynek teje gyógyító hatású.

Most azonban mindez veszélybe került.

Árverés előtt a családi gazdaság

Ahogy azt riportunkban bemutattuk, a zárolt területen működő gazdaság a tavalyi évben lenullázódott. Tibornak nem voltak tartalékai. Döntenie kellett, hogy az állatokat eteti, vagy az egymás után érkező számlákat fizeti, és az állatok mellett döntött. Egy kétmilliós adótartozás és a közüzemi tartozások rendezésére végrehajtás indult, mindent összeadva hárommillió forint értékben. Már felmérték minden eszközét, az állományát, és kiírták az árverést.

Június 6-án, ha addig nem fizet, elárverezik a sajtkészítéshez szükséges teljes gépparkot, a hűtőket, a keverőket, a feldolgozóberendezéseket, de még az állatállomány is veszélybe kerülhet. Gyakorlatilag mindent elveszíthet, amit évek munkájával épített fel.

Példátlan társadalmi mozdulás

A riport megjelenése után azonban valami egészen különleges történt: az emberek megmozdultak.

Volt, aki néhány ezer forintot küldött, más nagyobb összeget utalt. Sokan megosztották a történetet a közösségi oldalakon. Együtt, közösen a nézőink és az olvasóink egyetlen nap alatt egymillió forintot adtak össze.

Ez nem csupán pénz, hanem üzenet is: Magyarországon még mindig vannak emberek, akik nem fordítják el a fejüket, amikor valaki bajba kerül. Vannak, akik értik, mennyi munka, hit és kitartás van egy ilyen gazdaság mögött, és sokan érzik úgy: nem szabad hagyni, hogy egy ember teljes életmunkája megsemmisüljön.

A küzdelem a határidőig folytatódik

A harc azonban még nem ért véget.

Június hatodika nagyon közel van, és még mindig sok múlik azon, sikerül-e időben elegendő segítséget összegyűjteni ahhoz, hogy a végrehajtást meg lehessen állítani.

De az első nap után egy dolog már biztos: Batyanek Tibor nincs egyedül.

Ha Ön is segítene megmenteni a Batyanek Kecskefarmot a végrehajtók markából, az alábbi hivatkozásra kattintva küldheti el támogatását Tibornak:

https://4fund.com/hu/6cmf8u

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás